A kiállításmegnyitót megelőzően Kapitány Dénes orgonaművész adott koncertet a balatonfenyvesi Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban, majd Varga László megyéspüspök celebrált szentmisét.
A főpásztor prédikációjában az emmauszi tanítványok példáján keresztül beszélt a reményről:
„Húsvét hajnalán két tanítvány elindul Emmausz felé. Hazamennek. Minden reményük összetört, hiszen ők azt hitték, hogy ez a Jézus, aki hatalmas csodákat tesz, s kinek szavára még a természet erői is megnyugszanak, majd beteljesíti a reményüket. Az ő reményük viszont nem egyezett azzal, amit Jézus hozott reményként.
A tanítványok azt remélték, hogy Jézus helyreállítja Izrael országát, pedig Ő soha nem mondott ilyet. Jézus mindig Isten országáról beszélt, arról, hogy Isten országa elérkezett. A tanítványok azonban nem azt hallották meg, amit Jézus mondott, hanem azt, amit ők akartak hallani. Még az utolsó pillanatban is azt kérdezik – mikor a szemük láttára felemelkedik a mennybe –, hogy mikor állítod helyre Izrael országát?
Jézus soha nem ígérte meg, s nem is beszélt róla. Nem így vagyunk mi is sokszor az evangéliummal és Istennel?
Azt halljuk meg és olvassuk ki belőle, amit mi szeretnénk és nem azt, amit Isten mond. Mikor Jézus melléjük szegődik ezen a reggeli úton, akkor a tanítványok elmondják neki a reményeiket, s Jézus az írásokra irányítja a figyelmüket.
A beszélgetés közben kifejti azt, ami az írásokban Őróla szól. Elmondja nekik, hogy miért jött. »Nemde ezeket kellett elszenvedni a Messiásnak, hogy bemehessen az Atya dicsőségébe? « – teszi fel a kérdést.
A tanítványok nem értettek semmit. Azt remélték Jézustól, hogy teljesíti a vágyukat, a reményüket, amit Izraelhez kapcsoltak. Arra is vágyhattak, hogy amikor baj van, Jézus megvédi őket, vagy legalább önmagát.
A szemük láttára omlott össze minden reményük, melyet Jézushoz kapcsoltak, mert Jézus nemcsak, hogy nem védte meg saját magát, hanem engedte, hogy megkínozzák és megöljék, s őket sem védte meg. Minden szertefoszlott.
Mikor folytatódik az út és már esteledik, kérik Jézust, hogy maradjon velük. Jézus bemegy velük a fogadóba, s mikor kezébe veszi a kenyeret, majd megtöri, akkor hirtelen felismerik a tanítványok, hogy Ő az. Ezt követően eltűnik a szemük elől, s a tanítványok így kommentálják az egész utat: »ugye lángolt a szívünk, mikor kifejtette az írásokat?«
Abban a pillanatban valamit megértettek, s hirtelen felismerték Jézust, a Feltámadottat.
Minden találkozás a köztünk lévő Krisztussal olaj a tűzre, olaj a mécsesünkbe, hogy égő és világító mécsesek legyünk ebben a világban. Minden ima, minden Szentírásolvasás, minden elmélkedés, dicsőítés, Szentségimádás olaj a tűzre. Segít abban, hogy amíg Krisztus újra el nem jön, s amíg nem teljesedik be az igazi remény és nem érünk haza a mennyek országába, addig éberen tudjuk várni az Úr Jézus Krisztust és másokat is hozzá tudjunk vezetni.
Az a dolgunk, hogy várjuk Őt, és amíg várakozunk, addig éljünk a lehetőséggel, hogy találkozzunk vele, aki elment ugyan, de itt maradt az Eucharisztiában, az Oltáriszentségben, az élet igéjében, a szegényekben, a megvetettekben. Találkozhatunk Krisztussal, aki ezekben a találkozásokban megerősít bennünket, hogy tovább tudjuk folytatni utunkat és ne fáradjunk bele a küldetésünk teljesítésébe.
Küldetésünk van ebben a világban! Nem magunkért lettünk keresztények. Nem azért, hogy majd bejussunk a mennyországba, hanem azért, hogy másokat megnyerjünk Krisztusnak, hogy másoknak át tudjuk adni az örömhírt, hogy Isten maga a Szeretet és téged is hazavár dicsőségébe!” – fogalmazott a megyéspüspök.
A szentmise végén Bálint Gábor plébános a szomszédos Mari-Etta Villába invitálta a híveket, ahol az 1938-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust bemutató tárlat nyílt.
A megnyitón Lombár Gábor polgármester köszöntötte a látogatókat, majd Varga László megyéspüspök megnyitotta a kiállítást.
Fotó: Kling Márk
