Karácsonyi ünnep a Segesdi Gondviselés Szociális Otthonban

2022. december 21-én a tartották a Somogy Megyei Gondviselés Szociális Otthon karácsonyi ünnepségét a segesdi Szent László-templomban. Az ünnepség szentmisével kezdetét, melyet Varga László megyéspüspök celebrált.

img 006

– Mária, miután meghallgatta az angyal üzenetét és igent mondott rá, nemcsak egyszerűen beleegyezett, hanem alávetette magát Isten szavának, hogy rendelkezzen vele. Abban a pillanatban, mikor ezt megtette, a hit egyik legfontosabb lépését cselekedte meg. Ez a hit a forrása annak az örömnek, melyet aztán meg akart osztani rokonával, Erzsébettel - emelte ki a megyéspüspök prédikációjában.

– Meglátogatja, hiszen az angyal tudomására hozza, hogy Erzsébet is gyermekeket vár, pedig magtalannak tartották. Megosztja az örömét Erzsébettel. A megosztott öröm tovább fokozódik Erzsébetben is, s aztán az Evangélium később leírja, hogy még a szomszédok is betelnek örömmel.

Mi lenne, ha úgy készülnénk az idei karácsonyra, hogy gyakorolnánk a hálaadást? Mária, amikor megtudja az üzenetet és igent mond Isten szavára, akkor örömében imádkozni kezd. Magasztalja Istent azért, hogy milyen nagy dolgot tett ővele. Mi lenne, ha elégedetlenkedés, panaszkodás helyett a hála szavait formálnánk meg a szívünkben és ajkunkon is?

img 002

Tudom, hogy sok okunk lehet a morgásra, panaszkodásra, hiszen nem állnak jól a dolgok, de mindig mi döntjük el, miként viszonyulunk a helyzethez. Beállunk-e az elégedetlenkedők kórusába? Ugyanezzel az erővel megtethetnénk, hogy azt keressük, amiért hálát adhatunk, s megköszönhetünk. Mennyire be tudja tölteni a szívünket örömmel az, mikor valaki észreveszi, hogy jót tettünk és meg is köszöni azt? Mi lenne, ha ezzel ajándékoznák meg a családtagok egymást? Ha ezen a karácsonyon azt keresnénk, hogy mi az, amiért a másiknak hálát adhatok, s megköszönhetek?

Nincs olyan sérült, sebzett ember, aki ne tudna szeretni, hálát adni, köszönetet mondani. Ez csak rajtunk múlik, a mi döntésünk, hogy észre akarjuk-e venni, s nemcsak észrevesszük, hanem meg is fogalmazzuk. Mi lenne, ha azzal készülnénk a hátralévő napokban karácsonyra, hogy legalább naponta három dolgot megköszönünk? Istennek és egymásnak is, s mindig más dolgokat.

img 018

Meg kéne szoknunk, hogy az elferdült látásunkat kijavítsuk, hisz annak következtében állandóan a rosszat látjuk, s ezért szóvá tesszük, kimondjuk, s csak a fájdalom, félelem és sötétség növekszik a szívünkben tőle. Minél többször kimondjuk a rosszat, annál nagyobb teret adunk neki. […]

Akik hisznek a Jóistenben, azoknak mindig van miért hálát adni. Akármilyen helyzet van, hálát adhatunk Isten jelenlétéért, szeretetéért és irgalmáért. Végtelenül lehetne sorolni, csak oda kellene figyelnünk és a szívünket áthangolni a panasz helyett a hálára. Kívánom, hogy szép legyen kinek-kinek a karácsonya, s hogy törekedjetek szebbé tenni a másiknak az ünnepét a hála szavaival – fogalmazott a megyéspüspök.

A teljes prédikáció meghallgatható:

A szentmisét követően Szászfalvi László országgyűlési képviselő, Nábrádi Csilla, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Somogy Megyei Kirendeltségének igazgatóhelyettese és Nemes Zita intézményvezető köszöntötte a jelenlévőket, majd a Szociális Otthon dolgozóinak karácsonyi műsorával és szeretetvendégséggel zárult az alkalom.

Fotó: Kling Márk

Videó: Szerafin Zoltán

 
Read 729 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés