Vasárnap délután sorban érkeztek meg a papnövendékek és az érdeklődő fiatalok az egyházmegyei üdülőbe. Magam sem egyedül mentem el a táborba, hanem egy fiatalt vittem, aki részt vett a Győrött megrendezett „Sámuel-hétvégén”, amely szintén nyitott kapu volt a papság iránt érdeklődők számára. A szállás elfoglalása után egy rövid bemutatkozó beszélgetés vette kezdetét. Az esti órákban az Esti dicséretet imádkoztuk el a zsolozsmából, majd jó hangulatú vacsora következett.

Miután mindenki jóllakott, Szantner Tamás harmadéves kispappal előkészítettük az est egyik programját, a közös társasjátékot. Ez jó alkalom volt az új kispapok és az érdeklődők megismerésére. Ez a társasjáték egyéb iránt egy esztergomi „hagyatékból” származik. A lényege ugyanaz, mint a „Honfoglaló” nevet viselő játéknak, csak itt a Kárpát-medence püspökségeit lehetett elfoglalni. Három csapat küzdött az egyházmegyékért, s végül csakis egy maradhatott. A társasjátékot követően még lehetőség nyílt a kötetlen beszélgetésre.

Másnap, hétfőn a reggeli órákban megérkezett Varga László püspök atya is. Közösen imádkoztuk a Laudest, vagyis a Reggeli dicséretet a zsolozsmából, majd reggeliztünk. A kávészünet után nekivágtunk a szokásosnak mondható kirándulásunknak. Idén az úti cél Tapolca és környéke volt. Az első megállónk Sáska község volt, ezen a településen nőtt fel Püspök atya. A középkori alapokon nyugvó helyi templomban mutatta be a legszentebb áldozatot. Prédikációjában megemlítette, hogy ebben a templomban mutatta be negyvenegy évvel ezelőtt, április 25-én az első szentmiséjét. Az evangéliumból kiindulva a képmutatásról, a klerikalizmus bűnéről és a vallási nagyképűségről elmélkedett a főpásztor prédikációjában. A szentmisét követően meghallgattuk a templom kalandos történetét.

A Sáskától pár kilométerre lévő egykori pálos kolostor romjaihoz mentünk ezután. A Szent Jakab kolostorból szinte csak a templomrész alapjai maradtak meg. Itt, a hűs lombok alatt elénekeltük a Salve Regina kezdetű Mária-antifónát. Az volt a benyomásom, hogy e gregorián dallam szinte megszólaltatta a történelmet e falak romjai között. Mindez után átmentünk Zalahalápra, ahol az egykori kőbányát és a Hegyi Kilátót tekintettük meg – pontosabban a kilátóról tekintettünk körbe. Az elénk táruló Tapolcai-medence és a tanúhegyek pompás panorámája, s a közben szelíden fújdogáló szellő szemet és szívet kápráztató hatással bírt.

Innét Tapolcára vezetett utunk. Egy könnyű ebédet követően a Tavasbarlangba látogattunk el, ahol betekintést nyerhettünk a karsztkövek kialakulásába. A barlangban lehetőségünk nyílt egy rövid csónakázásra is. Természetesen ezzel nem ért véget még a kirándulás. Utunk Sümegre, a várba vezetett. A várból – hogy ne csak szellemünk töltekezzen a megszólaló történelemmel – a Sarlós Boldogasszony Ferences Kegytemplomba és Rendházba zarándokoltunk el. Kator Martin elsős kispapunk szervezésében Tömördi Viktor házfőnök fogadott bennünket. Megcsodálhattuk a kegytemplom és a rendház történetén keresztül a helyi és a környező hívek hitét és bizalmát, s a zarándokok imáját is elimádkoztuk.

Unalmasnak nem mondható utunk és kalandjaink ezzel még nem értek véget: ennyi minden hogy fér bele egy napba? Útközben Keszthely közelében vacsoráztunk, étkezés közben pedig a szemet gyönyörködtető balatoni panoráma tárult elénk. Már akkor feltűnt nekem, hogy a viharjelzések egyre gyorsabbak, s mintha a déli part felől egyre sötétebb felhők gyülekeznének. Amikor már az égi háború egyre fényesebb és hangosabb volt, hazafelé indultunk. Az autópályán mindannyian valamit imádkoztunk, hiszen a hatalmas viharban alig lehetett haladni és látni az útviszonyokat. Majd mikor megérkeztünk a nyaralóba, örömmel konstatáltam – megúsztuk a kocsimosást. Eztán még lehetőség nyílt – már akiben még volt annyi energia – a kötetlen beszélgetésre.

Kedden reggel a közös imádság és reggeli után László püspök atya elmélkedését hallgattuk meg. Szó esett a papi lelkiségről és aktuális kihívásairól. Püspök atya konkretizálta: szükség van a misztikára, a spiritualitásra. Pár példát említett akár főpásztori tapasztalataiból, akár pedig még korábbról is. Majd a szentmisét ünnepeltük közösen. Keresztelő Szent János vértanúsága emléknapján az evangéliumi szakaszból kiindulva arról beszélt a főpásztor, hogy mennyire szükséges az igazságot képviselni és kimondani. Majd közös ebéddel zárult a tábor.

Összeségében egy intenzív, de lelkesítő programokat tudhattunk magunk mögött. Személyes reflexióm az, hogy ez a tábor, annak szerkezete, Püspök atya és Sándor László hivatásreferens atya iránymutatása ezekben a napokban nagyon is illeszkedett az Egyházmegyei Zsinat mottójához: „Egységben, Közösségben, Vonzásban”. Egységben azért, mert ez a pár nap alkalom arra, hogy az egyházmegye kispapjai a tanévkezdés előtt még együtt legyenek és közösen gondolkodva, imádkozva valódi egységet teremtsenek. A „Közösség” jelige többet is kifejezett minden hasonló szinonimától, hiszen a papság teljessége felé vezető út minden állomása képviseltette magát: lektor, akolitus, diakónus, áldozópap és püspök. Az Egyházi Rendet pedig csakis a közvetlen és nyitott kommunikációval lehet vonzóvá tenni – hiszen erre is alkalom ez a tábor. Remélem, hogy a Szentlélek vezetésével tudjuk erősíteni az egységet, a barátságot, az igazi eucharisztikus karakterű papi közösséget és rajtunk keresztül a Jó Pásztor vonzani tudja a fiatalokat az oltár szolgálatára.

Szöveg: Pohnert Dávid, diakónus

Fotók: Sándor László atya, Dr. Boross László, Brunczvik Mátyás Péter, Kator Martin.