December 15-én, szombaton közös ebédre invitáltak nehéz helyzetben lévő embereket a Kaposvári Egyházmegyei Karitász és az OTP kaposvári fiókjának dolgozói.

„A mai együttlétet azok számára szerveztük, akik egyedül, vagy nehéz körülmények között élnek. Azt gondolom, hogy nem az ebéd lesz az, ami ezeknek az embereknek a szívét ma meg fogja melengetni, hanem sokkal inkább az a szeretet, az a várakozás, amellyel készültünk.” – fogalmazott Feketéné Szabó Márta, a Kaposvári Egyházmegyei Karitász igazgatója.

„Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem!” – idézte Szent Pál szavait Péter Dániel, a kaposvári OTP Bank fiókigazgatója, aki elmondta: „Ezt az erőt érzem a Karitász munkatársaiban is beszélgetéseink során, illetve Önöknek is ezt az erőt kívánom az év minden napjára és a jövőre nézve egyaránt.”

 

Az ebéden részt vett Varga László megyéspüspök is, aki hálaadásra buzdított: „Minden megváltozhat, ha elkezdünk hálát adni. Minél több dologért adunk hálát, annál jobban emelkedik a szívünkben a szeretet Isten és mások felé is.” – fogalmazott a megyéspüspök, majd megajándékozták a jelenlévőket.