– Ebben a világban, amely szomjazza a békét, óriási jelentősége van annak, hogy a felekezetek, az egyházak és gyülekezetek tudnak helyi, országos, vagy világszinten együtt és közösen könyörögni – fogalmazott a vezető lelkipásztor köszöntőjében, majd hozzátette: az idei évben a minnesotai egyházak tanácsa alkotta meg az imahét igerendjét, mely alapján szerte a világon az igehirdetések történnek. „Tanuljunk meg jót cselekedni!” – szól az üzenet.

Abban a világban, amelyben élünk ritka az, amikor az emberek önzetlenül jót tesznek. Ha mi, történelmi egyházak és felekezetek tudunk ebben jópéldával elöljárni, s megértjük Isten szavát abban is, hogy miért fontos a jót cselekednünk, akkor hisszük, hogy sóvá és kovásszá válhatunk ebben a világban – hangsúlyozta a vezető lelkipásztor.

Varga László megyéspüspök Lukács evangéliumának az irgalmas szamaritánusról szóló szentírási szakasza kapcsán osztotta meg gondolatait.

– Az imént felolvasott történetnek a befejezése egy kérdés: „Mit gondolsz, e három közül ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?”  Rögtön utána jön a válasz: „Aki irgalmas szívű volt iránta.” Majd Jézus így szól a törvénytudóhoz: „menj és tégy te is hasonlóképpen.”

Már abba is hagyhatnám a prédikációt, hiszen csak annyit kellene tenni ebben a városban, hogy menjünk és cselekedjünk hasonlóképpen. Irgalmatlan világban élünk, Isten pedig maga az irgalom. Nemcsak egy tulajdonsága az irgalom, hanem Isten maga az Irgalom. S az irgalom minket, keresztényeket az ő végtelen szeretetében kiválasztott a világ népei közül azért, hogy küldetést adjon nekünk, melynek egyik része, hogy gyakoroljuk az irgalmasságot.

Hogyan születik meg az irgalom? Hallottunk egy példabeszédet Jézustól. Egy embert kifosztanak, összevernek, s félholtan az út szélén hagyják. Arra megy egy pap, meglátja, de mivel fontos ember és fontos dolga van, továbbmegy. Arra jön egy levita, aki a templom szolgája. Ő is fontos ember, meglátja, de nem engedi meg, hogy a látvány eltérítse őt eredeti szándékától és útjától. S arra jön egy megvetett ember, a zsidók szemében eretnek és tisztátalan, egy szamaritánus. Ő is meglátja, és megáll. A látvány, ami eléje tárul eléri a szívét. Nemcsak a szemét és az agyát, hanem a szívét. Olyan szinten érinti meg, hogy felszínre hozza a szívéből az irgalmat. Megáll, lehajol, egy szintre helyezkedik a fekvő emberrel, mert másképp nem tud segíteni. Le kell, hogy hajoljon, majd felemeli, bekötözi a sebeit, felteszi a teherhordó állatára és elviszi egy fogadóba. Ott a fogadósnak fizet, hogy gondoskodjon róla. „Ha többet költesz rá, mint amennyit adtam, ha visszajövök, kifizetem” – mondja a fogadósnak.

Így születik az irgalom. A szenvedő embertársunk látványa a szívünket keresi, nemcsak a szemünket. Azért, hogy meg tudja mozdítani bennünk a legszebbet, legnagyobbat, mert mindannyiunk szívben ott van a szeretet, az irgalom akkor is, ha esetleg jól lebetonoztuk és nem engedjük, hogy megérintsen bennünket. Ha megérint bennünket, akkor az veszélyes, hiszen meg kell változnunk, irányt kell váltanunk.

Ortodox testvéreink ezt a példabeszédet kétféleképp ábrázolják. Az egyik ikonon Krisztus az irgalmas szamaritánus, aki meglátja az összevert, félholt embert. Megáll, lehajol hozzá és gondoskodik róla. Egy másik ábrázoláson pedig Krisztus az, akit összevertek. Ő az, aki az út szélén fekszik. Ha szeretnénk tudni, hogy érzi magát Isten közöttünk ebben az irgalmatlan világban, akkor azt gondolom, hogy ebbe kell belegondolnunk. Istent verik félholtra, éheztetik, hagyják ruhátlanul, az ő sebeit nem kötözik be, s előtte keményítik meg az emberek a szívüket, bezárva ajtajukat. Istent hagyják magára a betegágyon és a börtönben mindazok, akik félnek az irgalomtól, s attól, hogy a legnemesebb, legszebb kincsük, az irgalmas szeretet megváltoztassa az életüket – fogalmazott a főpásztor, majd az irgalmasság cselekedeteiről beszélt.

A teljes igehirdetés megtekinthető:

Az imaalkalmon közreműködött a Református Kórus, Kerekesné Pytel Anna vezénylésével.

Fotó: Kling Márk

Videó: Szerafin Zoltán