Az első szentmise 500. évfordulója Argentínában

1520-ban Patagóniában, Puerto San Julian településen tartották az első szentmisét a mai Argentína területén. Az 500 évvel ezelőtti esemény emlékére Mgr. Jorge García Cuerva, Rio Gallegos egyházmegye püspöke hívek nélkül celebrált hálaadó istentiszteletet. Bár régóta készültek e jubileum megünneplésére, a Covid-19 járvány megfékezésére bevezetett korlátozó intézkedések miatt le kellett mondani a rendezvények megtartását.

Agence Fides  2020.04.02.

Ferenc pápa levélben fejezte ki közelségét. Jóllehet a pandémia miatt az emberiség az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan most „szomorúsággal van eltelve” (Lk 24,17), Isten mindenkor közöttünk tartózkodik az Oltáriszentségben, s arra bátorít, hogy menjünk előre. – írta a Szentatya. „Jézus csendes és tapintatos jelenléte az Oltáriszentségben — népével, vagyis velünk kötött szövetsége jeleként — 500 év óta kísér bennünket. Velünk van, s támogat utunk során. Ez a szüleinktől és nagyszüleinktől örökölt bizonyosság az a lelki fedezet, amely kalauzolta és alakította nemzetünk lelkét. Szeretnénk, ha ez a tapasztalat formálná gyermekeink és unokáink jövőjét is.”

Francisco acompana festejos territorio argentino 2175992446 14078705 660x371

Homíliájában Cuerva püspök a kenyérszaporítás egyik perikópáját [szentírási szakaszát] kommentálta. „Jézus kiszállt, meglátta a hatalmas tömeget, s megesett rajtuk a szíve.” (Mt 14,14) A főpásztor a járványra utalva kijelentette. „Népünk szükségletei megsokszorozódni látszanak, s ezért felléphet a kísértés, hogy elfordítsuk a fejünk, s másfele nézzünk.” Majd arra emlékeztetett, hogy „tekintetünk Jézus irgalmasságának visszfénye”. Ő továbbra is a bűnösöket, társadalmunk kivetettjeit szemeli ki.

Vajon tehetünk-e valamit sokak szenvedése, magánya, elszegényedése és küzdelme láttán? – szólította meg a püspök a híveket. „Odaadhatjuk azt kevéskét, amivel rendelkezünk. Bizonyára van pár szabad óránk. Mindannyian értünk valamihez. Nos, kinek nincs közülünk öt kenyere és két hala? Mindannyiunknak van!” Majd hozzátette: „Ha az Úr kezébe helyezzük mindazt, amit tudunk, ez elégséges lesz ahhoz, hogy a világban egy kicsit több szeretet, béke, igazságosság és öröm legyen. Isten képes arra, hogy megsokszorozza együttérzésünk apró gesztusait.”

1

Az évfordulóra utalva Mgr. García Cuerva megemlítette, hogy mindenki a San Julian városában 2020. április 1-jén kezdődő háromnapos ünnepségsorozatra készült. Az egyházmegye, s az ország minden zugából, valamint a külföldről vártak résztvevőket. Majd aláhúzta: „Most, 500 évvel később, azt kérjük az Eucharisztiában jelenlévő Úrtól, hogy ismét megízesüljön életünk, lelkesedéssel legyen teli, azért, hogy szolgálhassuk legszegényebb testvéreinket. Ekképpen válhat valósággá Jézus vágya: a testvériség, az önajándékozás, a sokféleség találkozása jegyében épülő szeretet-civilizáció. Hiszen, ahogy Ferenc pápa mondta, senki sem menekülhet meg önmagában. Mindannyian ugyanabban a hajóban evezünk a vihar idején. Utána azután mind leülünk Őhozzá, az Eucharisztia, az Élet Kenyere asztalához.”

7092

Fordította: Hantos-Varga Márta

Egyéb forrás:

Daniel Sturla bíboros szavai:

https://youtu.be/0nDcX1aiq5I

A szentmise közvetítése, amelyet 2 órás szentségimádás előzött meg: https://youtu.be/40itslP_WJg

A püspöki konferencia honlapjának beszámolója:

https://www.episcopado.org/contenidos.php?id=2397&tipo=unica

Továbbá:

https://www.vidanuevadigital.com/2020/04/02/500-anos-de-la-primera-misa-en-la-argentina/

 
Read 117 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés