Közös áhítatra hívták a kaposvári szépkorúakat

Adventi áhítatra invitálták a kaposvári nyugdíjasokat december 14-én délelőtt, a városi sportcsarnokba. A történelmi egyházak képviselői által vezetett imádságot követően a mintegy 450 szépkorú megtekintette a Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium diákjainak előadását, majd elfogyasztotta az ünnepi ebédet.

img 006

„Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!” – idézte a Szentírás szavait imádságában Gyurkó Donát metodista lelkész, akinek szavait követően Varga László megyéspüspök a békességteremtésről beszélt.

– Az angyalok dicsőséget zengenek az Istennek és azt mondják, hogy békesség a földön minden jószándékú embernek. Körülöttünk háború dúl, nagyon sok a megosztottság, a viszály, a harag társadalomban is, a szívünkben is és a kapcsolatainkban is. Jézus boldognak mondja a békességteremtőket. Milyen szép lenne, ha ez a karácsony a békességteremtésről szólna kinek-kinek a szívében. Ha le tudnánk győzni a haragot, a gyűlölködést egészen egyszerű módon: megbocsátanánk és bocsánatot kérnénk. A békességteremtéshez a szívünkben nagyon fontos a bűnbánat, bocsánatkérés és a megbocsátás, illetve az, hogy növekedjünk a szeretetben. Ennek egyszerű eszköze van: gyakoroljátok a hálaadást!

img 008

Ma hány dologért adtál hálát? Mit köszöntél meg Istennek, a családodnak, embertársaidnak? Mi lenne, ha karácsonyig és aztán utána is legalább naponta három dolgot megköszönnénk? Minden nap, de mindig új három dolgot. Minden nap van olyan, amiért köszönetet mondhatunk, hálát adhatunk, s akkor biztos, hogy növekszik bennünk a szeretet, az öröm és békességteremtő, jóakaratú emberekké válunk – fogalmazott a megyéspüspök.

Dr. Petró László református lelkipásztor a családban történő gyógyulásról osztotta meg gondolatait. – Ahhoz, hogy a gyógyulás megtörténjen, kellett Máriának az önzetlensége, alázata és öröme. Mindaz, amit egy asszony hozzá tud tenni az élethez. Kellett Józsefnek az elfogadása és tisztasága is, illetve az, hogy a jövőbe tekintsen, gondoskodva a rábízottakról.

Gyönyörű kép, amint ott állnak hárman a jászolban fekvő Kisjézussal és árad róluk, hogy a gyógyulást is az teszi teljessé, amikor a Világ Világossága megérkezik. A gyógyulás ott van, ahol befogadják az Isten fiát. Nekünk, embereknek is megvan a feladatunk a világ gyógyításában, de ez nem megy anélkül, hogy ne találkoznánk az Ünnepelttel – emelte ki Dr. Petró László, akinek szavait Hegedüs Gábor evangélikus lelkész imája követte.

img 014

Az áhítatot követően a Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium diákjainak előadása következett, majd Szita Károly Kaposvár polgármestere köszöntötte a jelenlévőket.

– Jó újra találkozni és ebben a meghitt közegben együtt hangolódni az ünnepre, együtt várni Jézus megszületését. A mai éppen a 25. alkalom, amikor karácsony előtt belenézhetünk egymás szemébe, megölelhetjük egymást és bizonyságot tehetünk az egymás iránti szeretetről és tiszteletről. Ezért találkozunk évről évre – hangsúlyozta a polgármester, majd Giacomo Pedranzini, a vendéglátó KOMETA 99 Zrt. ügyvezető igazgatója köszöntötte a szépkorúakat.

Az ünnepi alkalom közös ebéddel és kötetlen beszélgetéssel zárult.

Fotó: Kling Márk

 
Read 628 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés