Névadójukra emlékeztek a kaposvári Szent Imre Kollégium lakói, dolgozói. Az ünnepségen részt vett Varga László megyéspüspök is, aki köszöntötte a jelenlévőket.

„A választás szabadsága a tiétek! Nem választhattad meg, hogy magyarnak szüless-e, azt sem, hogy melyik családba szüless és azt sem, hogy fiúnak-e, vagy lánynak. Azt viszont te döntöd el, hogy abban a családban, abban a kultúrában melyben nevelkedsz, milyen döntéseket hozol. Ez a te szabadságod!

Szent Imre a választás szabadságával élt. A saját korában a legnagyobbat választotta, az Isten országát tekintette mindenek felett. Ezért döntött úgy, hogy a kornak megfelelő legmagasabb mércét, a szüzességet választja. Szent Imre jól használta a szabadságát. Az alatt a rövid idő alatt, amíg élt, nagyon jó döntéseket hozott és a legnagyobb karriert futotta be: szent lett. Használjátok a szabadságotokat! A választás szabadságát senki nem veheti el tőletek!”

 

A kollégisták – akik között van általános iskolás, illetve középfokú tanulmányait végző diák is – rövid műsorral készültek az alkalomra, melyet nevelőikkel együtt adtak elő, majd közös agapéval zárták az estet.