2020 néhány fontos eseménye

A svájci katolikus portál az új naptári év jelentős eseményeiből készített figyelemfelkeltő válogatást.

www.cath.ch  2019.12.30.  Raphaël Zbinden

2020. január 22. Chiara Lubich (1920–2008), a Fokolare mozgalom alapítója születésnapjának centenáriuma. Az első közösség 1943-ban, Olaszországban, Trento városában szültetett meg. A lelkiség középpontjában az egység és a párbeszéd kultúrája áll.

chiara lubich 600x338

2020. február 29. Genfben, a protestáns Szent Péter székesegyházban katolikus szentmisét celebrálnak. Mióta a reformáció 1536-ban megnyerte magának a várost, ez az első alkalom katolikus istentisztelet tartására e helyszínen. Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának elnöke az eseményt „az egység kiemelkedő szimbólumának” tartja.

2020. március 2. A vatikáni archívum [Vatikáni Apostoli Levéltár] XII. Pius pápaságára vonatkozó dokumentumai e naptól elérhetőek. A történészek hosszú idő óta várták ezt az előrelépést, hiszen lehetővé válik az olasz pápa személyiségének és a 2. világháborúban betöltött szerepének jobb megismerése.

https://www.magyarkurir.hu/nezopont/uj-nevet-kapott-vatikani-titkos-leveltar-interju-sergio-pagano-prefektussal

2020. március 3. A COMECE, az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága létrehozásának 40. évfordulója.

2020. március 18-24. Az Egyházak Világtanácsa általános gyűlést tart, melyen új főtitkárt választanak. A norvég lutheránus lelkipásztor, Olav Fykse Tveit 2010 óta töltötte be e posztot.

2020. március 25. Huszonöt éve jelent meg II. János Pál pápa Evangelium vitae kezdetű enciklikája.

2020. május 16. XV. Benedek pápa épp 100 éve kanonizálta Jeanne d’Arc-ot, az „orléans-i szűzet”, Johannát (1412–1431).

2020. május 18. Száz évvel ezelőtt született meg Karol Wojtyla, a későbbi II. János Pál pápa, a dél-lengyelországi Wadowicében. 1978-ban ő lett a modern idők első nem olasz származású egyházfője. Diplomatikus fellépése eredményeképp 1989-ben fontos szerepet játszott a berlini fal leomlásában [az un. hidegháború megszűnésében]. A fáradhatatlan utazó, valamint az Ifjúsági Világtalálkozók nagy ösztönzője 2005-ben halt meg.

2020. július 18. 150 éve nyilvánították ki az I. Vatikáni zsinaton (1869-1870) a pápai tévedhetetlenség és a pápa egyetemes primátusának dogmáját. A döntés számos reakciót váltott ki. Az ortodox világ részéről élénk bírálat érkezett, illetve a kihirdetés után a dogmával egyet nem értő ókatolikusok kiváltak az Egyházból.

2020. augusztus 20. A Kelet-Franciaországban található Taizéi Közösség alapításának 80. évfordulóját ünnepli. A svájci születésű Roger Schutz e kis faluban 1940-ben abból a célból hozta létre az első társulatot, hogy „olyan közös életet építsenek, amelyben az evangéliumi szellemű kiengesztelődés konkrét valóság”. Az éves európai találkozók napjainkban is több ezer fiatalt vonzanak.

2020. szeptember 13–20. Budapesten tartják az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. Az eseményre négyévente került sor. A zárómisére Ferenc pápát is meghívták.

2020. október 20. Az Egyesült Arab Emirátusokban e napon nyitják meg a Dubaji Világkiállítást. Címe: Összekapcsolni az embereket – megteremteni a jövőt. A rendezvény 2021 áprilisáig látogatható.

Fordította: Hantos-Varga Márta

 

 
Read 1498 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés