A Vörös-tenger mentén fekvő kelet-afrikai ország kicsiny katolikus egyháza az eritreai ortodox egyházhoz hasonlóan Isaias Afewerki elnök totalitárius rendszere célpontjává vált. Júniusban az állam 29 katolikus fenntartású egészségügyi intézmény elkobzását és államosítását határozta el. A kórházakban — az állami gyógyintézeteknél jóval magasabb színvonalon — évente mintegy 200.000 főt láttak el. Mussie Zerai atya, az etiópiai és eritreai menekültekkel foglalkozó Habeshia iroda vezetője szerint a döntés a katolikus egyház még meglévő autonómiáját kívánja felszámolni. Az ország lakosságának mintegy 45%-a keresztény, a katolikusok töredéket alkotnak.

La Croix 2019.07.30. Claire Lesegretain

La Croix: Júniusban az aszmarai vezetés államosította a katolikus fenntartású kórházakat. Mit gondol, miért tette ezt Isaias Afewerki elnök?

Mussie Zerai atya: A totalitárius kommunista rezsim1 nem tűri el a magánszektor létét, s még kevésbé toleráns a társadalomban tevékeny szerepet játszó vallási csoportokkal. A kormány motivációja ideológiai és politikai. Korlátozni akarja a katolikus egyház szerepét az ország közéletében azzal, hogy egyre inkább izolálja, egyúttal morális, szociális és politikai jelentőségét redukálja. Nem véletlen, hogy a kisajátítás az [az állami beavatkozást szabályozó] 1995/73. törvény kihirdetése után huszonnégy évvel történt. Ez a politikai lépés súlyosan fenyegeti a vallásszabadságot.

La Croix: Vajon a rezsim a püspöki kar áprilisban kiadott pasztorális körlevelét szankcionálná?

Mussie Zerai atya: A katolikus egyház függetlensége és autonómiája mindig is zavarta a politikai berendezkedést. 1991 [az Etiópiától való függetlenség deklarálása] óta ez az egyetlen bátor intézmény, mely mer hangosan is megszólalni. A hatalom még most sem dolgozta fel a 2014-ben kiadott „Mit tettél testvéreddel?” című lelkipásztori körlevelet. [A tizennégy oldalas szöveg leleplezte a rendszer számtalan bűnét, valamint a nemzetközi közösség hallgatását.]  A kormányzat szeretné a katolikus egyházat ugyanúgy ellenőrzése és befolyása alá vonni, mint ahogyan ezt az eritreai ortodox tewahedo egyházzal tette.2 Világos, hogy a kórházak lefoglalása nem más, mint megtorló intézkedés.

La Croix: Az állam rendelkezik-e a kórházak működtetéséhez szükséges anyagi és emberi erőforrásokkal?

Mussie Zerai atya: A rezsim azokat a katonaság3 által ellenőrzött orvosokat használja, akik nem menekültek el az országból. Nincs eszközük arra, hogy megfelelő módon irányítsák a kórházakat. Az állami intézmények többsége rosszul működik: nincs elég gyógyszer és műszer, orvos és személyzet. A mi 29 intézményünk kisajátítása korszerű és kiváló állapotban lévő eszközökkel fogja gazdagítani ezeket.

La Croix: Vannak a katolikus egyháznak iskolái? S fenyegeti-e ezeket államosítás vagy bezárás?

Mussie Zerai atya: Igen, az egyház több mint 50 iskolával, továbbá 100 óvodával rendelkezik. Tartunk tőle, hogy az iskolákat is elkobozzák. Egyes régiókban a kormányzat már kérte, hogy akadályozzák meg a gyerekek beíratását a következő iskolaévre. Ez nyilvánvaló előjel. A károk nagyobbak lesznek, mivel a lakosság elveszíti a minőségi oktatást. Ma az ország állami iskolái nagyon szegények, hiányoznak a tanítók, mivel közülük sokan elmenekültek. Olyannyira [nehéz a helyzet], hogy Indiából és Kenyából hoztak tanítókat.  Az eritreai kormány csődben van: képtelen garantálni a jólétet, az alapvető jogokat, az igazságosságot. Ez az oka több százezer fiatal exodusának. Az eritreai kormány az eritreai nép drámájának előidézője.

  • A kormány 2001-ben minden független újságot megszüntetett, ezért felekezeti sajtó sem létezik. Az újságírók csendre vannak kényszerítve. A bírságokon — az elnöki akarat alapján kinevezett vagy visszahívott — bírák döntését a párt vagy a hadsereg káderei befolyásolják. Nincs többé parlamentáris rendszer, nincs jogállam.
  • 13 éve vetették háziőrizetbe Abouna Antonios pátriárkát, mivel szembehelyezkedett az ortodox egyház ügyeibe történő állami beavatkozással. 2006-ban a fővárosban, Aszmarában a Szent Szinódus zárt ülése eretnekséggel vádolta, később püspökei kiközösítették őt.
  • Az állam védelme címén a rezsim minden 18. életévet betöltött férfit határozatlan idejű, embertelen körülmények között eltöltött katonai szolgálatra kötelez. Súlyos büntetéssel sújtják a „deviánsnak” titulált személyeket.

Fordította: Hantos-Varga Márta

Egyéb források:

https://habeshia.blogspot.com/

https://www.cath.ch/newsf/erythree-les-hopitaux-catholiques-fermes-par-le-gouvernement/

http://www.fides.org/en/news/66325-AFRICA_ERITREA_Father_Zerai_The_international_community_must_not_be_silent_in_the_face_of_the_tragedy_of_the_Eritrean_people