„Ne fáradjatok bele, hogy beszéljetek az életről!” - életvédő képzést tartottak fiataloknak Kaposfüreden

Ne fáradjatok bele, hogy beszéljetek az életről! „9 hónap – 1 tanév” címmel tartottak életvédő képzést fiataloknak a a Kaposvári Egyházmegye életvédő referenseinek, Udvardy Mártonnak és Udvardyné Tóth Lillának szervezésében. A kaposfüredi Szent Őrangyalok Plébánián Pisztora Ferenc családreferens atya támogatásával 2022. őszén indult felkészítés célja a magzatvédelmet érintő témák körbejárása volt. Így a képzés során szó esett a fogantatásról, a magzati fejlődésről, az abortusz társadalmi megítéléséről, a poszt-abortusz szindrómáról és az örökbefogadásról is. A képzés nem titkolt célja a résztvevőket egy olyan objektív tudással és kommunikációs eszköztárral felvértezni, mellyel szeretettel, de az igazságot kimondva tudnak kiállni az ÉLET mellett – akár egy baráti beszélgetésben, akár egy krízisben levő kismama segítésekor.

img 001

A záró alkalmon a képzésben résztvevő fiatalok és családtagjaik együtt ünnepeltek, rajtuk kívül jelen volt Keresztes Ilona, a „Fiatalok az Élet Szolgálatában” (FÉSZ) alapítója is, több lelkes, életvédő FÉSZ-taggal. Ezúttal a képzésben részt vevő fiatalok mutathatták be, mi érintette meg őket leginkább a tanultakból. Az egyik fiatal így fogalmazott: „Akibe Isten Lelket lehelt, élnie kell.”

Többen az örökbefogadásról beszéltek, itt hangzott el az is, hogy „Az örökbefogadás esélyt ad egy megfogant életnek, hogy szerető otthonban nőjön fel.”

20230611 201201

Ezután egy igazi örömünnep kezdődött, ahol a megfogant ÉLET és annak védelmére való küldetés állt a középpontban. Keresztes Ilona így bíztatta a jelen levőket: „Ne fáradjatok bele, hogy beszéljetek az életről! Mindig beszéljetek az életről!”

Sokan a téma tabu volta miatt egy hétköznapi beszélgetés során sem mernek állást foglalni, pedig minden segítő és támogató megnyilatkozás sorsdöntő lehet. Ahogy Pisztora Ferenc atya bátorította a tíz résztvevőt:. Ha mindegyikőtök csak egy baba megszületését segíti életigenlő szavakkal és tettekkel, akkor már 10 életet megmentetek.

20230611 195313

A szakmai részt az oklevelek és az ajándékok átadása zárta, melynek során Keresztes Ilona átvehette Kling József szobrászművész alkotását, mely a FÉSZ logóját, egy baba talpnyomát ábrázolja. A fiatalok pedig egy-egy egy közel 10 hetes magzat talpnyomát ábrázoló kitűzőt vehettek át. Ezt hordva is lehetőségük lesz tanúságot tenni az élet védelme mellett, ami nagyon fontos, mert minden ÉLET ajándék!

 
Read 406 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés