Tizenkilencedik alkalommal adta át a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Szent Erzsébet rózsája-díjat. A kitüntetésre javasoltak közül ebben az évben Szabó György, a Győri Egyházmegyei Karitász igazgatója ajánlása alapján, Németh László általános püspöki helynök felterjesztését követően a testület tagjai Horváth Kálmánnét választották ki. A díjat Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke adta át november 17-én, szombaton Budapesten, a Szent István-bazilikában.

Horváth Kálmánné 1951. február 22-én született Öttevényen. Iskoláit szülőfalujában végezte, középiskolába a győri Közgazdasági Technikum Pénzügyi tagozatára járt. Érettségi után, 1969-től a Győri Egyenruházati Szabóságnál volt részlegvezető: kereskedelmi, munkaszervezési és pénzügyi feladatokat végzett. Később a Győri Divatruházati Szövetkezetnél belső ellenőrként dolgozott, emellett mérlegképes könyvelői végzettséget szerzett. Munkája során különös felelősséggel viseltetett a rábízottakért, s közben folyamatosan törekedett a hatékonyabb és könnyebb munkavégzésre. 1993-tól 2003-ig élelmiszerüzletben volt pénztáros, majd 2010-ig boltvezető-helyettes. Munkatársai nagy munkabírású, nyíltszívű, közvetlen és vidám alaptermészetű, ugyanakkor következetes kollégaként ismerték meg. 2010-től 2012-ig rokkantnyugdíjas, azóta nyugdíjas. Férjezett, egy fiúgyermeke, valamint egy-egy fiú- és lányunokája van.

Szabadidejében szívesen olvas, és foglalkozik próza- és versírással is.

A Győri Karitász munkatársai Rózsikával először rászoruló embertársként találkoztak hat évvel ezelőtt, 2012-ben. Akkori segítségüket azóta Ő – noha maga is nehézségekkel küzd – sokszorosan adja vissza a Karitásznak rendszeres önkéntes munkával, számtalan apró figyelmességgel, törődéssel. Bármilyen feladat adódik, Rózsika lelkesen megy segíteni: kezdetben ruha- és tartósélelmiszer-válogatást és osztást, adománykínálást végzett, valamint számtalan karitász-rendezvényen segédkezett. A Győri Egyházmegyei Karitász központjának 2015-ös létrejötte óta rendszeresen felkeresi az Apor Vilmos Házat, és segíti a megváltozott munkaképességűek tevékenységét. Az ő lelkében valóban szárba szökkent a krisztusi segítségnyújtás üzenete.

Értesülve a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntéséről, amely szerint a Szent Erzsébet rózsája-díjat idén Horváth Kálmánnénak ítélik, rögtön eszembe jutott a szentírásból Lukács evangéliuma 17. fejezetének 11-19. verse. Ez a tíz leprásról szóló történet. Ez a szakasz arra tanít minket, hogy 2000 évvel ezelőtt a tíz emberből egy visszajött és megköszönte a gyógyulást és dicsőítette az Istent. Most a Győr és környékéről nálunk nyilvántartott több mint kétezer rászoruló családból, Horváth Kálmánné Rózsika volt az az egy személy, aki nemcsak visszajött és megköszönte a segítséget, hanem amikor az egészségi állapota és ideje engedi, együtt dolgozik velünk, valamint lelkesíti azokat a munkatársakat, akiknél fáradságot, csüggedést tapasztal. Tudjuk, hogy van értelme a krisztusi szeretet továbbadásának: bizonyítani tudjuk Rózsika önkéntes munkája által, hogy a közvetített szeretetünk jó talajra – személyre – hullott és általa sokszorozódik több ember felé.

Kívánom mindenki részére, hogy a krisztusi szeretet továbbadásnak, sokszorozódásnak Istent dicsőítő élményében részesüljön – mondta Szabó György, a Győri Egyházmegyei Karitász igazgatója.

Bővebben a Szent Erzsébet rózsája-díjról: 

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat kezdeményezésére „Szent Erzsébet rózsája” elnevezéssel 1999 decemberében díjat alapított az irgalmasság és a szolgáló szeretet erényeinek elismerésére, és a díjazott személyes példájának felmutatására.

A díj Pálffy Katalin szobrászművész alkotása.

A „Szent Erzsébet rózsája” díj 95 mm átmérőjű bronz érem, mely előoldalán rózsát ábrázol, hátoldalán a következő felirat található: „Szent Erzsébet rózsája díj; Magyar Katolikus Püspöki Konferencia”.

A díjazott immár hagyományosan több kiegészítő díjban is részesül. A korábbi években Márk Gergely rózsanemesítő a 2000-ben Rómában aranyéremmel jutalmazott Szent Erzsébet emléke elnevezésű rózsafajta töveit ajándékozta a díjazottnak. Köszönhetően Godzsák Zoltánnénak, aki Szeged-Szőregen továbbra is termeszti és forgalmazza a Szent Erzsébet rózsáját, folytatódik a kiváló kertészmérnök által megkezdett hagyomány.

Szász Krisztián pékmester nagylelkű felajánlásának köszönhetően a díszesen elkészített Szent Erzsébet kenyeret is átadhatjuk az idei kitüntetettnek.

Hermann István a Szent Erzsébet rózsája-díj átadásának emléket állító bélyegív bekeretezett díszpéldányával kedveskedik a díjazottnak. Orient Enikő textilművész és V. Andrejszky Katalin iparművész Szent Erzsébet rózsáiból összeállított virágcsokor-kompozíciójával is gazdagabb lesz a kitüntetett, a Magyar Kurír pedig egy könyvválogatással ismeri el a díjazott munkásságát.

A díj átadására évente Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódóan, kulturális rendezvény keretében kerül sor.

Az elmúlt évek kitüntetettjei:

2017 – Kisfalusy M. Klavéria nővér, Kalocsai Iskolanővérek

2016 – Tamás Gyuláné, Pécsi Egyházmegyei Karitász tagja

2015 – Szóda Józsefné, az Esztergom-Budapesti Egyházmegyei Karitász tagja

2014 – Simon Sándorné, a Ferences Világi Rend tagja

2013 – Mészáros Gézáné, a kalocsai karitász önkéntes munkatársa

2012 – Nagy Lászlóné, a pusztadobosi plébániai karitászcsoport vezetője

2011 – Jáki Zoltánné, a Kaposvári Egyházmegyei Karitász önkéntesként dolgozó vezetője

2010 – Soltész Mária, a szendrőládi cigányság felkarolásáért

2009 – Hajdó Györgyné Madaras Olga, a pusztaszabolcsi plébániai karitász önkéntese

2008 – Messné Mezey Klára, a pécsi székesegyház plébániáján működő Családért Csoport vezetője

2007 – Mádl Dalma, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete

2006 – Gombás Istvánné Fehér Anna, a szenvedélybetegek gyógyulásáért kifejtett fáradhatatlan önzetlen tevékenységéért

2005 – Meszlényi László és Meszlényiné Bükkösi Gabriella, a Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat és a Katolikus Karitász önkéntes munkatársai

2004 – Kurucz Béláné Mészáros Márta, a kiskunfélegyházi Szent István-plébániai karitászcsoport alapító tagja

2003 – Fábián Zsuzsanna, az Egri Főegyházmegyei Karitász munkatársa

2002 – Dr. Halász Tiborné, a Krízis-iroda vezetője a Magyar Máltai Szeretetszolgálat debreceni csoportjából

2001 – Győrvári Edit, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász Családsegítő Szolgálatának munkatársa

2000 – Matt Jánosné, a pécsi pálos templom karitászcsoportjának vezetője