Áldás a megújult fonói templomra

2022. november 13-án Somos László általános helynök megáldotta a felújított fonói Szent Márton püspök-templomot.

DSC09703

A szentmise elején Szász Gyula mosdósi plébános köszöntötte a jelenlévőket, majd köszönetet mondott a közösség tagjainak, akik támogatták a templom felújítását. – Ennek a templomnak külső szépsége inspiráljon bennünket, bátorítson, hogy akarjunk mi is megújulni őseink hitében, az Egyház tanításában és az Egyház iránti szeretetben. Hiszen templomunk és falunk védőszentje, Tours-i Szent Márton is erre mutat példát, s égi közbenjárásával segít bennünket, hogy a krisztusi arcot egymásban is felismerjük.

IMG 0017

– Hálát adunk a Jóistennek, hogy a Szent Márton-napi búcsúnkat ebben a templomban már kétszázhét éve ünnepelhetik a fonói hívek. Ez a kétszázhét éves templom kívülről most egy olyan megújuláson esett át, mely által méltó helye lehet az Isten házának – emelte ki Nyerges Péter polgármester, majd köszönetet mondott mindenkinek, aki valamilyen formában segítséget nyújtott a munkálatok során.

– Jó bejönni ebbe a templomba, hiszen itt valóban megnyugvást, békét és vigasztalást találhat a hívő lélek. Az istenkereső ember bensőségesebb kapcsolatba kerülhet a templom falain belül az embert kereső Istennel. A mai zaklatott, konfliktusokkal terhelt hétköznapokban valóban szükség van ezekre a pillanatokra és helyszínekre – fogalmazott köszöntőjében Witzmann Mihály, a térség országgyűlési képviselője.

A köszöntőket követően Somos László általános helynök megáldotta a templomot, melynek külső tatarozása az idei évben készült el. A korábbi években felújították a tetőszerkezetet, megoldották a vízelvezetést és az épület statikai megerősítését.

– A mai evangélium a világvégéről szól. Arról, hogy majd egy korszak lezárul. De arról, hogy mikor történik majd mindez, Jézus nem nyilatkozik. Sem az időpontról, sem az azt megelőző jelekről. Ezért érdemes volt ezt a templomot felújítani, mert nem tudjuk, hogy mikor következik be a világvége. De nem is az a mi dolgunk, hogy kitaláljuk az időpontot. Inkább arra a három figyelmeztetésre kellene figyelnünk, melyet Jézus a mai evangéliumban mond. Nekünk szánja, hiszen minden szentírási résznek az a lényege, hogy mit üzen nekem ma, az én életemben.

A mai evangéliumnak három üzenete van, három figyelmeztetés formájában.

Az első, hogy lesznek álpróféták, akik majd előre tudni vélik, hogy mikor jön el a világvége. Tudok olyan álprófétáról, aki a Szentírás alapján számolja ki ezt az időpontot. Jézus azt mondja, hogy őket ne kövessük, ne foglalkozzunk ezzel a kérdéssel. Nem ez a mi dolgunk, a mi feladatunk más.

A második üzenetben Jézus figyelmeztet: lesznek háborúk, lázadások. Nemzet nemzet ellen fordul. Tudjuk, hogy a történelem folyamán nagyon sokszor volt, és sajnos ma is dúl a háború a szomszédunkban. Azonban ez sem a világvége. Jézus hozzáteszi, hogy természeti katasztrófák is lesznek, de még ez sem lesz a világvége. […]

IMG 0017

A természeti csapásoknál mindig megtaláljuk Jézust, hiszen ő mindig ott van, ahol szenvednek az emberek. Ott, ahol lenézik őket, ahol beléjük rúgnak, ahol embernek sem tartják őket. Ott mindig jelen van Jézus. A természeti katasztrófák figyelmeztetnek minket arra, hogy ez a Föld nem az állandó lakhelyünk.

A mai evangéliumban olvasható harmadik üzenet az, hogy üldözni fognak bennünket. Sőt, Jézus figyelmeztet: „az én nevemért mindenki gyűlölni fog titeket”. Gyűlölnek és üldöznek. Jézus nem csap be bennünket. Nem azt mondja, mint ahogyan egy-két álpróféta teszi, „hogy ha engem követsz, semmi bajod nem lesz”. Nem. „Az én nevemért gyűlölni fognak” – mondja Jézus, aki a három üzenetet követően felszólít bennünket: „állhatatossággal őrizzétek meg lelketeket!” Jézus nem riogat, nem kelt félelmet. Ez nem az ő stílusa. Nem azt akarja, hogy féljünk és szorongjunk a világvége és az üldözések miatt.

DSC09713

Figyelmeztet, de egyben felszólít, hogy állhatatossággal őrizzük meg a lelkünket. Ez a mi feladatunk. Nem az, hogy keresgéljük az időpontot a világvégéről, hiszen csak elmegy az időnk vele, s nem foglalkozunk a lényeggel. Legyünk állhatatosak a hitben, a reményben és a szeretetben – hangsúlyozta prédikációjában Somos László általános helynök.  

A teljes szentbeszéd megtekinthető:

Fotó: Kling Márk
Videó: Szerafin Zoltán

 
Read 777 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés