A vallásszabadságról szóló második nemzetközi konferencia keretében, melyet július 16. és 18. között Washingtonban rendeztek, Mike Pompeo, az Egyesült Államok külügyminisztere hat személyt részesített kitüntetésben. „Kockára tették jóhírüket, személyes kényelmüket és vagyonukat, sőt egyes esetekben életüket is, hogy segítsék azokat az idegeneket, akik közül sokan az övéktől eltérő vallási gyakorlat követői.” – köszöntötte őket a külügyminiszter. Egy szudáni muzulmán ügyvédet, egy nigériai imámot, egy brazíliai vallási vezetőt, egy iraki házaspárt, és egy ciprusi hölgyet választottak ki a díjra.

La Croix  2019.07.23.  Augustine Passily

Mohamed Yosaif Abdalrahan

A szudáni férfi az emberi jogok előmozdítására hivatott szervezet (SHRI) tagja. A vallási kisebbségek védelméért, ügyvédi munkájáért és aktivista tevékenységéért kapta az elismerést. Miközben Szudán tavaly december óta korábban nem tapasztalt tiltakozó megmozdulások színtere, mely június 3-án, a hadsereg fellépése következtében [többtucatnyi halálesettel járó] erőszakba torkollott, Mohamed Yosaif Abdalrahan szűkszavúan kijelentette, hogy a „vallásszabadság védelme a legkevesebb, amit megtehet”.

Abubakar Abdullahi

A másik afrikai muzulmán díjazott egy nigériai imám. Abubakar Abdullahi 262 keresztény életét mentette meg, amikor 2018. június 23-án megnyitotta mecsete ajtaját előttük. A menekülőket muzulmán fulbék férfiak [nyugat-afriai népcsoport tagjai] zargatták. „Az imám ezek után kiment, hogy szembenézzen a fegyveresekkel. Elutasította, hogy belépjenek, s kérte őket, hogy hagyják békén a bennlévő keresztényeket. Saját életét ajánlotta helyettük.” – írja a külügyminisztérium honlapja. Abdullahi imám a BBC-nek feltárta e gesztus hátterét: „hálával” tartozik annak a keresztény közösségnek, amely mintegy 40 évvel ezelőtt nagylelkűen földterületet ajándékozott neki lehetővé téve a mecset felépítését.

Ivanir dos Santos

Kandomblé pap. Az afrobrazíliai kultusz ötvözi az indián rítusokat az afrikai hiedelmekkel, valamint a katolicizmussal. Dos Santos 2008-ban bizottságot szervezett, mely a vallási türelmetlenség elleni küzdelem mellett kötelezte el magát. A különféle vallások képviselői mellett a társadalmi élet, a rendőrség és az ügyészség megbízottai tartoznak tagjai sorába. 2017-ben egy a vallási türelmetlenségről szóló brazil kormányzati jelentést koordinált.

Wiliam és Pascale Warda

A házaspár 2003-ban alapította meg a „Hammurabi Human Rights Organization” nevű csoportot. E nonprofit és politikamentes szervezet egyike volt azoknak, mely a jazidi és keresztény nők ellen elkövetett erőszakot feltárta és dokumentálta. Az Amerikai Békeintézet (USIP) Közel-Kelettel foglalkozó igazgatója twitter-üzenetben gratulált a „két fáradhatatlan, odaadó, pragmatikus vezetőnek, akik a politikai és a gyakorlati akadályokon túllépve összetett problémákra konkrét megoldásokat találnak”.

Salpy Eskidjian Weiderud

Örmény bevándorló szülőktől Cipruson született Salpy Eskidjian Weiderud szorgalmazta azt kezdeményezést, amely hazájában a „Ciprusi békefolyamat vallási kísérése” néven a béke megerősödéséért tevékenykedik. Harminc év óta a vallásközi dialógus előmozdítója az Európai Unió intézményeiben, valamint a Közel-Keleten. Olav Fykse lelkész, az Egyházak Ökumenikus Tanácsának titkára elismerte a díjazott „különleges képességét és energiabírását a béke helyreállítására számos kontextusban”.

Fordította: Hantos-Varga Márta