„A szeretet hőfoka határozza meg, hogy mit jelent számunkra Jézus Krisztus megtestesülése!" – ünnepi szentmise Vörsön

Idén 71. alkalommal építették meg Közép-Európa ma legnagyobb betlehemét, a vörsi Szent Márton templomban. December 1-én, advent első vasárnapján Varga László megyéspüspök ünnepi szentmisét mutatott be, melyben megáldotta a betlehemet, illetve a templomot, melynek homlokzatát a közelmúltban teljesen felújították.

A főpásztor prédikációjában advent kapcsán beszélt a személyes várakozásról:

„Nem mindegy, hogy milyen hőfokon szeretjük azt, akit ünneplünk emlékezéseinkkel és várakozásunkkal. A szeretet hőfoka határozza meg, hogy mit jelent számunkra Jézus Krisztus megtestesülése. Akik szeretik Jézust, akik szenvedélyesen szeretik Őt, azok vágyakoznak erre a találkozásra. Nem rémisztő és félelmetes esemény lesz számukra, hanem a vágyaik beteljesedése. Egészen mást jelent azoknak a Jézussal való találkozás, – akár a haláluk órájában, akár Krisztus második eljövetelekor – akik szeretik szenvedélyesen őt, mint azoknak, akik félnek tőle, vagy számukra közömbös az Úr Jézus Krisztus személye." – fogalmazott a főpásztor.

A szentmisét a Vörsi Bábtáncoltatók betlehemes játéka, illetve a Kis-Balaton dalkör előadása zárta.

Fotó: Kling Márk

A teljes prédikáció megtekinthető itt:

 
Read 391 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés