A Chilében, Ausztráliában, valamint számos más helyen, így az Amerikai Egyesült Államok egyházában elkövetett súlyos visszaélések arra késztették Ferenc pápát, hogy 2018. augusztus 20-án egy különlegesen szimbólumértékű gesztust tegyen: levélben fordult a világ katolikusainak összességéhez, mintegy 1,3 milliárd személyhez.

További írások olvashatóak KITEKINTŐ című rovatunkban a linkre kattintva:  KITEKINTŐ

La Croix (Claire Lesegretain, Malo Tresca, Gauthier Vaillant, Julien Tranié, Nicolas Senèze, Bruno Bouvet — 2018. 08. 29.)

Már az első sorokban megállapítja: „A jövőre tekintve kijelenthetjük, hogy semmit sem hanyagolhatunk el egy olyan kultúra kialakításának érdekében, amely nemcsak azt képes elérni, hogy ilyen helyzetek ne ismétlődjenek meg, hanem azt is, hogy ne legyen lehetőség eltussolásukra és folytatólagos előállásukra.”

Ferenc pápa megértette azt, amire az áldozatok szüntelen felhívták a figyelmet: nem elég (szavakban) bocsánatot kérni, hanem magának a gondolkodásmódnak kell változnia.

A következő hónapok fogják megmutatni, hogy a hívek hogyan válaszolnak a pápa felhívására.

A La Croix (francia katolikus folyóirat) 10 szempontot javasol, melyek gyógyírt jelenthetnek arra a bajra, melyet Róma püspöke mindenféle visszaélés táptalajának tart: a klerikalizmusra.

E szó mögött számos attitüd rejtőzik, némelyik oly mélyen begyökereződik az egyház életébe, hogy szinte veleszületettnek tűnik – különösképp a kormányzat kérdéseit illetően.

A pápa minden katolikust arra hív, hogy kérdőjelezze meg saját cselekvésmódját anélkül, hogy elővételezné az eredmény. 

1/ A papokat saját helyükre kell állítani

A klerikalizmus szó etimológiai szempontból elsődlegesen a papságra vonatkozik. A pápa úgy definiálja, mint „az Egyházban gyakorolt tekintély torz felfogását” (2018. augusztus 20-i levél Isten népéhez). Ez az értelmezés ugyanúgy érinti a klerikust önfelfogásában, mint a világit, aki ehhez a másik magatartása által kifejezett önfelfogáshoz viszonyul.

2/ A laikusokat saját helyükre állítani

A laikus klerikalizmus példái sem ismeretlenek: némely plébánián azok, akik az egyházközségi tanács tagjaiként akadályozzák a pasztoráció új formáit, vagy máshol azok, akik a fennálló rend(szer) védői mondván, hogy a feladatokat a plébános megbízásából végzik.

3/ Emlékeztetni kell arra, hogy a keresztség szentsége által mind egyenlő értékűek vagyunk

A Lumen Gentium 40. pontja deklarálja: „… nyilvánvaló, hogy minden rendű és állapotú Krisztus-hívő meghívást kap a keresztény élet teljességére és a szeretet tökéletességére”. Christoph Theobald SJ kifejti, hogy „a keresztség alapozza meg minden megkeresztelt egyenlőségének vezérelvét, s ez jelentősebb minden másnál.”.

4/ Az egyház hibáiért nyilvánosan felelősséget vállalni

Az a katolikus, aki nyilvánosan megemlíti az egyházban elkövetett hibákat és bűnöket, két magatartással találja magát szemben: vagy gratulálnak neki bátorságáért és az igazság érdekében tett erőfeszítéseiért, vagy kárhoztatják, mert „megsebezte” az egyházat, s fegyvert adott annak ellenségei kezébe. Ez utóbbit akkor is hangoztatják, ha bűntettről van szó. Írországból hazafelé jövet a pápa egyébiránt arra is utalt, hogy a papság által elkövetett bűnök áldozatainak családjai szintén hallgatásba burkolóztak.

5/ Felhasználni a szólás szabadságát

„Rendkívül mélyen beívódott valóság: a laikusok teljesen eltörpülnek a plébános mellett, nem merik szemtől szemben elmondani azt, hogy mivel nem értenek egyet.” – állítja Monique Hébrard újságíró, a „Papság – látlelet napjaink klérusáról” c. könyv szerzője. Hogyan is magyarázható másképp, hogy számos keresztény hívő egyáltalán nem él ezzel a szabadsággal, melyet egyébiránt a Codex Iuris Canonici biztosít? Az az érzésük, hogy konfliktushelyzetben nincs intellektuális súlyuk.

6/ Diszkussziók szervezése egyházon belül

Világiak egymás között vagy pap társaságában vitáznak. Annak, aki szólásszabadságot mond, az ellenvélemények szabadságát is el kell fogadnia. Ez a szabadság kánonjogilag garantált.

CIC 212. kánon 2. §. A krisztushívőknek joguk van arra, hogy szükségleteiket, különösen a lelkieket, valamint kívánságaikat feltárják az egyház pásztorai előtt.  3. §. Tudásuk, szakértelmük és tekintélyük alapján joguk, sőt néha kötelességük, hogy az egyház javát érintő dolgokról véleményt nyilvánítsanak a szent pásztorok előtt, és véleményüket a hit, az erkölcs és a pásztorok iránti tisztelet megtartásával, valamint a közjónak és a személyek méltóságának figyelembevételével, a többi krisztushívőnek tudomására hozzák.

7/ Az egyházmegye kollegiálisabb vezetése

  1. október 17-én Ferenc pápa a püspöki szinóduson tartott beszédében arra emlékeztetett, hogy a szinodalitás „az egyház konstitutív része”, s aláhúzta, hogy „a megvalósulás első színterét a helyi egyházak jelentik”, tehát az egyházmegyék, ahol a püspöki kormányzat sokszor nagyon egyszemélyes.

8/ A világiak felelősségvállalásának lehetősége

A klerikalizmus elleni küzdelemben a világiaknak megvan a saját szerepük. Bourges püspöke, Mgr. Jérôme Beau a ’Felszentelt papok és az egyházi szolgálatot betöltő világiak püspöki bizottságának’ elnöke megerősíti, hogy nagyon rövid időn belül (újra) tanulmányozni kell, „mit jelent a világi hivatás”.

9/ Több nőt kell bevonni a papság képzésébe

„A női jelenlét elfogadása, mely olyannyira jellemzi az egyházközségi életet és más egyházi közeget, illetőleg e jelenlét megszokása lényeginek számít a szeminaristák emberi és spirituális képzésében. Pozitív módon kell elkönyvelni azt.” – olvashatjuk  a Papi Kongregáció új leiratában, a Ratio fundamentalis institutionis sacerdotalis c. dokumentumban. E fentebbi szavak a XIV. rendes püspöki szinódus végső beszámolója utóhatását jelentik. A családdal foglalkozó szinódus arra biztatott, hogy jobban értékeljék a nőket a képzésben. A valóság mindazonáltal távol áll ettől.

10/ A nők kerüljenek vezető helyzetbe

„A nőket meg kell becsülnünk, de nem szabad klerikalizálnunk őket.” – jelentette ki Ferenc pápa már 2013 decemberében. „Helyüket nőkként kell megtalálniuk az egyházban.” – húzza alá Lucietta Scaraffia történész, aki az Osservatore Romano nőkkel foglalkozó rovatának vezetője, aki nem hisz a női papság gondolatában, ahogy nem támogatja a diakonisszák szolgálatát sem. Ez utóbbiról való reflexiót a pápa egy bizottságra bízta, melynek munkája elveszni látszik a mozdulatlan vatikáni hivatalok homokjában.

Fordította: Hantos-Varga Márta