„Akarod-e az élet teljességét élni?” – Varga László megyéspüspök celebrált karácsonyi szentmisét Kaposváron

2022. december 25-én délelőtt Varga László megyéspüspök a kaposvári Nagyboldogasszony-székesegyházban celebrált karácsonyi szentmisét.

img 001

– A Szent emberré lett, hogy az ember szentté válhasson. Ezért testesült meg az Isten. A legnagyobb karriert szánta az embernek, mely nem a százötven éves kor, vagy a halálunkig egészségesen megélt idő, hanem az, hogy olyan lehet, mint az Isten, akinek a képmása, teremtménye, akinek köszönheti a létét, s akiben beteljesedik az élete. A legnagyobb karrier, amit egy ember befuthat, hogy szentté válik, miként az Isten, aki az ő Atyja, Teremtője, Megváltója szent.

A kérdés, hogy értitek-e, s akartok-e szentek lenni? Erre nem én hívlak benneteket, én csak tolmácsa vagyok az élő Istennek, aki Fiában, Jézus Krisztusban megjelent, és aki újra elmondta azt, amit már az ószövetségi választott népnek is elmondott. – Szentek legyetek – mondta nekik, – mert én, a ti Istenetek szent vagyok. Nem azért, mert ti jobbak vagytok, különbek, okosabbak, hanem azért, mert az én népem vagytok. Ezért kell szentté válnotok. S azt is elmondta nekik, hogy Lelke által teszi szentté őket. Tehát nem emberi csúcsteljesítményről van szó, amelynek sokan képzelik az életszentséget, s az esélytelenek nyugalmával meg sem próbálják megélni. Sorolják az indokokat, hogy miért nem válhatnak szentté. Megkérdezted már az Istent, hogy tényleg jól látom-e? Tényleg igaz-e, amit gondolok, hogy miért nem lehetek szent? Ha egy picit többször csendben maradnál, akkor meghallanád, hogy nem egyedül kell szentté válnod. Egyedül nem tudsz, de Istennel lehetséges. A kérdés ezen az ünnepen az, hogy akarsz-e szentté válni? Akarod-e az élet teljességét élni, akarsz-e teljes életet élni itt a Földön, s aztán folytatásként odaát, a mennyek országában? Ne kifogásokat keress és felmentést, hanem kérdezd meg Istent, hogy ha igent mondok, miként válhatok szentté?

img 010

Nagyon sokan azért nem mondanak igent erre a kérdésre, mert hamis képet hordoznak a szentről és a szentségről. A szent valami élettől idegen, távoli óriás a szemükben, az erények bajnoka, aki sohasem követett el bűnt, s mindig égre emelt tekintettel imádkozott, böjtölt. A szentek hús-vér emberek, akiknek voltak bűneik, gyarlóságaik, csak valamit megértettek. Kapcsolatba kerültek valakivel, akit úgy hívunk, hogy Szent, és szerettek volna olyanná válni, mint amilyen az Isten. Ezt a vágyat a Szentlélek ülteti mindenki szívébe. Amikor valaki elkezd szenvedélyesen szeretni egy másik embert, akkor arra vágyakozik, hogy hasonlóvá váljon ahhoz a másikhoz, s minél mélyebb egységben legyen azzal, akibe beleszeretett. Ez a szeretet belső törvénye. Ezt nem kell kényszeríteni, vagy tudatosítani. Ezt engedni kell, hogy megtörténjen, hiszen ott van legbelül. A szentek szenvedélyesen beleszerettek az Istenbe, mert megértették, hogy valaki szenvedélyesen szereti őket. Valaki annyira szereti őket, hogy odaadta az életét nekik és értük. Megértették Isten szenvedélyes szeretetét és az volt a vágyuk, hogy erre válaszoljanak.

Sokkal több papot, szerzetest avatott szentté az egyház, mint világban élő hívő keresztényt. Ez szerintem nagy mulasztás, mert rengeteg, a világban élő keresztény ember szent életet élt és él ma is. Mivel kevesebben vannak a papok, mint a világiak, úgy gondolom, hogy többen vannak a szentéletű világiak, mint a szentéletű papok. Ezt csak a statisztika alapján állítom.

img 019

A titok Isten irántunk való szenvedélyes szeretete, mely elment egészen odáig, hogy a végtelen Isten egy zsidó anya zsidó gyermeke lesz, egy csecsemő. Annyira akarta ezt a kapcsolatot, s annyira be akart vonni bennünket a Szentháromság szeretetközösségébe, hogy elment a végsőkig azért, hogy megmutassa, mennyire szeret az Isten. Azért, hogy megmutassa, hogy az Isten Szeretet, s hogy felébressze bennünk a vágyat Isten szeretete után – fogalmazott a megyéspüspök.

A szentmise és a teljes prédikáció megtekinthető:

Fotó: Kling Márk
Videó: Szerafin Zoltán

 
Read 876 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés