„Vezessen bennünket a krisztusi szeretet!” – Steinbach József hirdetett igét a Szent Imre-templomban

2023. január 17-én, kedden a kaposvári Szent Imre-templomban Steinbach József a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét. Az ökumenikus imahéthez kapcsolódó alkalmon Tomanek Ferenc plébános köszöntötte a jelenlévőket, majd a református püspök az imahét vezérigéje kapcsán – „Tanuljatok meg jót cselekedni!” – beszélt igehirdetésében.

img 009

– Amikor Isten kegyelméből összegyűlünk egy istentiszteletre, vagy misére, és megállunk az Isten színe előtt, akkor közösséget vállalunk egymással, Jézus Krisztus testével, s hitvalló közösséget vállalunk a látható egyházzal. Közösséget vállalunk Isten igéjével, azzal az Igével, mely a Lélek által meg akar szólítani bennünket. Minden keresztyén összegyülekezéskor azért a csodáért imádkozunk, hogy Isten mennyei világának gazdagságából és jóságából ajándékozzon nekünk. Oly sokszor nélkülözzük a hétköznapokban ezt a jót. Isten megajándékoz bennünket az ő színe előtt az életrendjéből következő mennyei jóval azért, hogy ha kimegyünk a templomból, akkor a hétköznapokban, a mindennapok sűrűjében folytatódjék az istentisztelet az élet istentiszteletében. Úgy, hogy az örömben maradjunk alázatosak és ne bízzuk el magunkat, a problémák között maradjunk meg a reménység emberének és ne essünk kétségbe, s a sok konfliktus között ne a gyűlölet vezessen bennünket, hanem a krisztusi szeretet.

img 010

Az istentisztelet, ahol feltöltekeztünk a mennyei jóból, folytatódjék a terepen, az élet istentiszteletében. Az itteni ünnep tegye ünneppé a hétköznapokat – hangsúlyozta a református püspök, akinek teljes igehirdetése megtekinthető:

Fotó és videó: Kling Márk

 
Read 527 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés