Véget ért Kaposváron az Emmausz kurzus, egy nagyszerű, lelkes résztvevői csapattal, a Joppé szervezésében. Az együtt töltött három nap alatt a résztvevők megtapasztalták az Isten igéjében rejlő élő Jézust.

A résztevők mondták a kurzusról: 

  • „Élmény volt az időutazás Jézus korába.”
  • „Ha nem olvasom a Szentírást, nem lesz élet bennem.”
  • „Átéltem a saját Emmausz utam.”
  • „Nagyon jó volt együtt szolgálni, része lenni a kurzusnak a csoporttal.”
  • „Közelebb jött hozzám az Ószövetség.”
  • „Végre úgy nézek rá a Bibliára, mint Isten Igéjére.”
  • „Megtanultam, hogy akármilyen lényegtelennek tűnik, de amit Isten nekem mond, az az enyém.”
  • „Régóta hadakozom a Szentírással, de ma először olvastam zsoltárt úgy, mint egy imát.”
  • „Nagyon megérintett Kleofás személye.”
  • „Idős asszony vagyok, de itt mindenki szeretett.”

A kurzus keretében öt kaposvári testvér köteleződött el a Beszélő Kövek nevű helyi iskolai közösségbe.

Fotó: Udvardy Márton