„Örömmel merítetek vizet az üdvösség forrásaiból” – áldás a megújult keresztelőkútra és ambóra

„Örömmel merítetek vizet az üdvösség forrásaiból” – olvasható a kaposvári Szent Imre-templom újonnan elkészült keresztelőkútján. Az összesen három, süttői mészkőtömbből álló keresztelőkutat és az új, tölgyfából készült ambót Varga László megyéspüspök szentmise keretében áldotta meg 2022. szeptember 4-én.

img021

– Életünk egyik legfontosabb eseménye a keresztelés. Keresztelésünkkor valamennyien meghaltunk, feltámadtunk és új életet kaptunk Krisztusban – fogalmazott az ünnepi alkalomhoz kapcsolódóan a főpásztor prédikációjában. – Ebből kívülről csak a szimbólumok látszanak. A vízzel való leöntés, a krizmával való megkenés, a fehér ruha. A kezdetek egyházában a keresztelőmedencében kereszteltek, mely egy sokkal erőteljesebb szimbólum volt. A keresztelendőnek nemcsak vizet csorgattak a homlokára, hanem úgy bemerítették, hogy elfogyott a levegője, majd kiemelték. Ezt háromszor ismételték meg. Az illető átélte, hogy mit jelent meghalni és új életre fakadni. Mikor kijött a vízből, akkor fehér ruhába öltöztették, melyet egy hétig hordott hirdetve, hogy újjászületett és teljes életet kapott Jézus Krisztusban. Ez egy nagyon mély, meghatározó élmény volt, majd a későbbi egyházban leegyszerűsödött, de a szimbólumok megmaradtak. Hisszük, hogy ekkor is megtörténik a keresztelés, azonban mivel nem felnőtt megtérőről van szó, hanem csecsemőről, ezért nem kell olyan erőteljesen átélnie, hogy mi történik vele.

img006

Mivel gyerekkorunkban történt, és nem hoztunk személyes döntést, ezért rendkívül fontos a keresztelőkút után az ambó, ahonnét hirdetjük Isten örömhírét, s ahonnét megtérésre hívjuk az embereket. Nemcsak a templomon kívül élőket, hanem a templomba járókat is. Ugyanis mi úgy lettünk keresztények, hogy a beavató szentségeket megkaptuk, de a személyes döntést nem hoztuk meg.

img019

A személyes döntés nemcsak azt jelenti, hogy el akarok járni a templomba és a közösségbe. Ez még csak a vallásgyakorlatunk elfogadása, de ennél sokkal többet kér tőlünk Jézus Krisztus. Az egész evangélium meghívás arra, hogy térjünk meg, és hirdessük Krisztust, vagyis éljük meg az evangéliumot. A megtérésben nemet mondok a sötétség cselekedeteire és igent mondok a világ Világosságára. Követni akarom az Úr Jézus Krisztust, s meg akarom élni az evangéliumot. Minden kereszténynek, papnak és püspöknek fontos, hogy a megtérés útján járjon, vagyis ne csak vallást gyakoroljon, hanem kövesse Krisztust, a Mestert – fogalmazott a megyéspüspök prédikációjában.

Fotó: Bohár Dániel, Kling Márk

 
Read 764 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés