Az indulás napján 18 lelkes, izgatott tanítványunkkal útra keltünk, és -néhány városban elidőzve-, este már a selce-i tengerparton vacsoráztunk. Szállodánk az Adriai-tengerre nézett, közvetlenül a parton laktunk. Aznap megfordultunk Csáktornyán, a Zrínyiek "sasfészkét" tekintettük meg, majd Varasdon, az egykori horvát fővárosban, Európa talán egyik legszebb barokk stílusú belvárosában sétáltunk.

A második napon a Fiuméhez tartozó Tersatto-ba látogattunk el. Körüljártuk a várat, besétáltunk a legendás hírű, Mária búcsújáró templomba, majd Tersatto várából 547 lépcsőn leballagva, Fiume belvárosába érkeztünk. Megnéztük a "ferde" Óratornyot, a Kormányzói Palotát, régi és új városházát, a végeláthatatlan kikötőt, színházat, piacot, Baross Gábor emléktábláját. Jártunk azon a helyen is, ahol Jókai Mór időzött egykoron. Korzóztunk, hamburgereztünk, sétáltunk, majd itthon, a vacsorára elfogyasztott bolognai spagetti, süti után (igaz, csak térdig merülve a vízben), meghódítottuk az Adriai-tenger hozzánk karnyújtásnyira lévő partszakaszát.

Kirándulásunk félidejéhez érkezve,  számos csodás program, emlék volt már a tarsolyunkban. Ezt a napot azonban különösen vártuk, hisz hajókirándulást terveztünk, és tettünk is (!!!) Krk-szigetéről. Az időjárás kegyes volt, az eső épp csak szemerkélt, így a félig nyitott fedélzetről csodálhattuk meg az Omisalj-öbölt, sőt, igazi panorámás kilátás nyílt a Zrínyi-Frangepán kastélyra is. Krk-sziget monumentális hídja közvetlenül felettünk ívelt át, miközben limonádénkat kortyolgattuk a hajón. Óriási élmény, másfél órás fantasztikus programeleme volt ez a napunknak.

A kirándulás ezt követően "esernyő-módba" váltott, mely egyáltalán nem szegte kedvünket, hisz egy nagyot sétáltunk Abbáziában, a tengerparton, és meglátogattuk Markusovszky Lajos, a '48-as szabadságharc ideje alatt szolgálatot teljesítő tábori főorvos utolsó lakhelyét is. Emlékét tábla őrzi a szálloda falán.

A következő állomás Lovran volt. Ez a szépséges, kis település egyébként a római idők öröksége, mely kacskaringós, apró utcáival, -visszaadja az adriai települések jellegzetes, barátságos hangulatát. Az óvárosban elballagtunk még ahhoz a villához is, ahol Feszty Árpád, híres festőnk élte utolsó napjait.

A negyedik napon reggel korán hosszú útra indultunk, (500 km-t tettünk meg estig), miközben az eső szakadatlanul ömlött: mellettünk még egy ideig a tenger illata, fölöttünk a tornyosuló esőfelhők "áldása" frissített bennünket. Úticélunk Zágráb, Horvátország fővárosa volt. Jó érzéssel töltött el minket, hogy a horvát és uniós zászló mellett megpillantottuk a magyar lobogót is -a belváros szívében-, hiszen a zágrábi Liszt Ferenc Intézetbe érkeztünk. Ez a ház arra hivatott, hogy külhoniak számára, és szerte a világon népszerűsítse a magyar kultúrát.

A látogatás után elsétáltunk a Jellasics térre, illetve körbejártuk a "zágrábi makettet" is. Óriási ez a város, szemet gyönyörködtető a megannyi nevezetességgel: a most felújítás alatt álló, kéttornyú székesegyházzal, a Szent Márk térrel és templomával, a zsolnai cserépből kirakott horvát címerrel, sétáló utcájával, szobrokkal, emlékművekkel... Leküzdve a még 316 km-t, -Szúzában várt minket a "Piros Csizma" szálláshelyünk, -isteni, (szinte magyaros ízvilágú) bablevessel, málnás palacsintával, és a jó, meleg, kényelmes szobákkal.

Másnap a várdaróci tájházba igyekeztünk, ahol megismerkedtünk a (horvát) baranyai magyarság hagyományaival. Újabb helyszínünk a Kopácsi-rét Nemzeti Park volt. Itt ún. "bürühidakon", vagyis fapallókon tettünk sétát a mocsaras terület felett, miközben néhány állat-, és madárfajt is megpillanthattunk. Végre megérkeztünk Eszékre, tiszteletünkre a Nap száz ágra sütött újra! Számtalan nevezetességet látogattunk meg, közülük az egyik legérdekesebb: a vártemplomban álló Máriagyűdi Madonna kegyszobor.

Története 1711-re nyúlik vissza, amikor -a Rákóczi-féle parasztfelkelés idején-, a magyarok Eszékre menekítették a szent szobrot, -félve attól-, hogy a kurucok kárt tesznek benne. Kérték aztán vissza értékes kincsüket, de Eszék már nem adta..., -mondván: ez már az övék!  Mária ünnepén felöltöztetik a szobrocskát, és körbeviszik a templom mellett.

Kishegyesen a legbarátságosabb fogadtatásban részesültünk, helyi specialitásokkal: csevappal, pljeskavicával vártak minket! A Kátai tanya igazi paradicsom a természetet kedvelőknek: itt még este is énekeltek a kismadarak!

Amit sejtettük, sajnos, bekövetkezett: hamar elrepült ez a hat, csodálatos nap, melyet Horvátországban és Szerbiában töltött el kis csapatunk. Kevesen mondhatják el, (de mi igen!), hogy akkor jártak a Budapest-Belgrád vasútvonal napjainkban épülő szakaszán, ahol a kezdeti "kapavágásokat" elkezdték. Vadregényes tájon, magasodó betonpillérek között haladva hagytuk el 5. esti szálláshelyünket, a Kátai tanyát: Szabadkára, Palicsra igyekeztünk.

A nyitás pillanatában mi ébreszthettük az állatkert oroszlánjait, tigriseit, az itt élő állatok apraja-nagyját. Csodás, rendezett a park, kulturált ösvények vezetnek végig az állatok lakhelye mellett. Aki a vadaspark kategória fölötti, extra élményre vágyik, ajánlatos látogatást tennie ebben a zoo-ban!

Láttuk a Palicsi-tavat is, melynek keletkezéséről az a hír járja, hogy amikor egy fiatal juhászlegény elveszítette kedvesét, szomorúságában addig sírt, amíg ez a tó alakult ki megannyi könnye nyomán. Következő állomásunk a szabad programként megszavazott szabadkai piac volt. Csábító édességek, a híres rizses csoki, eurocream, sportruházat, cipő, egyéb élelmiszerek kerültek a táskáinkba, és persze, megannyi élményt "csomagolhattunk be" az itt látottakról.

A hazafelé vezető utazásig sok időnk maradt még, így a belvárosban, a Szabadkai Zsinagógába sétáltunk el, melyet Európa második legnagyobb zsidó templomaként tartanak számon. Szavakkal leírhatatlan az a díszes pompa, mely fogadja a látogatókat ebben az épületben.

Ugyancsak ez mondható el a Szabadkai Városházáról is, melynek vitrázsairól magyar nemzetünk nagyjai és királyai tekintenek vissza ránk. Szinte minden fala, dísze "zsolnai műremek". A látvány és élmény leírhatatlan azok számára, akik bejuthatnak ide. (Mint nekünk, mert megszervezték ezt is számunkra!)

Láttuk azt a gimnáziumot is, ahol egykor Kosztolányi Dezső tanulhatott, (igaz, innen eltanácsolták őt...), sétáltunk a Petőfi Sándor sugárúton is: egyszóval, otthon érezhettük magunkat! Este, fél kilenckor érkeztünk meg Tabra, ahol a szülők már nagyon-nagyon vártak bennünket. Csodás élmény és örök emlék marad mindenki számára ez a néhány nap, melyet külföldön tölthettünk.