– Ennek a kápolnának a védőszentje Szent Lőrinc vértanú. A feljegyzések szerint Róma prefektusa szerette volna megszerezni az Egyház kincseit, ezért Lőrinc diakónust azzal bízták meg, hogy szolgáltassa be az elöljáróknak azokat. Ő elment és összeszedte a sántákat, bénákat, a szegényeket, vakokat, nyomorékokat és őket vitte a prefektus elé mondván, hogy ők az Egyház kincsei.

Miért gondolta ezt Lőrinc, amiért aztán vértanúhalált szenvedett, hiszen a prefektus nem értette, hogy miért vitte elé ezeket a birodalom számára értéktelen embereket? Lőrinc diakónus megértette Jézus szavát és örömhírét. Amikor Jézus Krisztus az utolsó ítéletről beszél, akkor arról tanít, hogy „éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, ruhátlan voltam és felruháztatok, beteg voltam és meglátogattatok, idegen voltam és befogadtatok, börtönben voltam és felkerestetek.” S akkor megkérdezik: „de hát mikor láttunk téged éhesen, szomjasan, ruhátlanul, börtönben, vagy betegen?” S azt válaszolja nekik: „amit egynek ezek közül tettetek, azt nekem tettétek”, „…vagy nekem nem tettétek” – folytatja később a példabeszédet Jézus.

Lőrinc diakónus hitt Jézus szavában. Elhitte, hogy a szegényekben, a peremre jutottakban, a szenvedőkben ott van az a Krisztus, aki örömhírt hirdetett a szegényeknek, szabadulást a foglyoknak, vigasztalást a szomorkodóknak. Lőrinc diakónus a hit szemével nézte az embereket.

Ha nem a hit szemével nézzük egymást, akkor a társadalmi státuszunk, az intelligenciánk, a vagyoni helyzetünk, egészségi állapotunk szerint osztályozzuk egymást. Azonban, ha a hit szemével nézünk egymásra, akkor látni fogjuk, hogy a másik ember, akár egészséges, vagy beteg, akár gazdag, vagy szegényebb, Isten képmása.

Mindannyian Isten képmásai vagyunk. A másik ember, miképp mi magunk is, Isten gyermeke, amint a Szentírásban olvashatjuk. Mi egy Atyának, a mennyei Atyának vagyunk a gyermekei. S Lőrinc diakónus látta a hit szemével azt, amit a prefektus nem látott. Ő meglátta ezekben a szenvedőkben Krisztust. Meglátta azt, aki bennük él, s a hit szemével nézve mindegyikünk a bennünk élő Szentléleknek a szentélye. Sokkal több a méltóságunk és gazdagságunk, mint ami kívülről látszik. S ez olyan kincs, amit nem veszítünk el soha – fogalmazott a megyéspüspök, akinek prédikációja teljes egészében meghallgatható:

A szentmise végén Roca Daniel Celestin plébános mondott köszönetet mindazoknak, akik segítséget nyújtottak a felújítási munkálatok során, majd kiemelte: a felújítási folyamat még nem ért teljesen véget, így továbbra is számít a helyi közösség segítségére.

Fotó és videó: Szerafin Zoltán