A tizedik Antióchia Hétvégéjét szervezte idén a Siófoki Szent Lőrinc Antióchia. Az ifjúsági hétvégén közel 80 fiatal vett részt és további 20 ember segítette a háttérben a program zökkenőmentes lebonyolítását.

 

 

A hétvége során a fiatalok 14 bevezető előadást hallhattak különböző, őket érintő témákban, mint Kereszténynek lenni, Egyház a mai világban, Isten hívása, Elmélkedés az Eucharisztiától és sorolhatnánk még. Az előadásokat a közösség régi és új tagjai tartották, elsősorban azok a fiatalok, akik az elmúlt kilenc hétvége levezető párosai voltak. Az előadásokat kiscsoportok követték, ahol a fiatalok megoszthatták egymással tapasztalataikat, elgondolásaikat, de kétségeiket is.

 

A három nap során a fiatalokat a kerettörténet Narnióchiába varázsolta Árvai Réka és Kupi Marci levezető páros segítségével. Az ötletes díszletek, a jól megkonstruált keretszövegek és mini színdarabok segítették az oldott és jó hangulatú légkör kialakítását, valamint folyamatos fenntartását.

A szombati estén az úgynevezett Kiengesztelődési esten zenés szentségimádáson vehettek részt a fiatalok, mely közben tíz atyánál végezhették el szentgyónásukat, és folytathattak mély lelkibeszélgetéseket.

A vasárnap délután négy órakor kezdődő záró szentmise keretében köszönte meg a közösség a Szalay házaspár tíz éves fáradhatatlan munkáját, amit a közösségért – mint háttér házaspár – végez. A szentmise végén Vörös Péter és Kisiván Csaba káplánok nyújtották át Varga László megyéspüspök Főpásztori áldását, melyet a közösségre és a Szalay házaspárra adott hálatelt szívvel a tíz éves jubileum alkalmából.

Hálát adunk a gondviselő Istennek minden kegyelméért és ajándékáért, amellyel ezen a hétvégén elhalmozott minket!

Kisiván Csaba
siófoki káplán