Új közösségi térrel bővült a kaposvári Szent Kereszt templom

2019. november 17-én Varga László megyéspüspök ünnepi szentmise keretében megáldotta a kaposvári Szent Kereszt templom újonnan elkészült közösségi terét. A szentmisében – melyben kilencen részesültek a bérmálás szentségében –  a főpásztor hálát adott az elkészült munkálatokért, köszönetet mondva Vörös Péter plébániai kormányzónak és Nyéky Kálmánnak, aki kilenc éven át teljesített szolgálatot a Szent Kereszt templom plébánosaként, kezdeményezve a közösségi tér kialakítását.

20191117 IMG 1322

„Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Ma is örömhír akar lenni a szegényeknek, a szenvedőknek, s azt szeretné, hogy ti legyetek örömhír, mint Krisztus testének a tagjai.  Ti legyetek azok, akik megkeresitek, felkeresitek őket, s elviszitek hozzájuk Krisztust, mert éhezik és szomjazzák az Igazságot! A Krisztust, mint Igazságot. Ti vagytok Jézus Krisztus kezei, akik adnak a rászorulóknak! Ti vagytok Jézus Krisztus hangja, ti vígasztaltok szenvedőket, nélkülözőket és sírókat. Ti vagytok az Ő lába, akik elviszitek a szeretet ajándékait, nélkülöző és szenvedő testvéreitekhez! Legyetek örömhír a szegényeknek!" – fogalmazott a főpásztor.

A teljes homília meghallgatható ITT.

Fotó: Kling Márk

 

 
 
Read 1453 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés