„Az igazság Istentől kapott ajándék” – Szemerei János evangélikus püspök hirdetett igét az ökumenikus imahét kaposvári alkalmán

2023. január 16-án, hétfőn a kaposvári Szent Margit-templomban folytatódott az ökumenikus imahét kaposvári programsorozata. Az alkalmon Dr. Rumszauer Miklós plébános köszöntötte a jelenlévőket, majd Szemerei János a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke hirdetett igét.

img 002

– Az igazság Istentől kapott ajándék. Azért van igazságérzetünk és azért keressük folyton az igazságot, mert Isten mutatkozik meg benne. Ez sokféleképp megnyilvánul. Például, amikor a gyermekeinknek mesélünk, az elmondott mesék, melyet ragyogó szemmel hallgatnak a gyermekek, azért olyan kedvesek, mert tiszta viszonyok vannak benne. A mesék legtöbbjében az igazság elnyeri méltó jutalmát, a galádság, hamiskodás pedig méltó büntetését. Ha belegondolunk, ugyanez a helyzet a népek hagyományaival is, melyet átitat, hogy az igazság képviselői fontosak számunkra. Nem véletlen, hogy hagyományunkban az igazságos Mátyás olyan fontos szerepet kapott. Az sem véletlen, hogy nemzeti hőseink közül a legtöbben a szabadságért küzdenek, olyan, országunk javát építő dolgokért munkálkodnak, s néha adják az életüket, melyet mi is fontosnak tartunk.

img 006

Az igazság keresése, eszménye Istentől kapott ajándékunk. Az egyház életében is azok a személyek a fontosak, akik az igazság ügyében, Isten ügyében munkálkodnak. A világ és a személyes életünk is attól függetlenül, hogy az igazság belénk van oltva, egyfajta igazság-deficitben él. Annak ellenére, hogy az igazság fontos nekünk, az mégis hiánycikk a világban. Érezzük, hogy szükséges, megvan róla a véleményünk, s az igazság keresése során meglepő dolgokat tapasztalhatunk. […]

Noha mindenkinek van igazságérzete, mégis rendszeresen tapasztaljuk, hogy az igazság nem jut érvényre. Miért van ez? Ez egy izgalmas kérdés. Az Ószövetségben van egy nagyon komoly gyűjtemény, amit bölcsességteológiához sorolhatunk, ami abból indul ki, hogy az istenfélő, igaz ember az Isten rendje szerint él és ennek megfelelően elnyeri méltó jutalmát. Azonban azt is tapasztaljuk, hogy ez sincs mindig így. Maga a bibliai gyűjtemény, a bölcsességirodalom is megfogalmazza a dilemmát: mitől lehet, hogy az igazság néha mégsem érvényesül? A Biblia egyik legkülönösebb könyve ilyen szempontból Jób könyve, ahol arról olvasunk, hogy a szinte tökéletesnek mondható embert, aki az Isten akarata szerint jár, mégis elképesztő csapások sújtják. Jönnek a barátok, vigasztalják, és senki nem talál rá normális szavakat, hogy ez miért történhetett meg?

img 005

Ezek azok a borzasztó élethelyzetek, melyeket mi is látunk. Sokszor kell, hogy szembesüljünk olyan helyzetekkel, mikor a mi szavaink is belénk szorulnak. A Krisztus győzelméből merítő emberek, a hívő emberek ebből a forrásból merítve a maguk oázisaiban megélhetnek valamit a csodából és megoszthatják az Isten szeretetéből fakadó áldásokat, ami megváltoztathatja a környezetüket. Ha nem is lehet felépíteni igazságos társadalmi rendszereket, amelyek tökéletesek, ezek a pici „igazságbuborékok” érdekes módon kialakulnak az Isten emberei között és reményt adnak a mindennapi életünkben – fogalmazott az evangélikus püspök.

A teljes igehirdetés megtekinthető:

Fotó: Kling Márk
Videó: Szent Margit-templom Kaposvár

 
Read 544 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés