Nigéria – Mi áll az erőszak hátterében?

Miközben Nigéria középső, valamint észak-keleti régiójában egyre nő a meggyilkolt falusi emberek száma, egyes állításokkal ellentétben egyáltalán nem bizonyos, hogy a támadásoknak kizárólag vallási motivációja lenne.

La Croix  2020.05.27.  Claire Lesegretain

A vallásszabadság védelmét figyelemmel kísérő Christian Solidarity Worldwide (CSW) szervezet három évtizede mintegy húsz országban van jelen. Egyik utolsó jelentésük szerint fulbe(1) milíciák 2020. március 25-e (a szigorú utazási korlátozások életbe  léptetése) és 2020. május 12-e között tizenegy támadást hajtottak végre. Ebből ötöt Kaduna államban. [A 201 millió lakost számláló Nigéria 36 tagállamból áll]. Az akciók következtében „38 személyt öltek meg, s 133 házat romboltak le”.

A CSW úgy véli, hogy „elfogadhatatlan” a támadók büntetlensége, ami azt is jelzi, hogy a hatóság „habozik védelmet nyújtani [egyes vallási] közösségeknek”, másfelől a nigériai kormány képtelen „az állampolgárok életét és megélhetését biztosítani”. Az EWTN angol nyelvű katolikus TV csatornához köthető amerikai Catholic News Agency (CNA) még ennél is messzebb megy, amikor a HURIWA (Human Rights Writers Association of Nigeria) emberjogi csoport 2020. május 15-én kiadott beszámolójára hivatkozva azt állítja, hogy „2020 első négy hónapjában 620 nigériai keresztényt gyilkoltak meg”. Ezen kívül „templomok pusztításáról és szándékos gyújtogatásról” szólnak.

Ámde a támadások vallási motivációja, úgy ahogy a CSW és a CNA fentebbi híradásában megjelenik, nehezen bizonyítható. „Nigériában rendkívül magas az erőszaktettek száma, s a jelenséget magyarázó okokat nem lehet csupán a keresztényellenesség címkéjével ellátni”. – mondja egy korábban Nigériában dolgozó diplomata. Bizonyos, hogy az ország északi részén a kisebbségben lévő keresztények „nagyon gyakran nehéz helyzetben vannak” – folytatja a szakértő, hiszen főképp ők a dzsihadista Boko Haram céltáblái (még akkor is igaz ez, ha a Boko Haram áldozatainak többsége muzulmán). Emellett diszkriminációnak is ki vannak téve az ottani keresztények (kultuszhelyek építési engedélyének nehézkes beszerzése, kísérlet a nem muzulmán lányok fátyolviselésének kötelezővé tételére).

caractere religieux attaques enpar CSW CNA difficile prouver 0 1400 933

De a középső régióban (Middle Belt) az erőszak elsődlegesen a földbirtoklásért folyó küzdelemnek tudható be, amely az állattenyésztő nomádok és a földművelő népesség között zajlik, ahogyan ez a Száhel-övezet más országaiban is megfigyelhető, „anélkül, hogy szükségképp vallási motivációja lenne”. „A földművelő lakosság általában jobban tudja hallatni hangját a médiában, mint a nomád népesség, olyannyira, hogy az a benyomásunk, mintha az erőszak csupán egyirányú lenne, holott nem ez a helyzet. Gazdálkodók is mészároltak már le vándorló-legeltető embereket.”

A diplomata kiemeli, hogy „nem tagadja a keresztények elleni erőszakot és diszkriminációt, amelynek az északi területeken gyakran elszenvedői”, de a központi övezet közösségeinek konfliktusai „nem vallási gyökerűek, hanem gazdasági okok állnak mögötte”. „A gyors urbanizáció, valamint a megművelt földterületek növekedése redukálta a legeltetésre alkalmas zónákat, s ezzel megsokszorozódott az alkalom a vándorló nomádok és a földművelők közti összetűzésre, amelyet alkalmanként etnikai vagy vallási instrumentalizáció kísért”.

Mindenesetre „nem szabad e jelenséget [szisztematikusan] vallási háborúhoz társítani”. – húzza alá a térséget ismerő. „Igaz, hogy Kaduna állam déli részén gyakran nomád vagy félnomád muzulmánok, valamint keresztény földművelők állnak szemben egymással, de északabbra a hasonló konfliktusok olyan állattenyésztőkre és farmerekre jellemzőek, akik mindannyian muzulmánok. Nem is említve azokat a bűnbandákat, amelyek állatlopásra és emberrablásra specializálódtak, s amelyek egész falvakat képesek kirabolni és lerombolni.”

Fordította: Hantos-Varga Márta

Fotó: La Croix, AFP

  • Nyugat-Afrika számos országában fellelhető népcsoport. Nigériában 14–17 millióan vannak.
 
Read 860 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés