Október 23-án, 10.30-kor megszólalt a Szeminárium harangja, jelezve az ünnepi szentmise kezdetét, amelyben a III. évesek a lekori, a IV. évesek pedig az akolitusi szolgálatra lettek felavatva. Felcsendült az orgona, s a Szeminárium énekkarának hangja Pálmai Árpád karnagy, kedves énektanárunk vezetésével. Rokonok és barátok, ismerősök és tanáraink gyülekezetek a kápolnában, hogy velünk ünnepeljenek.

Püspök atya hálával fordult hozzánk, hogy mertünk igent mondani az Úrnak, s bíztatott, hogy ne csak a szavaink, s a tanulmányaink legyenek komolyak és elmélyültek, hanem a tetteink és az elköteleződésünk is. Megjegyezte: fontos lépcsőfokok ezek, ahol mi tartunk, s bár ő nem részesült ezekben a szolgálatokban az akkor rendszer miatt, mégis örömmel és átéléssel imádkozik értünk.

Az evangélium elhangzása után Kovács Zoltán rektor atya szólított minket, s mi örömmel és bizalommal mondtuk ki, hogy “Jelen”. Benne volt ebben a “jelen”-ben a konkrét fizikai jelenlétünk, emellett az avatást megelőző egy hetes lelkigyakorlat alatt – amelyet Nagy Bálint jezsuita atya vezetett nekünk – intenzíven megtapasztalt jelenlét az Oltáriszentség előtt, az imában, Isten jelenlétében. S tartalmazta ez a szó a küldetésre való nyitottságunkat is. Hiszen komoly feladatot bíz ránk az Egyház, amelynek szeretnénk méltón engedelmeskedve megfelelni.

 

Homíliájában Varga László kaposvári megyéspüspök atya kiemelte: fontos, hogy higgyünk a Szentírás szavában, hiszen csak így válhat életté bennünk, s ekkor tudnak tettek fakadni az Szentírás olvasásából és felolvasásából. Úgy fogalmazott: csak akkor fejlődik a hitünk, ha szeretnünk, vagy ha szenvedünk. Ezért bíztatott arra, hogy legyen mindennapi táplálékunk a Szentírás olvasása, hiszen – mint mondta -, nem lehet eleget olvasni, csak egyre mélyebben és mélyebben. Másrészt lelkesített minket, hogy legyünk napi kapcsolatban a Szentlélekkel, hiszen ő vezeti az Egyházat és minket is, ha engedjük neki. Az oltáriszentség, amelyet megtörünk és szétosztunk, legyen példaképe életünknek, hiszen most a szeretetben növekedve adjuk oda magunkat embertársainknak, hogy majd vagy a vértanúság, vagy a csendes elmúlás legyen jutalmunk.

 

Személyesen én nagyon szépnek éltem meg ezt az ünnepet. Úgy érzem, Jézus aprólékosan figyel arra, hogy mire van szükségem, és szeretne a kedvemben járni. Úgy készíti elő a dolgokat, hogy közel jön hozzám, megáll az ajtóban, és megkérdezi, hogy szeretném-e, hogy bejöjjön. És hálás azért, ha beengedem. Úgy közelít, ahogy nekem az a legjobb. Nem erőszakos, hanem türelmes. Ezt az ünnepet ő készítette nekem. Ő látott vendégül, pedig az én vendégem volt. Őt ünnepeltük, de ő volt a kincs, amit megtalálhattunk püspök atya életpéldájában, tanításában, a szép liturgiában, az avatás kegyelmében, a találkozásokban, a hivatásunkban.

Igyekszünk rajta maradni a szőlőtőn, hogy Őt szemlélve tudjunk gyümölcsöt hozni, s ha nem is érezzük mindig az ajándékokat, hisszük, hogy azok, mint egy tollpihe ott vannak a tenyerünkben.

Kapisztrán Szent János, az avatás napi szentünk, valamint Boldog Brenner János, kápolnánk új szentje, könyörögj értünk!

Forrás: Antal Zsolt Benedek