„Mi nem hallgathattunk arról, amit láttunk és hallottunk” – lektoravatás a Kaposvári Egyházmegyében

2022. április 24-én, ünnepi szentmise keretében Varga László megyéspüspök lektorrá avatott tizennégy akolitusjelöltet. A jelöltek részt vesznek a Kaposvári Egyházmegye és a Joppé Evangelizációs Központ által szervezett akolitusképzésen, melynek egy meghatározó pontja a lektoravatás.

img008

– Nagyon örülök azoknak, akik most részesülnek a lektoravatásban – kezdte prédikációját a főpásztor. – Ahhoz, hogy úgy tudjuk hirdetni Isten Igéjét, hogy egyre jobban életté váljék az emberi szívekben, először a mi szívünkben kell életté válnia. Annak az embernek a szívében, aki olvassa és hirdeti. Mi kell ahhoz, hogy a mi, és mások szívében is életté váljon Isten Igéje?

Először is ismernünk kell az Igét. Kevés az, hogy csak akkor olvassuk, amikor szentmisén vagyunk. Ahhoz, hogy életté válhasson a szívünkben, szükséges naponta táplálkozni az örök élet Igéjével. Ahogy naponta tápláljuk testünket azért, hogy éljen, ugyanúgy naponta táplálni kell Isten Igéjével, az örök élet Igéjével a lelkünket.

Nem elég olvasni, ismerni, netén idézni is lelkesen Isten szavát. Ahhoz, hogy életté váljon bennünk, szeretettel kell olvasnunk, hiszen a szeretetnek nyilatkoztatja ki magát az Isten. Ezt megígéri Jézus a búcsúbeszédében: „aki szeret, annak kinyilatkoztatom magamat.”

img007

Akiknek nem adatott meg a lehetőség, hogy magasabb fokú biblikus tanulmányokat folytassanak, de szeretettel veszik kezükbe Isten Igéjét és olvassák szavát, azoknak megnyílik a titok. Isten feltárja belső életének a titkát. Ha már szeretettel olvassuk, akkor fontos, hogy abban, amit olvasunk, higgyük. Lehet úgy is olvasni, mint egy csodálatos irodalmi művet, de nem hiszünk benne. A Szentírás valóban egy csodálatos irodalmi mű, azonban ettől még nem lesz élet bennünk, ha így vesszük magunkhoz.

Hinni az Igében azt jelenti, hogy elfogadom igazságként azt, ami a Szentírásban van, és egész lényemmel meghajlok ez előtt az igazság előtt. Ráteszem az életemet Isten szavára. Akik ezt teszik, azoknak tapasztalattá válik az, hogy Isten szava élő, eleven és átható, szíveket megváltoztató szó. Akik ráteszik az életüket Isten szavára, azok azt fogják mondani, amit Péter és János mondott a főtanács előtt: „Mi nem hallgathattunk arról, amit láttunk és hallottunk” – fogalmazott a megyéspüspök prédikációjában, melyet követően a lektoravatásra készülők az oltár elé járultak, hogy úgy fogadják Isten áldását.

img009

Az áldás után következett a lektoravatás, melyben az avatandók egyesével a főpásztor elé térdeltek, aki átnyújtotta nekik a Szentírást, ezekkel a szavakkal: „vedd a könyvek könyvét, a Szentírást, hirdesd hűségesen Isten Igéjét, hogy egyre jobban életté váljék az emberi szívekben!”

Az összesen hat hétvégéből álló akolitusképzésen a résztvevők közelebbről ismerkednek többek között olyan témákkal, mint közösségépítés, közösségformálás, ószövetségi- és újszövetségi ismeretek, illetve evangelizáció. Mindezek mellett a résztvevők alapvető lelkivezetői és liturgiai ismeretekre is szert tesznek.

Az akolitusavatás egyházmegyénkben 2022. június 18-án 15:30 órakor, ünnepi szentmise keretében történik a kaposvári Nagyboldogasszony-székesegyházban.

A lektoravatási szentmise megtekinthető:

Fotó: Kling Márk
Videó: Szerafin Zoltán

 
Read 2073 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés