Tartalmasan telt a szeptember a Szent Gellért Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda zalaszabari Sík Sándor Tagintézményében

Tartalmasan telt a szeptember a Szent Gellért Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda zalaszabari Sík Sándor Tagintézményében. Alább Csató Lászlóné tagintézmény-vezető beszámolóját adjuk közre.

3

Minden tanévkezdés izgalommal jár. Azoknak a tanulóknak is újdonság a felsőbb évfolyam, akik már régóta iskolánk tagjai, a kis elsősöknek pedig még nagyobb élmény.

Nagy érdeklődéssel lépték át az iskola kapuját. Volt, aki kicsit elbátortalanodott, kicsit megsiratta hazamenő szüleit, de a többség vidáman és nagy izgalommal vetette bele magát az iskolával való ismerkedésbe.

Iskolánkban hagyomány a szeptemberi őszi túra. Idén az időjárás ugyan megtréfált minket, mert csepergős napra ébredtünk, de mire gyalogtúrával Zalavárra értünk, kisütött a nap. Játékokkal, versenyekkel szórakoztattuk tanulóinkat. Társasjátékoztak, csocsóztak, rejtvényeket fejtettek, ügyességi játékokban vettek részt, kötélhúzásban mérték össze erejüket. A kinti közös ebéd után meglátogattuk a templomot, ahol megismerhették a gyerekek a templom történetét. Közös imánk után mindenki által ismert énekeket énekeltünk, majd meglepetésként elsőseink elénekelték és bátran elmutogatták a Jól vigyázz kicsi kéz című éneket. A fárasztó nap után mindenki vidáman, élményekkel gazdagon tért haza. 

7

Hitélet az iskolában: Veni Sancte szentmisénket Varga László püspök atya celebrálta. Tagozat- és osztálymisékre a megszépült templomban került sor, melyeket Kelemen István atya, iskolánk püspöki biztosa tartott. Szent kereszt felmagasztalását ünnepeltük, Szent Mátéval és Szent Mihállyal ismerkedtek a gyerekek a szentmiséken.

A reggeleket közös áhítattal kezdjük. A nap szentjeiről, fontos eseményeiről beszélgetünk a gyerekekkel, közösen mondjuk el imáinkat. Az első tanórák előtt, hetente két alkalommal az egész iskola együtt hallgatja az elmélkedéseket István atya vezetésével, három nap pedig osztályszinten beszélgetünk tanulóinkkal.

A hittanórákon kevesebb a lexikális tudás átadása, inkább arról beszélgetnek, hogy hitünk milyen módon és formákban jelenhet meg a mindennapi életünkben. Tanórák közti szünetekben István atya lehetőséget biztosít a szentgyónásra is.

Forrás és fotó: Csató Lászlóné - Szent Gellért Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda zalaszabari Sík Sándor Tagintézmény

 
Read 227 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés