A Kaposvári Egyházmegye és a Kaposvári Szent Kereszt Templom közössége tisztelettel meghívja Önt és kedves családját 2019. június 30-án, vasárnap 16 órára a donneri Szent Kereszt Templomba OZSVÁRI CSABA ötvösművész, a Missziós kereszt alkotásának egyházmegyénkbe érkezésének alkalmából rendezett előadásra, melyben özvegye, Ozsváriné Ramocsai Imri beszél a művész munkásságáról és tanúságot tesz Csaba életéről és hitéről.

Ozsvári Csaba (1963–2009) ötvösművész a hazai és nemzetközi egyházművészet – liturgikus ötvösség – kiemelkedő, másokkal össze nem hasonlítható, egyéni stílusú alakja volt.

„Nem emlékszem arra, hogy gyermekkoromban bármiféle kapcsolatom lett volna Jézussal. Fiatalként 16–18 évesen kezdtem el a hittel és Jézus Krisztussal foglalkozni” – idézi fel korai ifjúságát az ötvösművész.

Krisztus vált élete középpontjává, az Istennel kötött szövetség számára élet- és munkaformává vált. „Eldöntöttem, hogy semmi mást nem akarok csinálni, csak az Istent szolgálni. Őt dicsőíteni a munkáimmal” – vallotta meg egyik nyilatkozatában.

Ozsvári Csaba szerette az egyházat. „A kisegyházat, az ecclesiolát is, ahogy Szent II. János Pál a családot nevezte, és a nagy egyházat egyaránt. Családapaként és az Anyaszentegyház hívő és hitvalló tagjaként is példakép lehet a számunkra.”

Kovács Gergely történész, okleveles posztulátor egy tanulmányában kifejti: a szentség modern teológiája nem elsősorban az erénygyakorlás hősiességét, hanem a mindannyiunk által megélhető Isten-közelséget tette az életszentség legfontosabb fokmérőjévé, és azt, hogy ez milyen hatást gyakorol közösségeinkre. Szerinte „Csaba életművét ilyen megközelítésben lenne jó minél jobban megismerni és megismertetni. Hivatásait: Istent dicsőítő és az ő egyházát szolgáló ötvösművészetét, családapaságát, az aratásra érlelődő személyiségét, mély lelki életét, önazonosságát és a mindezekben megnyilvánuló hitvallását. A mai világ és a mai egyház hozzá hasonló hiteles példaképeket kíván.”

 

Ferenc pápa az Ozsvári Csaba által készített borítóval fedett Szentírással.