Kezdetét vette az Ars Sacra Fesztivál Kaposváron

2022. szeptember 18-án szentmisével, majd az azt követő nyitóünnepséggel vette kezdetét az Ars Sacra Fesztivál kaposvári eseménysorozata. A szentmisét Varga László megyéspüspök a fesztivál szervezőiért, és az egy héten át tartó programsorozaton szolgáló művészekért ajánlotta fel.

img005

A szentmisét követően Lőrincz Sándor, az Ars Sacra kaposvári programsorozatának főszervezője köszöntötte a jelenlévőket, majd Szita Károly polgármester osztotta meg gondolatait. „A művészet lemossa lelkünkről a mindennapok porát” – idézte Pablo Picassót a polgármester, aki köszönetet mondott a kaposvári szervezőknek és művészeknek, hogy az Ars Sacra hét alatt különösen is lelket melengető örömet okoznak a város lakóinak.

img009

A városvezető szavait követően Dr. Petró László református lelkész szólt a jelenlévőkhöz. – A zene, a költészet, a művészetek mind azt sugallják, hogy Isten szeretete közelít felénk, s ez a szeretet az egyetlen, mely életünk széthullott darabjait össze tudja rakni. Hallgassuk úgy a zenét, figyeljük úgy a költészetet és tekintsük úgy a művészetet, amely sugározza ezt a szeretetet, hogy tudjuk: ez a szeretet az egyetlen, amely egyben tudja tartani az életünket, s meg tud gyógyítani bennünket.

img011

„Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket.” – idézte az Ars Sacra hét jelmondatát Varga László megyéspüspök. – A szeretetünk mércéje és mértéke egyedül Krisztus. Ehhez a szeretethez kell minden hívő kereszténynek felnőnie. Minden, ami igaz, minden, ami szép és  jó, az segít bennünket a szeretetben való növekedésben. Ezen a héten rengeteg szép dolog fog történni, s nagyon sok jónak lehetünk tanúi. Kívánom, hogy nyitott szívvel és lélekkel kapcsolódjatok be mindenbe, ami ennek a hétnek a programja, s akkor mindannyian növekedni fogunk a szeretetben – fogalmazott a főpásztor.

img013

Tolnai Mária, a Kaposvári Egyházmegye kulturális és művészeti munkatársa egy évtizeden keresztül szervezte a kaposvári programsorozatot. Az ünnepélyes megnyitón Lőrincz Sándor köszönte meg a hosszú ideig tartó áldozatos szolgálatot.

Kardos Kálmántól, a kaposvári zeneiskola egykori tanárától, zongora- és orgonaművésztől szeptember 10-én, szombaton búcsúztak a kaposvári Szent Imre-templomban. „Nála nélkül nem volt Kaposváron egyetlen hangverseny sem, hosszú évtizedeken át” – hangzott el a hetvenhét éves korában elhunyt művész ravatalánál. Az Ars Sacra nyitóalkalmán egy perc néma csönddel emlékeztek Kardos Kálmánra.

A megnyitón a Katolikus Zeneiskola ének- és zenekara adott koncertet Kalocsainé Pintér Mónika és Rozina Gábor vezénylésével. A koncert megtekinthető:

A hét folyamán a Takáts Gyula Könyvtárban kerekasztal-beszélgetést rendeznek, valamint rajzpályázatokat értékelnek a témában. A Szivárvány Kultúrpalota artmozija az Örök hűség című magyar filmet vetíti, a Nagyboldogasszony-székesegyházban Virágh András Gábor Erkel-díjas zeneszerző, orgonaművész ad koncertet.

A szeretetről szóló zsoltárok, dalok, imák hangzanak majd fel a Zselic Katolikus Idősek Otthonában, a Nyitott Kapu Hajléktalan Gondozási Központban, az osztopáni templomban és a Borostyánvirág Anyaotthonban. Az Ars Sacra zárórendezvényét szeptember 25-én tartják a Szent Margit-templomban, ahol koncertmisére várják az érdeklődőket a Vikár Béla Vegyeskar közreműködésével.

A részletes program megtekinthető ide kattintva.

Fotó: Kling Márk
Videó: Szerafin Zoltán

 
Read 749 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés