Siófokon is tartalmas programokkal csatlakoztak az idei Házasság Hetéhez

A siófoki Sarlós Boldogasszony Plébánia közössége is csatlakozott a Házasság Hete 2023-as programsorozatához, melynek idei mottója: „Szeretetbe kapaszkodva”. Idén a közösség ezen alkalomból egy szélesebb programsorozattal készült, melyről a szervezők nevében Szöllősi Tomi és Niki tudósítását adjuk közre.

img 001

„Az a sok boldog tekintet, egymás felé fordulás, nagyon megérintett.”

2023.02.12-én tartottuk a nyitórendezvényt a Lógó Üvegben, ahova egy előadással egybekötött Gyertyafényes vacsorára invitáltuk a párokat. Előadóink a Mester házaspár voltak Bárdudvarnokról, akik hitelesen meséltek a házasságban megélt ’hepékről és hupákról’ tartalmas beszélgetési alapot teremtve a kettesben eltöltött vacsorához. A rendezvényen összesen több, mint negyvenen vettek részt.

„Ezúton is köszönjük a „Házasság Hete” kapcsán kapott füzetecskét, amelyben található „küldetések” végrehajtása során számos élménnyel gazdagodtunk!”

Már 2023.02.06-tól elindult a Szerelmes Kalandtúra, mely a házaspároknak, jegyespároknak és szerelmes pároknak a minőségi együtt töltött idő jegyében kínált változatos programokat. A párok sütizhettek, vacsorázhattak, virágot vásárolhattak, főzhettek, kirándulhattak, edzhettek vagy akár masszázsra is mehettek együtt, illetve a lelki feltöltődés jegyében a szentmisék látogatásáért is gyűjthettek pecséteket. Megannyi meghitt pillanat segített, hogy a szeretet még jobban áradhasson ezen a héten. Már számos pecsétgyűjtő füzetecske visszaérkezett a Plébániára, és a sorsolásra is hamarosan sor fog kerülni.

img 006

„Köszönjük a meghívást, nagyon élveztük mindannyian!” „Azért imádkoztunk már évek óta, hogy ilyen ereje legyen a közösségnek.”

2023.02.18-án Szerelmesek Útja sétára hívtuk a párokat a balatonszéplaki Szent Anna kápolna kertjébe, ahonnan egy 1,5 km-es séta keretében 15 állomáson hallgathattunk meg szentírási szakaszokat és feltöltő gondolatokat a házasságban megélt örömökről és nehézségekről. Többek között Josef Kentenich és Tilmann Beller atyák értékes idézetei is mélyítették a gondolatainkat, érzéseinket.

„Nagyon meghitt pillanat volt együtt imádkozni a házasságunkért Isten jelenlétében!”

2023.02.19-én a szentmisék végén a házaspárok felállva imádkoztak együtt a házasságuk megerősítéséért az Úrhoz, majd az atyák Isten áldását kérték és közvetítették a házaspároknak. Idén közel 100 pár részesülhetett áldásban, és ezen alkalomból a párok kézzel készült kerámia vagy mézeskalács szívet vihettek haza emlékbe, mely mindig eszükbe fogja juttatni, hogyan ’kapaszkodtak a szeretetbe’ 2023-ban Siófokon a Házasság Hetén.

img 002

Hálásan köszönjük Mindenkinek, aki valamilyen módon részt vett a programokon, segítette azok megvalósulását vagy imádkozott a közösségért és a házaspárokért. Nagy örömünkre szolgál látni és megtapasztalni a nap mint nap erősödő keresztény közösséget Siófokon is, mely mindannyiunkat erős hittel tart az élet boldog és nehezebb szakaszaiban is.

 
Read 690 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés