„Növekedjetek a szeretetben!” – Veni Sancte a zalaszabari Sík Sándor Általános Iskolában

Szeptember 2-án tartották a zalaszabari Sík Sándor Római Katolikus Iskola tanévnyitó ünnepségét. A Veni Sancte szentmisét Varga László megyéspüspök és Kelemen István zalaszabari plébános közösen mutatta be az intézmény dolgozóiért és tanulóiért.

 „Egy új tanév kezdeténél állunk. Az emberi élet lényegéhez tartozik a növekedés. Nektek növekednetek kell a fizikai, testi dolgokban, meg kell erősödjetek, sportolnotok kell. Örülök, hogy ebben az iskolában erre is lehetőségetek van. Legyetek egészségesek, törekedjetek arra, hogy edzettek, erősek legyetek, hogy bírjátok a kihívásokat. Ehhez nagyon sok segítséget fogtok kapni a sportban.

Az ember azonban nem csak testből áll. Az embernek van lelke, szellemi léte. Nagyon remélem, s kívánom minden diáknak és pedagógusnak, hogy növekedjenek a szellemi, lelki dolgokban is.
20190902 IMG 3904 300x200
20190902 IMG 3911 300x200

Hiszem, hogy ez a tanév segíteni fog benneteket a növekedésben. Minden gyermeknek van lelke, s a lelki dolgokban is növekednie kell. Mindenkinek, aki itt van, növekednie kell a hitben, a reményben, s ami a legfontosabb: a szeretetben. Az emberi élet értelme, hogy megtanuljon szeretni, s a szeretetben állandóan növekedjen. Lehettek akármilyen okosak, lehet bármilyen képzettségetek, ha a szeretetben nem növekedtek, akkor az kevés. Lehettek bármilyen erősek fizikailag, bármilyen kisportoltak, ha a szeretetben nem növekedtek, akkor az kevés. Mind a háromban egyszerre kell növekedni, s ebben segítenek a tanárok, hitoktatók, s reményeim szerint a szülők is.

Kívánom, hogy ez a tanév a növekedés eszköze legyen mindenki számára, s ha találkozunk év végén, hogy hálát adjunk ezért az évért, akkor mindenki mondhassa, hogy én már tíz centivel nagyobb lettem nem csak fizikailag, hanem a szellemi dolgaimban és a szeretetben is növekedtem nemcsak tíz centit, hanem sokkal többet.” – fogalmazott a főpásztor.

A szentmise után Csató Lászlóné intézményvezető köszöntötte a diákokat, majd az új tanulók fogadalomtétele következett.

A teljes prédikáció meghallgatható a linkre kattintva: Prédikáció

Az eseményről készült videós összefoglaló megtekinthető a linkre kattintva: Veni Sancte Zalaszabar 2019.

Fotó: Kling Márk

2019.09.03.
20190902 IMG 3937 300x200
20190902 IMG 3940 300x200

 

 

 
Read 1870 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés