Szalayné Iby Klára, a siófoki Antióchia közösség egyik létrehozója így vélekedett: Ha hitemre, keresztény közösségünkre, templomunkra gondolok, Weöres Sándor Dob és tánc című versének szavai jutnak eszembe: „csönd ünnep béke rend szállj / ima fény ünnep / lengj béke / fény csönd / béke”. Hiszem, hogy Krisztus jelenlétében mindenki megérezheti ezt a semmihez sem hasonlítható csöndes, ünnepi békét, amit az Ő fénye ragyog be. Ilyenkor Péter apostollal mi is felkiálthatunk: „Uram, jó nekünk itt lenni!”

Ezt az érzést szerettük volna férjemmel átadni a fiataloknak, mivel tapasztaltuk, hogy a 15-20 évesek kezdtek kikopni templomainkból. Olyan vonzó keresztény közösséget szerettünk volna találni saját gyerekeinknek is, ahová a „kibérmálkozók” szintén szívesen visszatérhetnek. Egy keresztény rendezvényen találkoztunk a nagykanizsai és kaposvári antióchiás közösségek vezetőivel, akik meghívtak minket Nagyhétvégéjükre. Ők bábáskodtak antióchiás csoportunk megalakulása fölött is. Évente egyszer szoktunk háromnapos lelkigyakorlatot, Nagyhétvégét tartani, szombatonként pedig lakásunk adott otthont a közösségnek. Káplánjaink is eljöttek, alkalmat teremtve személyes beszélgetésekre, akár gyónásra is. Együtt imádkoztunk, volt zenei szolgálat, agapé, fiatalok tartottak bevezetőket, személyes tanúságtételeket, melyeket kiscsoportban megbeszélhettek. Ezek az esték hatalmas feltöltődést jelentettek nekünk is. Hadd emeljek ki néhány részletet vallomásaikból! „A közösség támasz, ahol elfogadnak, és én is megtanulok szeretettel elfogadni másokat.” „Itt az ember nem csupán barátokra, párra, önmagára, de Istenre is rátalálhat.” „16 évesen az ember keres valamit, de nem tudja mit. Hinni akar valamiben, de nem tudja miben. Tartozni akar valahova, de nem tudja hova. Engem ekkor talált meg ez a közösség. Megváltoztatta életemet, befolyásolta, hogy milyen ember lettem és milyen tanulmányokat kezdtem folytatni. Ez a gondolkodásmód már kitörölhetetlen része világomnak, és ezért nagyon hálás vagyok.”

H. Molnár Katalin kaposvári könyvtáros arra emlékszik, hogy a Szent Imre-templomban 1995-ben elindult a Szentlélek szeminárium, ahol tanításokat hallgattak, kis csoportban imádkoztak, közben pedig betöltötte őket a Szentlélek. – Bizonyára a küldetési misén, a lélekáradáskor költözött a szívembe az Úr végérvényesen! A közösség később is együtt maradt: hétről hétre egymás tükrébe nézve növekedtünk, kerestük, hogyan élhetjük meg hitünket a mindennapokban – mondta. – Ehhez remek terep volt a család, próbatételek sorával. Hálával emlékszem vissza a Porcsa Tamás és Nóra által vezetett közösségre is, a velük töltött vidám órákra, ahol a legnagyobb problémák szinte észrevétlenül oldódtak meg a kimondás által, miközben új látószögbe kerültek az események. Sőt! Humorral néztük azt, ami előtte kiborított! A családokért indult zarándoklaton 2000 szeptemberében gyerekeinkkel és közel 200 „szentimréssel” együtt gyalogoltunk Bárdudvarnokra. Az egyes pihenők állomásain elmélkedtünk és imádkoztunk. A Porta Pacis Lelkigyakorlatos Házban Ancilla nővér várt minket, az udvarán tartott szeretetvendégség során baráti kapcsolatok szövődtek. Varga Laci atya házaspároknak szóló májusi lelkigyakorlata is kitörölhetetlen emléket hagyott. A Petörke-völgyben az árokparton elmélkedtük át a tanítások után feltett kérdéseket, szembesültünk önmagunkkal, majd gondolatainkat megosztottuk a többiekkel. Az egyedül töltött óra alatt vettük észre azt is, hogy tavasz van, ébred a természet. De a Gyertyánosban a majálison is milyen jó bulik voltak felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt! Túrák, kézművesprogramok, íjászat, főzőverseny, esti koncert – mind-mind közösségkovácsoló erővel hatott.

Nagyné Tóth Mónika, a Balatonszemesi Katolikus Találkozó szervezője számára a biztonságot, az otthont, a békét, a szolgálatot és a nyugalmat jelenti az egyházmegye. Hálás szívvel gondol a „Hajszolós”, vagyis az Országos Katolikus Vezetőképzőt elvégző barátaira. – Több, mint 20 éve távol élek azt otthonomtól, de olyan jó hazamenni, és mint egy jó családban, mindig tárt kapukkal és nyitott szívekkel találkozom – jegyezte meg, majd a találkozóról beszélt. – Amikor elkezdtük, még nem gondoltuk, hogy ebből egy egyházmegyei találkozó születik, csak pár lelkes fiatal, akiket 1997-ben a Párizsi Ifjúsági Világtalálkozón a Szentlélek tüze megérintett, szeretett volna újra találkozni, és „kicsiny kis fényként” világítani. Huszonöt év távlatában hatalmas ajándék, hogy sokakkal dobban egyszerre a szívünk, amikor ismét találkozunk, és ott tudjuk folytatni, ahol egykor elkezdtük. Őszinte barátságok, mély emberi kapcsolatok fonódnak össze, és mostanra már a gyermekeinknek is szeretnénk átadni azt az örömet, amit akkor és azóta is oly sokszor megtapasztalhattunk. Ez az öröm az égből jön, és a szívünkig ér.

Mónika hálával gondol arra az atyára is, aki kérés nélkül feljött érte Budapestre, amikor a nagyanyja temetésére vasutassztrájk miatt nem tudott volna leutazni Somogyba. Nem csak lehozta a temetésre, de egy másik atyával együtt ők is részt vettek rajta, hogy erősítsék.

A találkozó főszervezetője nyomatékosította: fontos számára, hogy azokat a kapcsolatokat, amelyek az otthonához kötik, úgy ápolja, ahogy azt Böjte Csaba atya is megfogalmazta: „A legnagyobb feladatunk nem az, hogy legyőzzük a rosszat, hanem hogy felszabadítsuk egymást a szeretetre.”

Engesztelés a megújulásunkért

Borza Miklós, balatonszemesi plébános arról az időszakról beszélt, amikor a nagy történelmi múltú, ősi búcsújáró hely, Segesd híveit is pasztorálta, és a templom egyházmegyei ifjúsági találkozóknak adott otthont. – A helyi fiatalokkal szerveztük ezeket a több száz embert vonzó eseményeket, amelyeket Balás Béla püspök a jelenlétével, misézéssel, prédikációival erősített – mondta. – 2006-ban, szintén Segesden, az egyházmegyei engesztelő napon imádkoztunk nemzetünk lelki megújulásáért. Az imát később is folytattuk, s a búcsújárás is sok lelki hasznot hozott.

Színpadra vitték Mária evangéliumát

Visnyei Katalin, a kaposvári Nagyboldogasszony Iskolaközpont tanára szerint a fiatalok tarthatják fiatalon az egyházmegyét. Ő is megmaradt fiatalnak. A katolikus gimnázium első érettségiző évfolyamára járt, és ehhez az időszakhoz számos szép élménye kötődik. Az egyik legmeghatározóbb a Mária evangéliuma című rockopera volt. – Osztályfőnökünkkel, Szörényi Jánosnéval Budapesten néztük meg az előadást, ami aztán annyira megtetszett nekünk, hogy elhatároztuk, mi is elő szeretnénk adni belőle részleteket egy iskolai ünnepségen. Végül összeállt az egész rockopera – mesélte. – Előadásunk annyira kinőtte magát, hogy az akkori Latinca művelődési központban mutattuk be, ahol már a Csiky Gergely Színház művészei is a segítségünkre siettek. Az előadásra gratuláló táviratot küldtek az alkotók.

Megjelent a Somogyi Hírlap 2023. április 27-i számában.

Lőrincz Sándor

Fotó: Kling Márk