A Nyitott Kapu Hajléktalan Gondozási Központba látogatott Varga László megyéspüspök

2022. szeptember 24-én Varga László megyéspüspök látogatott el a Nyitott Kapu Hajléktalan Gondozási Központba. A látogatás alkalmával a főpásztort elkísérték az ÉLSZ imacsoport tagjai és barátai, akik zenével, prózával és szeretetvendégséggel készültek.

img024

A főpásztor először egy korábbi emlékét osztotta meg, mikor szentmisét mutatott be az elhunytakért a Gondozási Központban. A szentmise prédikációjában ahelyett, hogy a főpásztor osztotta volna meg gondolatait, a lakók idézték fel az elhunytakkal kapcsolatos pozitív emlékeiket.

– Hogyan tudunk növekedni a szeretetben? – tette fel a kérdést a visszaemlékezést követően a megyéspüspök. – Első sorban el kell fogadnunk magunkat. Ez nem azt jelenti, hogy beletörődünk a helyzetünkbe, hiszen akkor csak egyre lejjebb fogunk haladni. Ha valaki a beletörődés helyett azt mondja, hogy elfogadom a helyzetemet és ebből akarok növekedni, dolgozni, szeretni és segíteni, akkor ő folyamatosan felfelé fog jönni az állapotából. Ezt mindenki maga dönti el, nem a külvilág. Amíg élünk és képesek vagyunk gondolkozni, addig lehetőségünk van dönteni.

img025

Az első lépés, amelyre mindenki képes, hogy elfogadjuk önmagunkat, s mindenki képes arra a titokra, hogy szeresse önmagát. Ha magunkat szeretjük, akkor már a másikat is könnyebb szeretni – tette hozzá a megyéspüspök, akinek szavait követően agapéra, szeretetvendégségre hívták a lakókat.

Fotó: Kling Márk

 
Read 498 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés