A főpásztor a Szentlélek kiáradásának megtapasztalásáról beszélt prédikációjában.

– Évek óta készültök, van, aki első osztálytól kezdve tanul hittant. Már mindent tudtok, de azt gondolom, hiányzik még valami. A Szentlélek kiáradásának tapasztalata. Arról szeretnék most beszélni nektek és mindenkinek, aki valamilyen formában bekapcsolódik a mai szentmisébe, hogy milyen megtapasztalni azt, amikor a Szentlélek kiárad, s milyen az, amikor valaki újjászületik a Szentlélekben. Amikor nemcsak egyszerűen hisz abban, hogy van Szentlélek, s hogy a Szentléleknek vannak adományai, hanem tapasztalata van. Annak örülnék, ha nektek lenne Szentlélek-tapasztalatotok. Ha részesedhetnétek abban, amiben én huszonhét éves koromban részesülhettem.

Már pappá szenteltek, amikor súlyos beteg lettem. Súlyos gyomorfekélyem volt, rettenetes fájdalmakkal. Ezekkel a fájdalmakkal együtt kellett hirdetnem az örömhírt, de aki ilyen betegségben szenved, az nem tud örülni. Akkor hogyan hirdesse az örömhírt? Sikerült, ahogyan sikerült, nagyon lelkesen készültem és hirdettem, de valami hiányzott.

Keveset imádkoztam. Imádkoztam ugyan, elvégeztem a zsolozsmát, de nem volt íze, zamata, ereje. Szentmisét is bemutattam, de szenvedések közepette. S volt egy lelki problémám is. Krízisbe kerültem a hivatásommal kapcsolatban, mert felismertem, hogy nem szeretem az ellenségeimet. A megbocsátás és ellenségszeretet az evangélium szíve-közepe számomra. Jézus tanításának a középpontja. Mindig törekedtem rá, de nem ment. Sokat üldöztek és bántottak engem, mivel szembeszálltam hatalmakkal, de nem tudtam megbocsátani és szeretni az ellenségeimet.

Egy év után azt gondoltam, hogy méltatlan vagyok arra, hogy örömhírt hirdessek, ha nem azt élem, amit hirdetek. Krízisben volt a papságom, az egészségem. Ekkor találkoztam olyan paptestvérekkel egy lelkigyakorlaton, akik hittek abban, hogy a Szentlélek itt és most működik, itt és most gyógyít és újjáteremt. Nemcsak kétezer évvel ezelőtt, hanem itt és most is meg lehet tapasztalni a Szentlélekben való újjászületés ajándékát.

Ebben nem hittem. Nem tudtam, hogy akikhez lelkigyakorlatra kerültem, olyan paptestvérek, akik ebben hisznek. Megvallottam előttük a betegségemet és azt is, hogy krízisbe kerültem, mert nem tudom szeretni az ellenségeimet. S akkor semmi különösebb magyarázat nem történt, nem kezdtek el győzködni, nem kezdtek nagy eszmefuttatásokba, hogy miként kellene az életemet megváltoztatnom, hanem egyszerűen csak imádkoztak fölöttem. Kértem, hogy imádkozzanak azért, hogy meggyógyuljak, s hogy megváltozzon minden.

Egyetlen egy imával, amit fölöttem végeztek a paptestvérek, egy pillanat alatt meggyógyult a fekélyem. Hatalmas forróságot éreztem a testemben, megszűnt a fekélyem és elmaradt a műtét. Ez volt a kisebb csoda. A nagyobb az volt, hogy valami egészen különleges módon betöltött az öröm. Betöltött egy erő, amit nem ismertem, s újjáteremtett. Minden megváltozott. Erővel, örömmel töltötte be a szentmiséimet. Már nem volt fárasztó a prédikációra való felkészülés, hanem öröm és vágyakozás, hogy elmondhassam az igazságot és az örömhírt. Már nem egy kötelesség volt a zsolozsma végzése, hanem vágyakoztam arra, hogy azokat az imákat imádkozhassam, amelyeket a Szűzanya és Jézus imádkoztak, s azokat az igéket olvashassam, melyek a Szentírásban vannak. Megtelt élettel a Szentírás olvasása. Valami egészen különleges tapasztalat volt. Ez az, ami hiányzik nemcsak azoknak, akik most készültek a bérmálkozásra, hanem azt gondolom, hogy a templomban lévőknek a legnagyobb százaléka még nem ismeri ezt a tapasztalatot. Azt, hogy mit jelent, amikor a Szentlélek itt és most megmutatja az erejét és a hatalmát. Azt kívánom nektek, hogy éljétek át a Szentlélekben való gyógyulást és a benne való újjászületés kegyelmét. Ezért imádkozom ebben a szentmisében – fogalmazott a főpásztor, majd a Szentlélekben való újjászületés felé vezető út közös folytatására hívta a bérmálkozókat.

Fotó: Kling Márk