– Akkor is tele voltam örömmel, amikor felszenteltek, és most is tele vagyok örömmel – kezdte prédikációját a főpásztor, aki örömének forrásáról beszélt. – Azt akarom – ahogyan az evangéliumban is olvassuk –, hogy az én örömöm a ti örömötök is legyen.
Minek örül a kaposvári püspök? Miből forrásozik az öröme? A kapcsolatból. Abból a személyes szeretetkapcsolatból, amit a mennyei Atya kínált fel nekem, amit elfogadtam, s amire szeretnék válaszolni. Az egyik szeretetválaszom az, hogy időt adok annak, akit szeretek. Az idő és a szeretet összetartozik. Minden nap „semmitteszek”. Ez a csendes szentségimádás „szakkifejezése”, a semmittevés. Ekkor nem én irányítok, hanem rácsodálkozok arra, hogy a mennyei Atya milyen gyönyörű munkát végez a világban, az Egyházban és az én életemben is. Örömöm forrása a mennyei Atyával való gyermeki, személyes szeretetkapcsolat.
Én nem sokat tudok neki adni, csak annyit, mint egy kisbaba a szüleinek, aki válaszul a szülei szeretetére mosolyog. Ez az ő ajándéka. S a szülők örülnek, ha a bébi mosolyog. Szeretve lenni jó, ezért én is mosolygok, rámosolygok az Atyára. Jó befogadni a szeretetét és viszonozni, legalább, egy mosollyal.
Ez nemcsak az én örömöm. Bárkié lehet, ha elhiszitek, hogy az ima nem luxus. Ha elhiszitek, hogy időt kell adni annak, akit szeretünk. Nemcsak a házastársunknak és a gyermekeinknek, hanem annak is, aki a legjobban szeret minket.
Az örömöm forrása a feltámadt Krisztus, akivel naponta találkozhatok. Sőt, egyesülhetek vele. Jézus elment a végsőkig a szeretetben. A szentmisén, az Eucharisztiában odaadja magát nekünk. A szeretet egyesül a szeretettel. A szeretet törvénye, hogy akit szeretünk, azzal egyesülni akarunk szeretetben. S nekem nagy öröm a szentmise. Nagy öröm, hogy egyesülhetek azzal, aki szeret. S ez nemcsak az én örömöm, hanem bárkié lehet, aki szereti Jézust, és aki szeretetválaszként el akarja fogadni őt az Eucharisztiában.
Az örömöm forrása a Szentlélek. Ez a drága kincs, akit Jézus elküldött a tanítványainak. Mi is, én is megkaptam a Szentlelket. A legdrágább kincs az ő jelenléte. Mindig, mindenütt jelen van, bármikor szólhatok hozzá és bármikor meghallgathatom, meghallhatom az indításait. Ahhoz, hogy hallhatóvá váljon a csendben a szeretet diszkrét hangja, a legfontosabb a szív békéje. A Szentlélek nem szuggerál, nem akar meggyőzni és nem akar legyőzni. A Szentlélek inspirál, indít, szólít és türelmesen vár, hogy meghallom-e az indításait, megértem és megteszem-e azokat?
Nagy örömforrás számomra az örömhír hirdetése. Ez nemcsak a prédikáció. Nagy utat tettem meg attól a pillanattól kezdve, mikor megértettem, hogy papságra hív az Úr és igent mondtam a hívásra. A legnagyobb félelmem az volt, hogy meg kell szólalnom. Ki kell állnom, énekelnem és beszélnem kell. Rettegtem tőle, s úgy gondoltam, hogy ez lehetetlen. Ha nyilvánosság előtt kellett beszélnem, akkor dadogtam a félelemtől. Valami történt. A Szentlélek jó munkát végzett, mert egyáltalán nem félek kiállni és beszélni arról az örömről és örömhírről, ami betölti a szívemet.
A másik örömforrás ebből következik. Az evangélium, az örömhír, amivel naponta táplálhatom a szívemet. Jó olvasni, ízlelgetni annak a szavait, aki szenvedélyesen szeret, az Úr Jézus szavait. S ez nem a püspök privilégiuma. Ez a tiétek is. Senki sem akadályozhat meg benneteket abban, hogy naponta betöltsétek a szíveteket az örömhírrel. De ehhez javaslom, hogy szálljatok le az internetről, kapcsoljátok ki a rádiót és a televíziót, mert nem az örömhírt hirdetik. Valami másról beszélnek. Töltsétek meg a szíveteket örömhírrel, s akkor könnyű lesz beszélni róla, hiszen mindig a szív bőségéből szól a száj.
Örömöm a Katolikus Egyház. Ez a lejáratott, megcsúfolt, kigúnyolt, pellengérre állított, bűnös Egyház. Nem azért, mert bűnös, hanem azért, mert ez a feltámadt Krisztus teste, melyen ott vannak a sebhelyek, melyek azt jelentik számomra, hogy Jézus vállalta a szégyen jeleit. Szégyen volt, hogy keresztfára szegezték fel. A legszégyenletesebb büntetés volt a rómaiak szemében, s ő vállalta. Krisztus ma is vállalja az Egyházat és ezért nagyon szeretem. Ő annyira szereti, hogy meghal érte ma, ebben a szentmisében is. Feláldozta magát Krisztus szeretetből, az ő egyházáért. S ha Krisztus szereti ezt az Egyházat, akkor én is szeretni akarom, s ez nem nehéz, ha szeretem Krisztust. Szeressétek az Egyházat, a feltámadt Krisztus testét!
Az Egyház, mint mondják, bűnös és sebzett. Mivel én is bűnös és sebzett vagyok, otthon érzem magamat benne. Csak azok nem érzik otthon magukat az Egyházban, akik azt hiszik, hogy különbek másoknál. Akik ítélkeznek és másokat megvetnek, azok nem érzik jól magukat. Azonban akik tudják, hogy bűnösök és értük is meghalt az a Krisztus, akinek teste az Egyház, azok otthon érzik magukat ebben az Egyházban.
Az örömöm forrása az, hogy nem akarok különb lenni a Mesternél. Annál, aki küldött engem. Meghagyom neki, hogy ő legyen a különb. Meghagyom neki, hogy ő legyen az Isten. Nem akarok Istent játszani, mert nem vagyok az. Az örömöm forrása, hogy az akarok lenni, aki vagyok. Valóságos ember, akit nagyon szeret az Isten, mert az ő gyermeke. Akit nagyon szeret Krisztus, annyira, hogy meghal értem és odaadja magát nekem.
Jézus ezt mondja János evangéliumának tizenharmadik fejezetében: „nem lehet nagyobb a szolga Uránál, sem a küldött küldőjénél.” Ha ezt megértitek, és tetteitekben ehhez igazodtok, boldogok lesztek. Ezt az örömöt kívánom mindenkinek! – zárta prédikációját a megyéspüspök.
A szentmisét követően a zarándokok és a papság eucharisztikus körmenetre indult a templom körül, majd a kegytárgyak megáldásával zárult az engesztelőnap.
A teljes prédikáció megtekinthető:
Fotó: Kling Márk
Videó: Szerafin Zoltán
