A főpásztor prédikációja elején az elsős és kilencedikes gyermekeket köszöntötte, majd a szülőkhöz fordult: Isten hozott benneteket, köszönöm, hogy a mi iskolánkat választottátok. Ez a bizalom a részetekről minket hálára kötelez és arra, hogy jól végezzük a munkánkat, szolgálatunkat.

Összeszedtem néhány gondolatot, mert ritkán vannak együtt a szülők, pedagógusok és diákok. Elsősorban a pedagógusoknak és szülőknek szól, de a fiatalok is érteni fogják, hogy miről beszélek. Figyelmes szeretet, vagy figyelemzavaros gyermekek? Erről szeretnék néhány gondolatot megfogalmazni ezen a szentmisén. A valóságról beszélek. Az óvodában lévő óvónők és az iskolában dolgozó pedagógusok tapasztalata, hogy egyre több a viselkedés- és figyelemzavaros gyermek. Nem kellene így lennie.

Néhány okot átgondoltam, hogy vajon miért van ez, s mi az oka annak, hogy a tendencia egyre rosszabb. Az egyik, amit láthatunk, hogy a világunk felpörgetett. Rohanásban van minden. Minden túlpörög a technika segítségével, áldásával, vagy átkával. S a felpörgetett világ egyik legjellemzőbb ismérve az iskolában és a családban a türelmetlenség. Nagyon türelmetlenek a diákok és a szülők is. Itt, és most, azonnal kérünk mindent. S ha nem kapjuk meg, akkor dühösek vagyunk.

Figyelemhiányosak a kapcsolatok. Együtt vannak a szülők és a gyermekek, de nincsenek jelen egymás számára. Ott vannak ugyan, de még sincsenek jelen. Ugyanez gyakran megtörténik az osztályokban is. A jelenlétet tanulni kell.

Önértékelési és identitásválság söpör végig a fiatalokon. Fiú vagyok, vagy lány? Ez már eldőlt az anyaméhben, a kezdetek kezdetén. Isten döntött úgy, hogy fiú, vagy lány leszel, mert nem te találtad ki az életedet, hanem valaki teremtett, valaki elindította azt, s úgy döntött, hogy te fiú leszel, te pedig lány. Nem választható, hanem elfogadható és kibontható ajándék.

A másik oka ennek a figyelemzavaros és viselkedészavaros csapatnak: annyit érek, amennyit teljesítek. Versenybe vannak állítva az óvodások, a diákok, a pedagógusok, a szülők, s ez önértékelési válság. Nem annyit érünk, amennyit teljesítünk, hanem ajándékok vagyunk, akármennyit teljesítünk is!

A teljesítménykényszer versenyhelyzetet hoz és magányt. A másik ilyen hazugság: az vagyok, amim van. Egymást figyelik a diákok, hogy kinek miből van több. Kikövetelik a szüleiktől, mert azt gondolják, hogy az ő értékük az, amit hordanak, amit birtokolnak, s amit fel tudnak mutatni, de ez nem igaz. Ennek a viselkedés- és figyelemzavarnak másik oka az erőszak. Az iskolában, a családban, a társadalomban, és ez mind-mind rányomul a kicsikre, akik nem tudják megvédeni magukat. […]

Nem szabad megállni a sopánkodásnál! Rengeteg panaszt hallok a családokra, iskolákra, egyházunkra és a társadalomra. Mi lenne, ha nem panaszkodnánk, hanem látva a tüneteket, elkezdenénk olyan közösségeket szervezni, ahol mindezek gyógyulhatnak? A magány a kultúránk legnagyobb és legerősebb leprája. Megfertőz mindent. A magány ellen a szeretetközösségek, a befogadó, gyógyító közösségek adnak gyógyszert és segítséget. Mi lenne, ha összefognának a családok és a szülők azért, hogy megtanulják azt, hogy mit jelent a szeretetteljes figyelem, s hogy miként kell ezt ajándékozni egymásnak és a családtagjaiknak? Mi lenne, ha a pedagógusok hasonlóképpen közösségekbe szerveződnének, ahol azt tanulnák, hogy miként kell szeretettel figyelni a rájuk bízott és saját gyermekeikre, illetve a szülőkre? A befogadó, gyógyító közösség, ahol örülnek egymásnak, és ahol a jót keresik egymásban, s ki is tudják mondani, az bátorít, épít, gyógyít. Ahol ki lehet mondani az igazságot elsősorban magunkról, és másokról is. A gyógyító, befogadó közösségek gátat tudnának szabni a panaszkodásnak, morgásnak, elégedetlenségnek és a tétlenségnek. Mert megállunk ott, hogy ez nem jó. S mit tettünk érte, hogy jó legyen? Kipanaszkodtuk magunkat? Csak a sötétség és a hiány nőtt, nem lett jobb semmi. Ahhoz, hogy változzon, közösségekbe kell szerveződnünk, s ezeknek a közösségeknek egymást erősítő, egymást segítő hálózatot kell alkotnia – fogalmazott a megyéspüspök, majd hozzátette: ehhez a hit biztonságát kell keresnünk. Egyvalami nem változik a világban: az Isten szeretete.

A teljes szentbeszéd meghallgatható:

A szentmise végén Varga Bálint igazgató köszöntötte az újonnan érkezett diákokat, majd tanévnyitó beszédében elmondta: az iskola tanulói befogadóak, segítik az újonnan érkezőket. – A tanévben több változással és nehézséggel kell megbirkóznunk, de választott hivatásunk elveihez híven a tanulók oktatása és nevelése nem szenvedhet csorbát. A folyamat során többször szeretném kimondani az igen és a jó, mint a nem és nem jó szavakat, de a gyermekek érdekében kimondjuk, ha kell. A szülőknek köszönjük, hogy megtisztelnek bizalmukkal és a számukra legfontosabb kincset bízzák ránk. Ha kérdésük van, keressék a pedagógusokat és az iskolai dolgozókat, a közös gondolkozás elhozza a megoldásokat – fogalmazott Varga Bálint igazgató, majd a kapcsolatok építésére és a közösségi lét megélésére buzdította a gyermekeket.

Fotó: Kovács András Bernát

Videó: Kling Márk