Franciaországban napirendre került az érvényben lévő bioetikai törvény módosítása. A tavalyi év (2018) széleskörű nemzeti konzultáció jegyében telt, melynek részeként a katolikus egyház képviselői – egyházi vezetők, szakértők, csoportok – is kifejtették álláspontjukat.

La Croix  2019.02.07.  Loup Besmond de Senneville

A folyamatos meghallgatások során a Nemzeti Etikai Konzultációs Bizottság, illetve a Nemzetgyűlés szakbizottsága előtt – több más katolikus közéleti személy mellett – Mgr. Pontier, a francia püspöki konferencia elnöke, Mgr. Aupetit, párizsi érsek, P. Thierry Magnin, a Lyoni Katolikus Egyetem rektora is érvelt. A téma nehézségét és súlyát jelzi, hogy a kormány által előterjesztendő (törvény)javaslat várható időpontját eredetileg 2018 őszére tették, azonban a társadalmi vita átírta a forgatókönyvet. A dátum előbb 2019 tavaszára, utóbb 2019 júniusára csúszott át. A keresztény felekezetek a jelenlegi törvény módosítás nélküli hatályban maradása mellett állnak ki. Marion Muller-Collar protestáns teológusnő a Nemzeti Etikai Konzultációs Bizottság tagja, ezért a vita egészének követője.

La Croix: Mi a bioetikai kérdésekről szóló vita célja? Arról van-e szó, hogy a felek előadják miben tér el az álláspontjuk? Vagy arról, hogy konszenzusra, netán valamiféle minimális, mindenki által elfogadott értékalapra kell jutniuk?

Marion Muller-Colard: A bioetikai viták célkitűzése az, hogy elkerüljük a mindannyiunkat érintő kérdések kisajátítását: Milyen emberek akarunk lenni? Milyen emberiséget, jövőt szeretnénk? Az eszmecsere olyan világ születését mozdítja elő, amelyben időt szakítunk arra, hogy a sokféleséggel járó polifónia kockázata ellenére is feltegyük ezeket a kérdéseket. Ami engem illet: szeretnék különbséget tenni a minőségi párbeszéd és a kommunikáció között. Amikor kommunikálunk, a véleményünk adott. Van mondanivalónk, egyúttal szeretnénk, ha ezt meghallanák, s nem kívánunk engedni belőle. Azonban ilyenkor elveszítjük annak lehetőségét, hogy álláspontunk mások meglátásai révén megrendüljön, módosuljon, mélyüljön. Konszenzusra jutni? Az országos bioetikai vita alatt ez a célkitűzés előbb lázba hozott, később álmodozóvá tett. De komolyra fordítva a szót: Elfogadni azt a lehetőséget, hogy a diszkusszió nem végződik megegyezéssel, garanciája lehet a vita nyitottságának és hitelességének. Az olyan eszmecsere, amely nem végződik konszenzussal, nem hiábavaló. Minden emberi csoport egészségéhez hozzátartozik a kölcsönös véleményadás, a megosztás gyakorlata.

La Croix: Szükséges-e a cél eléréshez előre megszabni bizonyos feltételeket? Ha igen, melyek ezek?

Marion Muller-Colard: Véleményem szerint ezek azok, melyeket mindenkinek előbb saját maga számára kell kitűznie. Az alázat–tisztánlátás–bizalom hármas ismérv jó alapnak tűnik. Alázat: tudni azt, hogy a meggyőződésem pontatlanságokon, alaptalan hiedelmeken, ferdeségeken is alapulhat. Olyan kérdések kapcsán melyek technikailag nagy hozzáértést követelnek, s etikai szempontból oly széleskörűek, mindannyiunknak vannak hiányai, vakfoltjai.  Tisztánlátás: Amennyire lehetséges, tisztában lenni a másféle véleményt megfogalmazó motivációival. Honnan, milyen szemszögből beszél? Melyek az ő (kerülő)útjai? Fontos egyéni véleményt megfogalmazni, s azt is tudni, hogy a másik „értékes ellentmondó” lehet számomra, ahogyan én is az ő számára. S végül bizalom abban, hogy a sokféleség, mely egy nehézség, a vitában gyümölcsöző lesz. Etikai kérdésekben senki sem az abszolút igazság hordozója.

La Croix: Bioetikai kérdésekben milyen csapdákat kell elkerülni?

Marion Muller-Colard: Nézetem szerint a dolgok összetettségének, s ebből fakadóan a kérdéseknek és a megélt helyzeteknek a leegyszerűsítése a kelepce. Ezt kell elkerülni. Ez egy óriási kísértés. Ellene magam is küzdök, s megpróbálom észlelni ezt a reflexet, amikor a szellemi fáradtság egyes pillanataiban felbukkan. A bioetikában a leegyszerűsítés nem más, mint szirén-ének. Gyakorta kétpólusú megközelítés jelenik meg olyan valóságok esetében, melyek olyanok, mint az ágas-bogas, sűrű fa. A leegyszerűsítéssel azt kockáztatjuk, hogy kizárunk minden olyan valóságos tapasztalatot, amely nem lép be abba a sémába, melyet fenntartok és követelek. Gyanítom, hogy a dolgok összetettségének lekicsinylése az egyik olyan út, amely a végén félreértéshez, sőt mi több erőszakhoz vezet. A minap olvastam Jean Sulivan (1913–1980) katolikus pap és író egy gondolatát: „Aki megszökik a nézeteltérés [division] elől, annak többé nincs mit mondania.”

Fordította: Hantos-Varga Márta