Jelenkori pápák véleménye a papi cölibátusról

Pius pápától (1922–1939) kezdve Ferenc pápáig (2013– ) a modern kor minden egyházfője szilárdan védelmezte a latin egyházra kiterjedő papi cölibátus kötelezettségét. Ez az egyhangú állfoglalás azonban eltérő megközelítéseket takar. Jean Mercier A papi cölibátus(1) című 2014-ben megjelent munkájában, amely egyike a téma legkimerítőbb tárgyalásának, részletesen kifejti az Egyház és a pápák válaszát a papság krízisével kapcsolatosan. A szerző napjaink nehézségeit az 1940-es és 1950-es években tapasztalt változásokból eredezteti: a két világháború okozta trauma, valamint az antropológiai fordulat a pap, mint „elkülönített személy” képének átértékelését hozta. A cölibátus, amely ezt a látásmódot megjelenítette, törékennyé vált. S ez a korszak volt az, amikor a munkáspapok a tömegek életében szerettek volna osztozni.

www.cath.ch  2020.01.17.  Maurice Page

XII. Pius pápa: a szent szüzesség értéke meghaladja a házasságét

1954-ben XII. Pius Sacra virginatas kezdettel enciklikát adott ki, amelyben kiállt a fenyegetettnek érzett papi cölibátus mellett, s ebben elődje, XI. Pius állásfoglalását követette, aki 1935-ben Ad catholici sacerdoti című apostoli körlevelében reflektált a papok szexuális önmegtartóztatása jelentőségére. A cölibátus a tisztaság, vagyis az életszentség garanciájának tűnt. XII. Pius megerősítette a Trienti zsinat doktrínáját, s arra emlékeztetett, hogy „az Egyház tanítása szerint a szent szüzesség kiválóságban meghaladja a házasságot”. Szent Pál gondolatát felelevenítve, amely szerint a házas ember természetszerűen a családi élet kötelességeinek teljesítésében merül el, XII. Pius úgy vélte, hogy az önmegtartóztatás „felszabadít” arra, hogy a pap teljes egészében Isten és a felebarát szolgálatára álljon. A pápa szemében papság és tisztaság egy és ugyanaz, miközben az egyháztörténetben számos példát találunk arra, hogy szexuális kapcsolatot korábban ismerő férfiak (is) pappá váltak. XII. Pius Cipriánt idézve kijelenti, hogy „a szűzi tisztaságot őrizve egyenlők lettetek az angyalokkal”. Nem túl meggyőző érv, ha tekintetbe vesszük, hogy az angyaloknak nincs testük, tehát szexualitásuk sem. – jegyzi meg Mercier.

XXIII. János: a cölibátus a papság ragyogó és tündöklő ékessége

Nyolc évvel később, 1962-ben, a hangnem megváltozott. Júniusban a párizsi érsek bejelentette, hogy immár nem kötelező a reverenda viselése. E lépést hamarosan püspöktársai is követték. A jó János pápa azonban bánkódott afelett, hogy „egyesek ábrándképek után szaladnak, s azt képzelik, hogy a katolikus egyháznak szándékában áll lemondani a papi cölibátus törvényéről, amely a századok folyamán mindig is a papság ragyogó és tündöklő dísze volt”.

1965-ben, az utolsó zsinati ülésszak alatt, a melkita görögkatolikus egyház fejének, IV. Maximos pátriárkának kijelentése felkavarta a hullámokat. E keleti egyházban házas papok is szolgálnak. „Szükség esetén nem a papságot kell feláldozni a cölibátus [eszményének], hanem a cölibátust a papi szolgálat [ellátásához].” VI. Pál pápa azonban rövidre zárta a vitát, s megígérte, hogy enciklikát bocsát ki e témáról.

A zsinati határozatok azonban néhány új vonással gazdagították a vitát. A Presbyterium ordinis 16. pontja írja: „A mennyek országáért vállalt és egész életre szóló teljes önmegtartóztatást — melyet az Úr Krisztus ajánlott, a századok folyamán és napjainkban nem kevés Krisztus-hívő önként vállalta és dicséretesen megtartott — az Egyház a papi élet szempontjából mindig különösen nagyra becsülte. Ugyanis jele és ösztönzője a pásztori szeretetnek, ugyanakkor a világban a lelki termékenység különleges forrása. A papi cölibátus nem a papság természetéből fakadó követelmény, miként ez nyilvánvaló az ősegyház gyakorlatából és a keleti egyházak hagyományából, ahol azokon kívül, akik az összes püspökkel együtt a kegyelem ajándékából a cölibátusra vállalkoztak, vannak érdemekben gazdag, házas papok is.”

A deklaráció [látószöge] nem egyezik a XII. Pius által mondott, tizenegy évvel korábbi véleménnyel. Ugyanez a szöveg „ajándékként” ragadja meg a cölibátust. E gondolatot a későbbi egyházfők számos alkalommal megismételték. A zsinat ugyanakkor lehetővé tette nős férfiak állandó diakónussá szentelését.

  1. Pál: megdöbbentő és csodálatos valóság

1967-ben VI. Pál pápa adta ki a Sacerdotalis caelibatus kezdetű körlevelét. Számot vetett a cölibátussal kapcsolatos ellenvéleményekkel, kitért a hivatások csökkenése, a pap emberi és pszichés kiegyensúlyozottsága kérdésére, valamint a hivatáselhagyás és a botrányok témájára. Mindezek ellenére ragaszkodott ahhoz, hogy előtérbe helyezze megszámlálhatatlanul sok pap életének „megdöbbentő és nagyszerű” valóságát, azokét, „akik teljes tisztaságban élik a szándékolt cölibátust”. Ezzel oszlatta el azt az illúziót, amely azt hintette el, hogy a cölibátus eltörlése maga után vonná a hivatások számának jelentős emelkedését. A pápa négy okot sorolt fel a cölibátus mellett: 1) Krisztus radikális követését, 2) a tökéletes diszponibilitást, 3) Isten országa elővételezését és 4) Krisztusnak az emberiség iránti szeretetéről szóló tanúságtételét.

  1. Pál megemlítette a „fájdalmas kilépések” problémáját, amelyeknek száma az 1970-es években nagyon megemelkedett. Irgalmasságra szólított fel, azért hogy, segítse a megingott testvért a bűnbánat és a visszatérés útján. Az enciklika szólt a más felekezetből áttért lelkészekről is, akik miközben házasok maradnak, katolikus papokká válhatnak, de ezek az esetek csupán kivételek, amelyek erősítik a szabályt. A körlevél sok fiatal papnak csalódást okozott. Egyes felmérések szerint voltak olyanok, akik úgy köteleződtek el, hogy közben reménykedtek a megházasodás lehetőségében.

Nagy veszteségek

1970-ben a holland egyház pasztorális tanácsa megszavazta a papi cölibátus elhagyását. Válaszlépésként VI. Pál 1971-ben püspöki szinódust hívott össze Rómába. A főpásztorok nagy többséggel megerősítették, hogy „a latin egyházban érvényben lévő papi cölibátus törvényét a maga integritásában kell betartani”, majd ezt követően elutasították a „viri probati” szenteléseket [vagyis kipróbált, felkészült, érett, idősebb házas férfi felszentelését], még egyedi esetekben is. Ezekben az években VI. Pál 32.000 személynek adott engedélyt a papság elhagyására. A Reformáció óta nem volt ily magas szám!

  1. János Pál: a cölibátus kincs és adomány

Amikor 1978-ban pápává választják, II. János Pál, akit saját hivatástörténete inspirál, azonnal megpróbálja lassítani a kiáramlást. Fékezi a laicizálási folyamatot, amely ettől kezdve nehezebbé válik. 1979 után minden Nagycsütörtökön levelet ír a papságnak. Az első üzenetben a cölibátust kincsnek és adománynak nevezi, ugyanakkor elutasítja annak gondolatát, hogy az önmegtartóztatás magasabb rendű lenne a házasság hivatásánál. A cölebsz pap élete más típusú atyaságot testesít meg. Aláhúzza, hogy „aki a papi rend szentségében részesül, teljes öntudattal és teljes szabadsággal fogadja [a cölibátust], miután több éves felkészülésben vett részt, mélyen átgondolta és kitartó imában hordozta”.

1990-ben, a papi képzéssel foglalkozó püspöki szinóduson II. János Pál elutasítja, a „viri probati” lehetőségéhez folyamodást, amelyet szerinte „szisztematikusan emleget a papi cölibátussal szembenálló propaganda”. Az 1992-ben megjelent Pastores dabo vobis buzdításban a pápa emlékeztet arra, hogy a latin egyházban a papság szentsége egyedül a férfiaknak van kiszolgáltatva, akik „Istentől megkapták a cölibátus tisztasága hivatásának ajándékát”, s hozzáteszi, hogy az ima és az aszketikus erőfeszítés hatására a hivatás folyamatosan megújul. Tehát a pap felelős azért, hogy ápolja a cölibátus adományát.

XVI. Benedek: a cölibátus tanúságtétel

XVI. Benedek, aki hosszú éveken át II. János Pál mellett dolgozott, s a Hittani Kongregáció prefektusaként nagy tapasztalatra tett szert, nem tért el elődje irányvonalától. A papok által kiskorúakkal szemben elkövetett szexuális visszaélések botrányaival szembesülve nehéz küzdelembe kezdett, de nem engedett a cölibátus eszményéből, amelyben sokan a papság erkölcsi romlásának egyik okát vélik felfedezni. 2005-ben, az Eucharisztiáról szóló szinóduson élénk diszkusszió támadt a „viri probati” kérdése körül. Angelo Scola bíboros szembehelyezkedett e nyitással, III. Gregoriosz Laham melkita pártiárka azonban élénk vitába szállt vele, s a keleti egyházak nős papságának több évszázados fegyelmi életére emlékeztetetett. A maronita Pierre Sfeir pátriárka is megszólalt: „Be kell vallanunk, hogy bár a papok megházasodása egy problémát ugyan megold, de más, hasonló súlyosat hoz létre.” Több bizottság kérte, hogy tanulmányozzák a „viri probati” témakörét.

Több száz anglikán pap befogadása

XVI. Benedek 2009–2010-ben, a papság éve jegyében, a cölibátus eszkatológikus természetére tért vissza. Meglepetésének adott hangot amiatt, hogy abban a korszakban, amikor már házasságra lépni sem kívánnak, a cölibátus eltörlését követelik. A cölibátus a hit tanúságtétele. „Hisszük, hogy Isten létezik. Köze van az életemhez, s ezért egzisztenciámat Krisztusra, valamint az eljövendő életre alapozhatom.”

Mint a Hittani Kongregáció prefektusa, Joseph Ratzinger mindazonáltal több száz esetben írt alá cölibátus alóli felmentést nős, áttérni vágyó, s katolikus papként szolgálni akaró anglikán lelkész vagy protestáns lelkipásztor számára. E gyakorlatot véglegesen megerősítette a 2009-ben kiadott Anglicanorum coetibus apostoli konstitúció.

Ferenc pápa: a cölibátus nem opcionális         

Vajon Ferenc pápa jobban kitárja az ajtót? Egyáltalán nem így tűnik. Jorge Mario Bergoglio sohasem lépett fel az egyházfegyelem megváltoztatásáért. Sem püspökként, sem bíborosként. Pápaként 2019-ben [Panamából hazatérve] világosan megismételte a korábbiakat: „Eszembe jut Szent VI. Pál egyik mondata: „Inkább az életemet adom, minthogy megváltoztassam a cölibátus törvényét.” Eszembe jutott ez a mondat, és azért akarom felidézni, mert egy bátor kijelentés, az egyik legnehezebb időszakban, 1968-70 körül… Személy szerint azt gondolom, hogy a cölibátus ajándék az Egyháznak. Másodszor, nem értek egyet a választható cölibátus engedélyezésével, nem. Csak a legfélreesőbb helyek számára maradhatna ez a lehetőség, gondolok itt például a csendes-óceáni szigetekre. De egy dolog arra gondolni, amikor lelkipásztori szükség van, ott, a pásztornak a hívekre kell gondolnia. […] Ez egy vitatott dolog a teológusok között, nekem nincs döntésem. Az én megítélésem: diakonátus előtti választható cölibátus, nem. Ez az én személyes véleményem, én nem fogom bevezetni, ezt szeretném világossá tenni. „Zárt” gondolkodású vagyok? Valószínű. De nem érzem, hogy Isten elé kellene állnom ezzel a döntéssel.”

A pápa, jezsuitához méltóan, súlyos pasztorális szükséglet jelentkezésekor elfogadja a kivételt. A tavaly őszi püspöki szinóduson résztvevő püspökök kérésére Amazónia épp ez az eset lehet. Egy másik aspektus a kollegialitás és a decentralizáció, amely a pápa egyik szándéka. Ebben az értelemben bátorította a püspöktársakat arra, hogy tegyenek javaslatokat Rómának. Az, hogy nős férfiak pappá szentelése helyi kezdeményezésektől függhet – s esetleg nem a latin egyház általános fegyelmi hatáskörébe tartozik – zavarhatja leginkább Ferenc pápa ellenlábasait. „A kivétel általános állapottá válhat, amely káros a papság helyes megértésére nézve.” – véli Sarah bíboros legutóbb megjelent könyvében.

Fordította: Hantos-Varga Márta

(1) Jean Mercier: Célibat des prêtres. La discipline de l”Église doit-elle changer? 2014, Paris

Egyéb forrás: https://www.magyarkurir.hu/ferenc-papa/ferenc-papa-sajtotajekoztatoja-colibatus-ajandek-nem-ertek-egyet-hogy-valaszthato-legyen

 
Read 74 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés