Timothy Radcliffe, a domonkos rend hajdani általános elöljárója, a kanadai Centre Le Montmartre, valamint a Domonkos Pasztorális Intézet meghívására 2019. február 18–21. között „Hogyan reménykedjünk ma?” címmel tartott előadást Québecben és Montréalban. Az időeltolódás ellenére kedves mosollyal fogadott széles, fehér habitusában, s derűsen emlékezett vissza 2008-ban zajló kanadai útjára.

2019. február 19. http://presence-info.ca/ Philippe Vaillancourt

Akkor szerzetes-elöljárók előtt beszélt, s azt ajánlotta nekik, hogy a hivatások számának drasztikus csökkenése ellenére bizakodással tekintsenek a jövőbe. Termékeny szerző, sokszor invitált előadó, megbecsült teológus. A mai egyház problémái kapcsán hangsúlyozza, hogy szükség van a remény őrzésére, de egyidejűleg a régi szokások megváltoztatására is meghív. „Nézzünk magára az emberre: mindannyian kríziseken keresztül növekedünk. Ilyenek vagyunk. S úgy hiszem, ez az Egyház sorsa is. Nem kell félni a krízistől.” – jelenti ki egy szuszra, nyugodt, kimért hangon.  A válság két területen jelentkezik: a szexuális visszaélések ténye miatt, továbbá a pápát érő – s az Egyházon belül megjelenő – epés támadások következtében. De az Egyház maga nem épp egy krízis során született?

„A nagy-nagy válság az utolsó vacsora éjszakája volt. Az összes közül ez a legkiemelkedőbb. A tanítványok mindannyian elhagyták Jézust. Júdás eladta őt, Péter pedig az árulás szélén állt. Nem volt jövő. S ekkor, ebben a sötét, lehangoló helyzetben Jézus egy különleges dolgot cselekedett.  Ezt mondta: Íme, ez az én testem. Nektek adom. Nos, azt gondolom, hogy amikor az Egyházban válsághelyzet van, nem kell ijedezni! Azt kell inkább megkérdeznünk, hogy mi lesz az az újdonság, mely mindebből felfakad.”

De néhányan nem osztják krízisre vonatkozó kommentárját. Az Egyesült Államokban egyes elemzők tartanak azon katolikus jobboldal hatásától, mely Ferenc pápával nyíltan szembehelyezkedve a püspökök tekintélyével is versenyezni kíván. Vajon a hierarchia kész-e arra, hogy szembenézzen egy ilyen rivalizálással, s elveszítse korábbi befolyását akkor, amikor hitelessége a jelen kontextusban már eleve csorbult?

„Úgy vélem, amit el kell kerülnünk az az, hogy ezt az űrt a gazdagok töltsék be.” – figyelmeztet. [Utalás a pénzügyi lobbik erejére. 2018 szeptemberében a ’Legatus’ nevű csoport, mely 5000 egyesült államokbeli konzervatív katolikus vállalatvezetőt tömörít, 820.000 dollár —Vatikánnak szánt — adományt tartott vissza. Ez a csoport pénzeli a Life Site News nevű tradícionalista portált, melyen a hajdani nuncius Mgr. Carlo Maria Vigano vitairata megjelent. A lobbi által fenntartott médiumok erősen kritizálják Ferenc pápa gazdasági és ökológiai tanítását, továbbá a halálbüntetés kérdésében elfoglalt álláspontját. –  ***A fordító megjegyzése.]  De Radcliffe atya ahelyett, hogy nyilakat lövöldözne másokra, inkább azt javasolja, hogy az egyházvezetés alapjait vizsgáljuk meg. „A fő kérdés az, hogy ki rendelkezik tekintéllyel. John Henry Newman kardinális, aki épp szentté avatás előtt áll, felismerte, hogy több autoritás is létezik az Egyházban. A püspökök tekintélye alapvetően a hagyomány interpretációján alapszik. A tudósok, a teológusok tekintélye az értelem használatából eredezik. S ott van a megkeresztelteknek a hit gyakorlásához köthető [inherens] tekintélye, mivel [ők is] a Szentlélek hordozói.” Timothy Radcliffe szerint a kihívás abban áll, hogy az autoritás szélesebb, gazdagabb értelmezése felé tudunk-e haladni. […]

Majd nyomatékosan hozzáteszi: „Ebben a pillanatban az Egyház legnagyobb problémája az a mód, ahogyan egymással beszélünk.” Olyan Egyházat szeretne, amelyben a viták nem a különféle csoportok (papok, laikusok, fiatalok, idősebbek, teológusok, megkereszteltek) közti válaszfalak további erősítését szolgálják, hanem azok meghaladását eredményezik.  Ez egy olyan célkitűzés, mely „türelmet és intelligenciát” feltételez. Úgy véli, hogy az utóbbi időszakban, az össztársadalmi tendenciához hasonlóan, Egyházban is „visszalépés” történt a párbeszéd minősége tekintetében. „Kultúránk nem kedvez a komoly diszkussziónak. A közösségi média olyan személyek között bátorítja a diskurzust, akik egyébként is egyformán gondolkodnak. Társadalmunk fél a különbségtől, s ez tükröződik az Egyházban is. Nézze Trump elnök twitter-üzeneteit. Szlogenek irányítják a világot. Ez siralmas. Nem?” […]

El kellene jutni arra a pontra, amikor a másik helyébe képzelvén magunkat végre-valahára megértjük azt, hogy mit szeret, de azt is, hogy mitől fél. „Ha valaki kedveli a tridenti rítust, miért is ne? Ha e hatalmas, sok csipkével szegett ornátust akarja hordani, mely nekem rémesnek tűnik, ahelyett, hogy ezt mondogatnám, inkább meg kell értenem, miért teszi.” – magyarázza.

Számos félelem érzékelhető az Egyházon belül. „Sokan Ferenc pápát kárhoztatják ezért a helyzetért.” Radcliffe atya méltatja XVI. Benedek pápa világos beszédmódját, ugyanakkor aláhúzza Ferenc pápa azon „zsenialitását”, amellyel segíti az Egyházat az „ismeretlen területen való” navigálásban. „Csak 200 vagy 300 évente történik hasonló. Olyan szakaszhoz érkeztünk, amikor a dolgok nem annyira egyértelműek, és sok, jól rendezett elme félni kezd.” A brit domonkos párhuzamot vél felfedezni a biblikus kutatásokat övező 19. század végi vita, valamint az elváltak és újraházasodottak kapcsán zajló jelenlegi diszkusszió között. „Olyan, mintha bizonyos problémák kapcsán a sötétben járnánk. De ez jó! A felnőtt emberek nem félnek kilépni az éjbe. Tudjuk, hogy egyfajta átmenetben [déplacement] vagyunk. Ezért nagy csodálattal tekintek Ferenc pápára: vezet bennünket ezen úton. Lehet, hogy ez lassúnak vagy bizonytalannak tűnik, de a helyváltoztatás [a megszokottból való kilépés] ezzel jár.”

Ha van nehéz probléma, amellyel ez idő szerint az Egyház küzd, az a szexuális visszaélések szégyene. […] A kérdés: Milyen Egyház kerül ki a válságból?

„Nem tudom. Nem hiszem, hogy tudni fogjuk, míg meg nem értjük, mit jelent abúzust átélő személynek lenni. Vannak eszközeink: börtön, magatartási kódex. Ezek fontosak, de a legfontosabb az, hogy eljussunk annak átérzésére milyen áldozatnak lenni.” – mondja, s közben a szexuális visszaélést „lélekgyilkosságnak” nevezi. „Nem elég azt mondani, hogy ’nagyon sajnáljuk’. Nem elég azt mondani, hogy ’ezt-és-ezt ellentételezésként ajánljuk fel’. Bizonyos értelemben a visszaélést elszenvedőket az Egyház középpontjába kell állítani, méghozzá olyan emberekként, akiket tisztelünk és becsülünk. Testvéreink. Azt gondolom, hogy ez a legfontosabb dolog.” – emeli ki. „Ezen kívül a helyzet megtisztítására egy új kultúrát, a „tisztesség kultúráját” kell megteremtenünk. S nem csupán az Egyházban, hanem az iskolákban, s sportegyesületekben, a kórházakban.”

***https://www.la-croix.com/Religion/Catholicisme/Pape/lobby-financier-americain-suspend-donations-Vatican-2018-09-07-1200967077

Fordította: Hantos-Varga Márta