Nigéria: Keresztény és muzulmán vallási vezetők a békéért

Az ország békéjéért tevékenykedő felekezet- és vallásközi szervezet, a NIFROP (National Interfaith and Religious Organisation for Peace) három hétig tartó böjt után érzékenyítő kampányt kezdeményezett a keresztény és iszlám közösségek közötti megbékélés, összhang, valamint dialógus előmozdítására. Az említett csoport 500 vallási vezetőt tart számon tagjai között.

La Croix  2020.02.24. Lucie Sarr

A NIFROP január végén böjttel összekötött imasorozatot indított útnak a 201 millió fős Nigéria békéjéért. Az országban a Boko Haram és az Iszlám Állam helyi csoportjának merényletei 2019 vége óta ismét napirenden vannak.

Az ISWAP, az Iszlám Állam nyugat-afrikai dzsihadista csoportja 2019 karácsonyán 11 keresztényt ölt Nigéria észak-keleti területein. 2020. január 20-án a Boko Haram szervezet gyilkolta meg Lawan Andimi lelkészt, akit néhány nappal korábban, szintén észak-keleten, Adamawa államban, Michika településen raboltak el. Ugyanebben a régióban január 24-én újfent az Iszlám Állam volt felelős Ropvil Daciya Dalep egyetemi hallgató halálért, akit január 9-én vittek magukkal fegyveresek. Február 1-jén a Szükséget Szenvedő Egyház jelentette be, hogy az északi országrészben található kadunai Jó Pásztor szemináriumból 2020. január 8-án elrabolt négy növendék egyikét, Michael Nnadit, szintén meggyilkolták.

„Ezeknek a terroristáknak semmi közük sincs a kereszténységhez vagy az iszlám valláshoz.” – olvasható a NIFROP 2020. február 21-i közleményében. A szervezet szerint „erős, világos üzenetet kell eljuttatni mindenkihez, hogy az emberek megértsék: a Boko Haram tagjainak, az emberrablóknak, a haramiáknak, a bűnözői csoportoknak, a terroristáknak nincs közük a kereszténységhez vagy az iszlámhoz.” – ismételték meg. Az állásfoglalást Prince Madaki és Lawrence Ngene lelkészek, valamint Ahmad Jiddah Umar és Ja Afaru Kantoma sejkek írták alá. Azt kérik a vallási szolgálatot ellátó személyektől, hogy az egységről és a békéről prédikáljanak, mivel így lehet meghiúsítani „a destabilizáció művén munkálkodók terveit, akik a Boko Haram szervezetet arra használják, hogy az országban vallásháborút robbantsanak ki”.

Ezen kívül nélkülözhetetlennek tartják, hogy imádkozzanak Muhammadu Buhari nigériai elnökért. „Mindazok a lelkipásztorok és imámok, akik részt vettek a 21 napos böjtben és imában, érezzék kötelességüknek, hogy minden pénteken és vasárnap imádkozzanak Muhammadu Buhari államelnökért, valamint kormányáért, kérvén, hogy félelem nélkül és Isten bölcsességétől vezetve irányítsák a nemzetet.” Ezt az imát a védelmi és biztonsági erőkre is kiterjesztik.

Fordította: Hantos-Varga Márta

Megjegyzés: Az ENSZ becslése szerint 2050-ben Nigéria a világ harmadik legnépesebb állama lesz. A jelenlegi 201 millió fős népesség harminc év múlva várhatóan 401 millió főre emelkedik.

population mondiale previsions

Egyéb forrás: https://www.magyarkurir.hu/hirek/nigeriaban-karacsonykor-kivegeztek-11-keresztenyt

https://www.magyarkurir.hu/kitekinto/lefejezesek-elrabolt-szeminaristak-fokozodik-keresztenyuldozes-nigeriaban

https://international.la-croix.com/news/christian-muslim-leaders-in-nigeria-commit-themselves-to-peace/11879#

 
Read 973 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés