Teaház – hitoktatók szakmai összejövetele

A Kaposvári Egyházmegyében dolgozó hitoktatók és iskolai keretek között hitoktatással foglalkozó papok időről időre találkoznak egymással, hogy megvitassák a munkájuk során felmerülő szakmai kérdéseket. A közismertebb nevén Teaháznak hívott alkalmon – melyet összesen három alkalommal szerveznek meg a tanítási év során az Egyházmegye hat különböző pontján – közös teázás és finom sütemény mellett nyílik lehetőségük a szakmai alapú tevékenykedésre. Minden Teaháznak egy-egy mentor, vagy szakmailag felkészült hitoktató a vezetője, aki többek között az alkalmak moderálásáért felelős.

img 034

– A Teaházak célja elsődlegesen az, hogy a földrajzilag egy helyen élő és tevékenykedő hitoktatók megismerjék egymást, egy személyes, szorosabb, a szakmai kapcsolat mellett akár baráti kapcsolatot is ki tudjanak alakítani egymással. Cél, hogy legyen minden munkatársnak egy olyan biztos pontja, akire a hivatása megélése során számíthat, támaszkodhat, és aki tanácsot, bátorítást, ötletet, vigaszt, meghallgatást tud számára nyújtani – fogalmazta meg a Teaház célkitűzését Farkasné Magyar Anikó, a Kaposvári Egyházmegye hitoktatási szakmai vezetője. – Szeretnénk, ha a hitoktatók, mint kis építőkövek szorosan és stabilan tudnának egymáshoz kapcsolódni, egymásra támaszkodni, hogy együtt, egymást támogatva terelgessék és vezessék a rájuk bízottakat Jézus felé.

A Teaházak ennek a kezdeményezésnek nagyon jó táptalajai lehetnek. Decemberben zajlott az első Teaházas összejövetel az egyházmegye hat különböző pontján, nagyjából egy hét leforgása alatt, azonos forgatókönyv alapján. A vezetők közösen határozták meg az első alkalom célját és tevékenységeit, így bármely hitoktató bármerre is él és dolgozik az egyházmegyében, ugyanahhoz a lelki és szakmai élményhez juthatott a találkozók során, mint többi hitoktatótársa. Az első összejövetel a közösséggé formálás megalapozása mellett az adventi készületre is szánt időt, mind a hittanos gyerekekre, mind a hitoktatókra gondolva. A helyszíneken forró tea, finom házi sütemények, gyümölcsök mellett szakmai ötletbörze is fogadta a vendégeket, sem üres kézzel, sem üres lélekkel nem távozhattak haza a résztvevők – fogalmazott Farkasné Magyar Anikó, majd hozzátette: a decemberi alkalmon összesen 79 hitoktató vett részt a hat helyszínen, Kaposváron, Nagykanizsán, Csurgón, Barcson, Marcaliban és Siófokon.

Alább a Teaház-vezetők gondolatait adjuk közre:

Dr. Gyulainé Domján Zsuzsanna – Marcali Teaház:

„Isten nevében, a találkozás, a töltekezés és a szakmai eszmecsere jegyében gyűlt össze november 24-én a Somogyvári esperesi kerület hitoktatóinak zöme Marcaliban. Franz Kett: Az Adventi csillag című foglalkozása adott keretet az alkalom nyitó körének, ahol egy kicsit mindenki mesélhetett arról, hogy ki ő és honnan érkezett. Ezután a „Word Café” módszerével készítettük az Úr útját, vagyis az adventi készületünkről, örömeinkről, nehézségeinkről és ezek megoldásairól beszélgettünk. Közös teázás közepette, jó hangulatú beszélgetések mellett, megerősödtünk abban, hogy jó nekünk itt lenni. Az elköszönés és zárókör alkalmával megfogalmaztuk, hogy ez itt most „csak” a kezdet, és hogy innét megyünk tovább várva a következő találkozás örömét.”

img 010

Némethné Miháldinecz Olga – Csurgó:

Nagyon örültem a Teadélután szervezésének, a hitoktató társaimmal és az atyákkal való találkozásnak. Fontosnak tartom az egymással eltöltött minőségi időt. Egymás felé egy nagyon szép ajándékozás, hogy megosztjuk gondolatainkat, örömeinket és nehézségeinket egyaránt. Izgatottan készültem, hisz nem ismertem a „World Café” módszert, nem hallottam és nem is alkalmaztam még. Tea, kávé, süti és finom falatkák várták a hosszú tanítási nap után érkező vendégeket, hisz volt, aki haza sem tudott menni az iskolai munka után. Élménypedagógiai érzelemkártyák segítségével indítottuk az ismerkedést, majd ötletek, gondolatok fogalmazódtak meg az ünnepi készülődéssel kapcsolatban. Együttlétünket Taizéi énekekkel, imádsággal és egyéni hálaadással zártuk. Az est folyamán meglepetés ajándékkal készültem, hogy megköszönjem az időt, a segítséget és a sok felajánlott süteményt.”

img 001

Kovács Csabáné – Nagykanizsa:

„Nagyon örültem ennek a lehetőségnek. Úgy érzem hiánypótló eseményről van szó, lehetőség arra, hogy a kerületünkhöz tartozó kollégákat jobban megismerjük, és szakmai dolgokról beszélgessünk. A visszajelzések tükrében is azt mondhatom, hogy nagyon jó a kezdeményezés, szívesen jöttek a kollégák és várjuk a folytatást.”

img 027

Deiszingerné Kiss Anna – Nagykanizsa:

„Ahogy a teadélután ötlete felmerült, boldogság töltött el, mert a hosszú bezártság és a pandémiás félelmek után pont a találkozás örömére volt szükségünk. Nagyon sok hitoktató éli meg az „elszigeteltséget” a mindennapokban, a felmerülő problémákat, vagy örömöket nem tudja azonnal más hitoktató kollégákkal megbeszélni. 

Ha magunkba folytjuk ezeket a történéseket, esetleg teljesen máshogy ülepednek le bennünk, mintha ki-, vagy átbeszéltük volna őket. Egymagunkban talán meg sem fogalmazzuk pontosan, hogy mi is a probléma, akkor pedig megoldani sem tudjuk... Közösségben viszont lehetünk bátrak, vagy kimondhatják helyettünk azt a nehézséget, amit érzünk, tapasztalunk, és máris megnyílik a lehetőség a megoldásra. Ezt látom a teadélutánok egyik nagy erősségének, hogy nemcsak rávilágítunk a problémákra és kimondjuk azokat, hanem a megosztások révén elkezdenek körvonalazódni a megoldási stratégiák.”

img 030

Bakterné Magyar Margit – Kaposvár:

„A hitoktatóknak nagy szüksége van arra, hogy időnként találkozzanak egymással, ahol akár egy ünnepre való felkészülést, akár az örömeiket, vagy a problémáikat meg tudják beszélni. Sokan mondták, hogy jó volt azokkal találkozni, akiket már láttak egy-egy programon, de ott nem volt idő, lehetőség megismerkedni egymással. A teadélutánok remek lehetőségek arra, hogy az arcokhoz neveket is tudjanak kapcsolni, vagy pont fordítva. A nálam részt vett hitoktatók kiemelték, hogy jó volt együtt gondolkodni, és beszélgetni azokkal, akikkel régen találkoztak. A személyes találkozás mellett mindenkinek volt mit haza vinnie, mivel sokan osztottak meg értékes gondolatokat és kézzel fogható segédanyagokat is. Sőt, a későbbiek során is gondoltak a másikra, ha valakinek még eszébe jutott valami, megkért, hogy továbbítsam a többieknek is. Többen kifejezték azt az óhajukat, hogy folytatódjon ez a lehetőség.”

img 031

Billege Edit és Waldné Tompos Tímea – Siófok:

„Nagy igyekezettel próbáltuk a terem kávéházi hangulatát megvalósítani. Halk zene fogadta az érkezőket, narancsos mécsesek illatozták be a termet, s elkezdődött a munka. Ráhangolódásként a Buszra várva című adventi filmet néztük meg. Aktív együttműködés jellemezte az asztaltársaságokat, ahol az asztalfelelősök összesítették az adott válaszokat. Közös imádság és ének zárta a programot, majd kötetlen beszélgetés és teázás következett, mely során jó hangulatban ötleteltünk és beszélgettünk. Hitoktatótársaink köszönő szavai és üzenetei megerősítettek bennünket, hogy szükség van az efféle összejövetelekre.”

img 014

 
Read 1186 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés