„Krisztus szeretete sürget minket!” – akolitusavatás Kaposváron

2023. június 17-én Varga László megyéspüspök akolitussá avatott tizenöt jelöltet a kaposvári Nagyboldogasszony-székesegyházban.

img 029

A jelöltek az avatást megelőzően részt vettek a Kaposvári Egyházmegye és a Joppé Evangelizációs Központ egyéves akolitusképzésén, ahol többek között olyan témákkal ismerkedtek, mint a közösségépítés, a közösségformálás, az ószövetségi- és újszövetségi ismeretek, illetve az evangelizáció. A jövőben az akolitusok saját plébániáikon kapcsolódnak be a közösség építésébe, pap távollétében igeliturgiát végeznek, illetve segítséget nyújtanak az áldoztatásban is.

– Milyen gyönyörű Szent Pál apostol levele melyet az imént felolvastunk, s milyen jól illik ehhez az ünnephez a kezdőmondat: „Testvéreim, Krisztus szeretete sürget minket!” Krisztus szeretete sürget minket, hogy többé már ne önmagunknak éljünk, hanem annak, aki értünk meghalt, és feltámadott. Ez a kis mondat összefoglalja nemcsak a keresztény hivatást, hanem a testvéreink akolitusi hivatását és szolgálatát is.

img 028

Krisztus szeretete sürgessen titeket, testvéreim, hogy nagy szeretettel végezzétek a szolgálatotokat, amit az Egyház rátok bíz. Krisztus szeretete vezéreljen benneteket, amikor igeliturgiát mutattok be, amikor hirdetitek Jézus örömhírét, vagy amikor Krisztus szeretetével adjátok a szent kenyeret, az Eucharisztiát azoknak, akik részesülhetnek benne. Krisztus szeretete sürgessen titeket abban, hogy megtartsátok a közösségeket, ahová küldelek benneteket, és még ennél is fontosabb, hogy új közösségeket hozzatok létre! Olyan közösségeket, amelyek életük középpontjába Jézus Krisztus iránti a szeretetet helyezik.

Krisztus szeretete sürgessen benneteket, hogy állapotbeli kötelességeiteket a házasságban és a családban még nagyobb szeretettel végezzétek, mint eddig. Jelek vagytok! Ti vagytok a föld sója ott, ahová küldelek benneteket, ti vagytok a világ világossága ott, ahová a szolgálatotok rendel benneteket. Éljetek méltóan Krisztushoz és a küldetésetekhez! Legyen példa a szavatok, legyen hiteles az életetek, s a szavaitok és tetteitek legyenek egységben!

img 010

Krisztus szeretete sürgessen titeket, hogy elégjetek ebben a szeretetben, s hogy többé már ne önmagatoknak éljetek, hanem annak, aki értetek meghalt és feltámadt! Krisztus szeretete sürgessen benneteket, hogy megtörténjen az életetekben az, ami már megtörtént a keresztség pillanatában! Mert aki Krisztusban van – hallottuk Szent Páltól –, az új teremtmény. A régi meghalt és új teremtmény született meg akkor, amikor megkeresztelkedtünk. Engedjétek megtörténni azt, ami már megtörtént, hogy látsszon az életeteken, a szereteteteken, a jóságotokon, hogy ti új teremtmény vagytok Krisztusban! S ezt, az új teremtményt tegyétek fedezetül a szolgálatotokhoz, hogy hiteles legyen az, amit végeztek, s amit hirdettek. A Jóisten áldjon meg benneteket, hogy elfogadtátok ezt a szolgálatot, s imádkozom azért, hogy tegyen szentté benneteket az akolitusi szolgálatban – fogalmazott a megyéspüspök prédikációjában.

2023 szeptemberétől újból akolitusképzést szervez a Joppé Evangelizációs Központ a Kaposvári Egyházmegyében. Jelentkezni a szükséges dokumentumok leadásával lehetséges, a püspökségi evangelizációs irodába Udvardy Márton részére, valamint e-mailben az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen, legkésőbb 2023. július 20.-ig.

A teljes szentmise megtekinthető:

Fotó: Kling Márk
Videó: Szerafin Zoltán

 
Read 2761 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés