– Ha egyetlen szóval kellene összefoglalnom a mai ünnep lényegét, akkor ezt a szót használnám: megrendítő – kezdte prédikációját a főpásztor. – Megrendítő Isten alázata, amely a kenyérben és borban megtestesül. Megrendítő Isten életet, örök életet adó szeretete az Eucharisztiában. És megrendítő Isten életét odaadó szeretete az Eucharisztiában. Szemléljük Isten alázatának és szeretetének titkát a mai ünnepen.

A világot teremtő, fenntartó, a teljességbe vivő hatalmas és mindenható Isten elmegy a végsőkig szeretetében. Nemcsak egyszerűen elmondja, kinyilatkoztatja a gondolatait és üzeneteit a teremtményei számára, nemcsak társául szegődik választott népének a zarándok Isten és kíséri a pusztai vándorlás, a babiloni fogság idején. Továbbmegy az alázatában a Mindenható, a teljhatalommal bíró Isten. Beletestesül egy kis csecsemő életébe és testébe, közösséget vállalva azokkal, akikkel a többiek nem hajlandóak közösséget vállalni: a bűnösökkel, megvetettekkel, kitaszítottakkal. Beáll a bűnösök sorába keresztelkedni a Jordánnál, közösséget vállal a prostituáltakkal és megvetettekkel, együtt eszik és iszik velük. Meghal két lator között. Ő, a Szent, bűnné teszi magát értünk alázatában, hogy mi megszabadulhassunk a bűntől és szentté válhassunk. Ő, a gazdag teljesen szegény lesz nemcsak a megtestesül Názáreti Jézusban, hanem az ostyában is. Nincs semmije az ostyába teljesült Istennek, csak az élete. Ő a legszegényebb közöttünk. Elmegy a végsőkig alázatában, kiüresíti magát azért, hogy megnyerjen bennünket szeretetének, és ne kelljen tőle félnünk, hanem befogadjuk és kövessük példáját és tanítását.

Megrendítő Isten alázata az ostyában, az Eucharisztiában. Tele van bizalommal azok iránt, akiknek felkínálja a testét, az életét az ostyában. Rendületlenül bízik az emberben, a gyermekeiben, akiket alkotott. Semmilyen bűn, még a kontinentális bűnök sem tudják megrendíteni Isten irántunk való bizalmát és szeretetét.

Ez az alázat és bizalom válaszra vár a mi részünkről. Ha ő így szeret bennünket, hogy elmegy a végsőkig, akkor erre a legméltóbb válasz az, hogy mi is rálépünk az Isten és egymás iránti alázat útjára. Megrendítő Isten örök életet adó szeretete a szent Eucharisztiában. Aki eszi az ő testét, eggyé válik vele. Olyan, mint a szőlőtő és szőlővessző kapcsolata. Isteni élet árad belénk. Bárcsak befogadnánk hittel, alázattal és szeretettel!

Ha szeretünk valakit, akkor szeretünk vele időzni, szeretünk vele együtt lenni. Isten várja a válaszunkat. Ő, a Szeretet jelenvalóvá tette magát ebben az ostyában, szentségben, és várja, hogy válaszoljunk a szeretetére azáltal, hogy időt adunk neki a napjainkból. Ha szeretünk valakit, sok időt adunk neki. Mennyire szereted Istent, mennyi időt adsz neki a sajátodból?

Isten a csend barátja. Nem harsog, nem nyűgöz le bennünket, nem kényszerít semmire. Teljesen csendben, diszkrét módon, a szeretet diszkrét hangján beszél hozzánk. Ha időt adunk neki, akkor hallhatóvá válik a csendben az ő szeretetének hangja. Minden szülő beszélget a gyermekével. Isten a legjobban szerető Atya, van mondanivalója számunkra. Ha nem halljuk, annak az egyik oka az, hogy nem vagyunk csendben, s nem vagyunk jelen Isten számára. Ő az örök jelen. Nem múlt, nem jövő, hanem mindig jelen. Ha találkozni szeretnénk vele, akkor meg kell tanulnunk jelen lenni Isten jelenlétében.

Ő kiteszi magát elénk, a jelenlétét az Eucharisztiában. Állandó jelenlét számunkra, s várja, hogy jelen legyünk számára, hogy megosszuk az időnket, a jelenlétünket ővele, hogy a szívünkre tudjon beszélni, s hogy meg tudjon szólítani és hívni bennünket. Megrendítő Isten életet adó szeretete! – fogalmazott a megyéspüspök, akinek teljes prédikációja meghallgatható:

Fotó: Kling Márk
Videó: Szerafin Zoltán