A találkozó története az 1997-es Párizsi Katolikus Ifjúsági Világtalálkozóig nyúlik vissza – emlékezett vissza Nagyné Tóth Mónika, a találkozó ötletgazdája. – Nagyon megérintett, s hatalmas örömet adott, hogy az élő egyházat láttam magam előtt, rengeteg fiatallal és örömmel. Később, amikor már itthon találkoztam azokkal a társaimmal, akikkel együtt utaztam Párizsba, azt éreztem, hogy nekünk is szerveznünk kellene valami hasonlót. 1998-ban már szerveztünk egy közösségi alkalmat, azonban 1999-re datáljuk az első találkozónkat, melyet a Balatonszemesi Művelődési Házban tartottunk. Azt láttuk, hogy van igény ezekre az alkalmakra, s egy-két éven belül már több százan ünnepeltünk együtt. Az egyházmegyés papok is a találkozó mellé álltak, a plébániákról ifjúsági csoportjaikkal együtt érkeztek Balatonszemesre. A találkozó felépítése azóta sem változott, dicsőítő imádságon, különböző játékokon, szentségimádáson és szentmisén veszünk részt a nap folyamán, illetve minden alkalommal értékes tanúságtételeket is meghallgathatunk. Előadóink között köszönthettük több egyházmegyés plébános atya mellett Böjte Csabát, Oloffson Placid atyát, Balás Béla püspök atyát, Sillye Jenőt, illetve a mai nap Dolhai Attila színészt, musicalénekest és Dr. Csókay András idegsebészt – emelte ki Nagyné Tóth Mónika.

„Szól-e hozzánk az Úr?” – tette fel a kérdést Dolhai Attila tanúságtételének elején. – Nem születünk véletlenül a Földre. Valamiféle hivatásunk, küldetésünk van a születésünkkel – fogalmazott, majd édesapja szavait idézte: „fiam, ha bármi bajod van az életben, nekünk bármikor elmondhatod. Ha azonban nekünk mégsem tudod elmondani, imádkozz a Jóistenhez.” – Akik nem vallásos családban szocializálódtak, mikor találkoznak ezzel az ajándékkal? A hitünk nem magánügy. A hitünk segítség másoknak is, ezért fontos, hogy merjünk róla beszélni! – buzdított a művész tanúságtételében, mely meghallgatható a bejegyzésben:

Csókay András idegsebész tanúságtételében a hit három lépéséről beszélt, s elmondta, miként sikerült megtapasztalnia a Jóisten gondviselését a krízishelyzetekben és a legnehezebb fájdalmak során is.

– Az én életemben is lezajlott a hit három lépcsője, melyből az első a tékozló fiú megtérése. Azt gondolom, valamikor mindenki tékozló fiú volt, ha csak egy picit is. Ezt követi a második lépcsőfok, a szenvedés teremtő energiája. A harmadik lépcső, melyet az utóbbi időszakban egyre jobban megélek, s talán a hitünk legnagyobb próbája, az ellenségszeretet.

Ha belegondolunk, ez legalább olyan nehéz próba, mint amikor a legnagyobb szenvedések közepette is ki kell tartanunk a hitünkben. Ehhez tartozik még, hogy elfogadom a jót és a rosszat is, majd hálát adok érte akkor is, ha rossz, s akkor is, ha jó. Arra kérem a Jóistent, hogy mutassa meg dicsőségét, s ábrázolja ki bennünk Krisztus arcát – fogalmazott Csókay András idegsebész, akinek teljes tanúságtétele meghallgatható:

A nap folyamán kézműveskedéssel, KETT-pedagógiai foglalkozással és a „békeszeretők hétpróbájával” várták a gyermekeket az Egyházmegyében szolgáló hitoktatók. A tanúságtételeket követően szentségimádás következett, majd Varga László megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét. Prédikációjában a békességteremtésről beszélt.

– Jézus boldognak mondja azokat, akik békességteremtők, mert ők Isten fiai. Hogyan lehet eljutni a haragtól a megbocsátáson és az ellenségszereteten keresztül a békességteremtésig? Néhány fontos szempontot szeretnék megemlíteni.

Szent Pál azt írja az efezusiaknak, hogy „haragudjatok, de ne vétkezzetek! Ne nyugodjék le a nap haragotok felett!”

A harag önmagában nem bűn, hanem egy érzés, ami mindenkiben jelen van. Amikor olyan dolog történik, ami fáj, s ami a te akaratoddal nem egyezik, akkor a leggyorsabban megélt érzés a harag. Azonban ez csak egy érzés, erkölcsileg semleges. Se nem bűn, se nem erény, de azzá válhat. Bűnné válhat, s még erénnyé is például akkor, amikor a harag arra indít, hogy erődön felül segíts annak, aki bajban van, merthogy megalázták, s te megharagudtál a megaláztatás láttán, s ez a harag jóra indít, jót hoz ki belőled.

A haragot kezelnünk kell. Nem mindegy, hogy mit csinálunk az érzéseinkkel. Ha elfojtjuk a haragunkat, meg fogunk betegedni. A harag mindig azt a testrészünket támadja, ahol a leggyengébbek vagyunk. Kinek-kinek az idegrendszerét, látását, gyomrát. Meg kell tanulnunk kezelni a haragot, melyet ha elfolytunk, akkor mi betegszünk meg, vagy ha rátoljuk a másikra, akkor ő fog megbetegedni.

Mit javasol a Szentírás? A haragot, mint érzést, először is fel kell ismernünk. El kell fogadnunk, hogy katolikus keresztényként is van bennünk harag, és meg kell tanulnunk kezelni azt.

A Szentírás azt javasolja, hogy a haragot vigyük a megbocsátás irányába. „Bocsássatok meg és akkor nektek is megbocsátanak!” A megbocsátás elsősorban nem érzés, hanem döntés.

Miért bocsássak meg? Azért, mert Isten nekem is megbocsátott. Meghalt értem és megbocsátott. Illetve azért is, mert Isten annak az embernek is megbocsátott, akire én haragszom. Őérte is meghalt. Meg kell bocsátanunk, mert nem vagyunk állatok. Egyedül az ember képes a megbocsátásra. Meg kell bocsátanunk, mert Isten az ő Fiában, Jézus Krisztusban kiengesztelődött velünk, s követni akarjuk az ő példáját. A megbocsátáskor átadom a jogot Istennek, hogy úgy intézze a dolgokat, ahogyan szeretné. Lehet, hogy nem az én javamra dönt, de kiengedtem a kezemből az igazságtétel és a jóvátétel ügyét.

Amikor elhatározom, hogy megbocsátok, mert Jézus ezt kéri tőlem, s mert ezt imádkozom a Miatyánkban, akkor lemondok a bosszúról is. Le kell mondanom a bosszúról, melynek legegyszerűbb módja a pletyka. El kell határoznom, hogy nem fogok rosszat mondani senkinek arról, aki megsebzett és megbántott.

Nemcsak megbocsátanunk kell, hanem ki is kell engesztelődnünk. Mikor megharagszunk valakire, akkor legmélyebben ott van bennünk a kérdés: hogy merészel ott lenni ahol én vagyok? Milyen jogon van abban a templomban, ahová én járok? Milyen jogon van abban a közösségben ahová én tartozom? Megvonjuk a másik jogot attól, hogy ott legyen, ahol én.

Amikor kiengesztelődünk, akkor hajlandóak vagyunk egy levegőt szívni azzal az illetővel. De Jézus nemcsak azt kéri, hogy bocsássatok meg és engesztelődjetek ki, hanem a legnehezebbet. Azt mondja, hogy „szeressétek ellenségeiteket!” Miért szeressem az ellenségemet? Azért, mert Isten, Fiában, Jézus Krisztusban jobban szerette az ellenségeit, mint saját magát. Krisztus a kereszten jobban szerette a gyilkosait, mint saját magát, mert meghalt értük is. Odaadta az életét értük is, s megváltotta őket is. Ha keresztények vagyunk, mindennek a kiindulópontja a Krisztussal való kapcsolat – fogalmazott a megyéspüspök prédikációjában.

A nap folyamán a zenei szolgálatot a MAGnificat Zenekar és a Siófoki Gitáros Kórus végezte.

Fotó: Kling Márk
Videó: Szerafin Zoltán; Elek Dezső - Balatonföldvári Kistérségi Televízió