Sportversenyt szerveztek Zalaszabarban, az Európai Diáksport Napján

2022. szeptember 30-án, az Európai Diáksport Napján sportversenyt szerveztek a zalaszabari Szent Gellért Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda Sík Sándor Tagintézményében. Alább Csató Lászlóné tagintézmény-vezető beszámolóját adjuk közre.

4

Hagyományteremtő szándékkal székhelyintézményünk diákjaival közösen készültünk erre a napra. Sportolni hívtuk a tabi tanulókat, akik örömmel vállalkoztak erre a feladatra. A nap megnyitására a zalaszabari Puskás Ferenc szobor mellett került sor, ahol azt is megtudhatták a gyerekek, hogy miért díszíti Zalaszabar terét ez a szobor. A település utcáin váltófutással futották le a két iskola diákjai az idei évre kijelölt 2022 méter távolságot. A látványos, mindenkit megmozgató futás felpezsdítette iskolánk és a település életét.

Ezt játékos futball- és kosárlabda -mérkőzések követték a két iskola diákjainak összecsapásával. Mindkét sportjátékban a 6., 7., és 8. osztályos tanulók mérték össze tudásukat, betartva a játékok szabályait, vigyázva egymás testi épségére. A többi tanulónk hangos szurkolással biztatta a játékosokat, ami különösen jó hangulatot teremtett.

9

Az eredmények a következők lettek:

Futballmérkőzés:            Tab - Zalaszabar 1:11

Kosárlabda mérkőzés:    Tab – Zalaszabar 20:7

Így mindkét iskola tanulói győztesen zárhatták a sportnapot. Jól elfáradtak a versenyzők. Mindenkinek vidám, élményekkel teli nap volt. Az első közös alkalmat szeretnénk még több hasonló, sportos, játékos alkalommal megismételni.

Forrás és fotó: Csató Lászlóné - Szent Gellért Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda zalaszabari Sík Sándor Tagintézmény

 
Read 179 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés