Él az Egyház?! - Ifjúsági Vezetőképző Hétvégére hívták a fiatalokat 

2021. Október 22-e és 24-e között összesen 20 fiatal vett részt a Kaposvári Egyházmegye Ifjúsági Vezetőképző hétvégéjén Pécsett. A résztvevők az egyházmegye különböző területeiről, közösségeiből érkeztek (Barcs, Nagykanizsa, Siófok, Balatonboglár, Simonfa, Kaposvár, Szentbalázs, Nagyberki).

image001

A hétvége tematikája – illeszkedve az éppen zajló egyházmegyei zsinathoz és a világszinódushoz – az ifjúság és az Egyház jövőjének kérdését igyekezett körbejárni.

image004

A program nyitányaként Varga László megyéspüspök atya tartott előadást, valamint fórumot. A főpásztor kiemelte, hogy olyan Egyházról álmodik, amelyben valóban megvalósul az igazi közösség az emberek között; és ami megnyitja a kiszolgáltatottak, a peremre szorultak felé is az emberek szívét.

A szombati napon Dr. Magyar Lóránt „ Szálljunk le a döglött lóról” című előadásában arról beszélt, hogy vannak olyan helyzetek, amikor szükséges belátnunk: valami nem működik, ezért tovább kell lépnünk, vagy változtatnunk kell. Persze a gebe lovat azért még nem kell eltemetnünk…

image003

Kisiván Csaba ifjúsági referens atya közös gondolkodásra hívta a fiatalokat, melyben arról elmélkedtek, miként lehet hatékonyan átadni a hitet a 3. évezredben. Hangsúlyosan esett szó arról, hogy az egyháznak meg kell felelnie a kor kihívásainak, mindezt persze úgy, hogy az üzenet, Krisztus ügye ne sérüljön.

Vasárnap délelőtt Farkasné Magyar Anikó interaktív foglalkozás keretében tarott előadást a fiatalabb, általános iskolás korosztállyal való foglalkozás pszichológiájáról és módszertanáról. A résztvevők csoportokban konkrét pasztorális terveket dolgoztak ki, amelyek a közösségekben megvalósíthatóak.

image009

A hétvége folyamán az előadásokon kívül sor került kiscsoportos megosztásra, önismereti feladatokra, kulturális programokra, kötetlen beszélgetésre, szentmisére és szentségimádásra is.

A vezetőképző gyümölcseként megfogalmazódott a jelenlévő közösségi tagokban, hogy fontos lenne a közösségek közötti testvéri kapcsolatok ápolása, így elindult a tervezés és szervezés, hogy novemberben az ifjúsági világnaphoz kötődően megvalósulhasson egy közösségek közötti találkozó.

image016

A program szervezését és lebonyolítást a Kaposvári Egyházmegye Ifjúságpasztorációs Irodája valósította meg (Kisiván Csaba atya - ifjúsági referens, Antal Zsolt atya – egyetemi lelkész és Gyürüsi Zsolt – ifjúságpasztorációs munkatárs).

Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye Ifjúságpasztorációs Irodája

 
Read 1183 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés