A kölcsönös tiszteletért és együttélésért

Ferenc pápa és Ahmad et-Tajjeb, az egyiptomi al-Azhar egyetem és mecset főimámja 2019. február 4-én írta alá az Egyesült Arab Emírségekben az emberi testvériségről szóló dokumentumot. A nyilatkozat közös felelősségvállalás a béke megteremtésére és a jóindulatú együttélésre szerte a világban. E szándék gyakorlatba ültetésére 2019 augusztusában egy vegyes bizottság alakult, amely szeptember 20-án mutatta be első projektjét: az „Ábrahám családja ház” tervét.

La Croix  2019.09.24.  Augustine Passilly

A komplexum egy templomot, egy mecsetet és egy zsinagógát foglal majd magában. Célja, hogy e három monoteista valláson túlmenően is előmozdítsa a közös együttélést. A látványterven három megvilágított paralelepipedont (négyszögletes hasábot) látunk, melyek más-más irányba néznek, de ugyanazon kert körül fekszenek. Az épületekhez, melyek Abu Dzabiban örökítik meg az „ábrahámita vallásokat”, egy negyedik is társul.

Szeptember 20-án New Yorkban mutatták be az elfogadott pályázatot, Sir David Adjaye Obe világhírű építész tervét. A mester úgy véli, hogy a munkálatok 2022-ig befejeződnek. Amikor a tanzániai gyökerekkel rendelkező brit alkotó azonos méretű, de egyedi stílusú és formájú épületeket képzelt el, akkor „a hierarchikus különbségek” elfeledtetésére gondolt. „Reméljük, hogy az épületek üzenetén keresztül a vallások hívei a jövő nemzedék érdekében magukévá teszi a békés egymás mellett élés gondolatát és elköteleződnek mellette.” – jelentette ki Adjaye Obe úr. Az Abu Dzabi partjaitól 500 méterre húzódó Saadiyat-szigetén emelkedő létesítményben a látogatók saját kultuszhelyeik bejáratát egymástól független sétányokon érhetik el, ellenben közös kerten osztoznak, amely az épületeket virtuálisan összefogja. [A keresztény templom oltára kelet felé fog nézni, a mecsetet Mekka irányába tájolják, a zsinagóga Tóra-szekrénye pedig Jeruzsálemmel néz szembe.]

 AD

Innovatív megoldás! „Nincs olyan épület, amely három kultuszhelyet egyetlen egységgé formálna. Kíváncsi voltam arra, hogy vajon tudunk-e olyan struktúrát építeni, amely minden hívő egyedi vallásgyakorlatát szolgálja, mégis egységes szervezetbe fűzi őket össze. Innen ered a kert ötlete.” – magyarázza az építész a helyi portálnak, a The National lapnak. Sir David Adjaye Obe, aki a washingtoni Afroamerikai Történelem és Kultúra Nemzeti Múzeumát is tervezte, csupán szeptember elején tudta meg, hogy az ő elképzeléseit fogadták el a februárban meghirdetett felhívást követően.

„Ábrahám családjának házához” egy negyedik [a térség középen lévő kerthez adaptált] épület is tartozni fog: „Olyan képzési központról van szó, amely konferenciák tartására szolgál, de emellett más vallási tradícióhoz tartozó embereket is fogad.” – tette hozzá Mgr. Miguel Ángel Ayuso Guixot. „Az  imádságra szánt térhez egy oktatási program is kapcsolódik, hogy ezáltal mindenki érdekeltnek érezze magát a projektben. Az ábrahámita vallásoknál kezdjük, de azzal a céllal, hogy kinyíljunk az egész emberi családra.” – folytatta a jövendő bíboros, Mgr. Ayuso Guixot, aki jelen volt a new yorki eseményen. A Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke az említett nyolctagú bizottság tagja. Legközelebb október 5-én a Vatikánban találkoznak. Szeretnék a kormányokat és a vallási közösségeket arra buzdítani, hogy az abu dzabi nyilatkozatot tiszteletben tartva cselekedjenek. Nagyratörő terv, hiszen az az ország, amely a projektet finanszírozza az Open Doors szervezet szerint a keresztények üldözése vagy diszkriminációja mutatóján a 45. helyen áll.

Fordította: Hantos-Varga Márta

Megjegyzés: A bizottság tagjai: Miguel Ángel Ayuso Guixot püspök, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke; Mohamed Husszein Mahraszávi professzor, az egyiptomi al-Azhar egyetem rektora; Joannisz Lazi Gaid prelátus, Ferenc pápa személyi titkára; Mohamed Mahmud Abdel Szalam bíró, a főimám tanácsadója; Mohamed Kalifa Al Mubarak, az Abu-dzabi Turisztikai és Kulturális Hatóság elnöke; Szultan Fajszal Al Rumaiti, az Idősek Muszlim Tanácsának főtitkára és Jasszer Hareb Al Muhairi emirátusi író.

Egyéb forrás: https://www.magyarkurir.hu/ferenc-papa/exkluziv-az-emberi-testverisegrol-szolo-abu-dzabiban-alairt-tortenelmi-jelentosegu-dokumentum

http://w2.vatican.va/content/francesco/en/travels/2019/outside/documents/papa-francesco_20190204_documento-fratellanza-umana.html

https://www.magyarkurir.hu/kitekinto/bizottsag-alakult-papa-es-az-al-azhar-foimamja-altal-alairt-dokumentum-gyakorlati-megvalositasara

https://www.thenational.ae/uae/uae-vision-of-interfaith-harmony-takes-shape-in-abrahamic-house-of-fraternity-1.912931

https://www.portesouvertes.fr/persecution-des-chretiens

 
Read 1045 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés