„Kezetekbe van helyezve az ifjúság szíve” – pedagógusnap a Kaposvári Egyházmegyében

A Kaposvári Egyházmegye intézményeiben dolgozó pedagógusokat köszöntötték a kaposvári Nagyboldogasszony Iskolaközpontban 2023. június 9-én. A pedagógusnap alkalmából tartott ünnepi műsort Bogáthy Benedek marimba-játéka, majd az Iskolaközpont Fúvószenekarának és HarMónikum kórusának előadása nyitotta Rozina Gábor vezetésével és Kalocsainé Pintér Mónika vezénylésével.

img 027

„Kezetekbe van helyezve az ifjúság szíve. Olyan gyümölcsöt fognak hozni, amilyen nevelést tőletek kapnak” – idézte Ranolder János, XIX. századi veszprémi megyéspüspök szavait ünnepi beszédében Varga Bálint igazgató, majd elmondta: a megyéspüspök hét leánynevelő intézetet alapított, köztük a kaposvári zárdát, amely 1873-ban nyitotta meg kapuit, s amelynek épületében ma is működik az Iskolaközpont.

img 005

– Ranolder János küzdve az akkori korszellemmel, kitartott a katolikus iskolaügy képviseletében. Abban az időben az itt munkájukat megkezdő Irgalmas Nővérek szegény sorsú, később jobb módú családok gyermekeivel foglalkoztak, a tudás átadásával esélyt adva számukra a boldogulásra. Napjainkban a Z és Alfa generáció tagjait próbáljuk tanítani és a helyes útra terelni globalizált világunkban. Bár mintegy százötven év választja el a két kort egymástól, sok párhuzamot látok a kihívásokban. Egyikem könnyű, de a gyümölcsnek be kell érnie, melyhez szükség van a pedagóguskollégákra – hangsúlyozta Varga Bálint.

img 005

Az igazgató szavait követően a kaposvári Szent Margit Katolikus Óvoda „Csillag” csoportja mutatkozott be mondókákkal, dalos játékokkal, néptánccal; majd a Nagyboldogasszony Iskolaközpont 2. és 8. osztályos tanulói, zenekara és kórusa adott műsort, melyet követően Varga László megyéspüspök köszöntötte a pedagógusokat.

– Tele van a szívem örömmel. Hálásan köszönöm az elmúlt tanév minden áldozatát, küzdelmét és örömét. Köszönöm, hogy vagytok és köszönöm, hogy együtt dolgozhatunk – kezdte ünnepi beszédét a főpásztor, majd a növekedéssel kapcsolatban osztotta meg gondolatait.  

img 031

– Minden pedagógus szeretné, ha a diákjai növekednének, azonban csak addig tudjuk elvezetni a másikat, ameddig már mi is eljutottunk. Ebből következik, hogy csak akkor tudok még többet adni, ha kész vagyok növekedni. Papként, pedagógusként, munkatársként. Ez valamennyiünk kötelessége a diákokkal és szülőkkel szemeben. Az önképzés rendkívül fontos. Vannak előírt képzések, melyeket teljesíteni kell, de nem lehet megfizetni azt, ami belső késztetés kell, hogy legyen: szeretem annyira a rám bízottakat, hogy növekedni szeretnék a tudásban. Félelmetes sebességgel növekszik a technika és az ismeretanyag, mellyel lépést kell tartani, ahogy lehet – hangsúlyozta a megyéspüspök, majd a Kaposvári Egyházmegyei Zsinatban meghatározott irányról beszélt a zsinat mottójaként megfogalmazott három szó – vonzásban, közösségben, egységben – kapcsán.

img 040

A Kaposvári Egyházmegye minden évben megköszöni a pedagógusok és a nevelési-oktatási intézményekben dolgozók munkáját, amit díjak, jutalmak átadásával is kifejez. Az idei évben püspöki elismerésben részesült:

a tabi Szent Gellért Római Katolikus Általános Iskola és Óvodából

Dobos Józsefné élelmezésvezető,

Kovácsné Kiss Andrea dajka,

Nyulné Németh Erika tanító,

  

a Szent Család Katolikus Óvodából

Csillag Irén dajka,

 

a Szent Margit Katolikus Óvodából

Kalmár Józsefné pedagógiai asszisztens,

 

a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolából

Csatlós László Mihály tanár,

Gundy Richárd tanár,

Kovács Anette pedagógiai asszisztens,

Lőrincz-Könczöl Anett pedagógiai asszisztens.

 

Fotó: Kling Márk

 
Read 1567 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés